Máris megfagyott a forródrót Mesterházy és Bajnai között?

A megállapodás felrúgásának tekintik az Együtt 2014-nél, hogy Mesterházy Attila együttműködésre hívta a demokratikus ellenzék több más képviselőjét is. Furcsákat mondanak egymásra Szigetvári Viktor és szocialista vezetők.

A legutóbbi megállapodás felrúgásának, de legalábbis figyelmen kívül hagyásának tekintik az Együtt 2014-nél azt, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök együttműködésre hívta a demokratikus ellenzéki oldal több más képviselőjét is. Az MSZP vezetője a május elsejei beszédében jelentette be, hogy a Bajnai Gordonnal múlt héten megkötött négypontos megállapodását megküldi a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak, az MSZDP-nek, a SzEM-nek és a Liberálisoknak is; kérve őket a csatlakozásra. A szocialisták most azt szeretnék tisztázni, ki vezeti az Együtt 2014-et, Bajnai vagy Szigetvári Viktor társelnök.

Mesterházy és Bajnai az MSZP szombati választmányi ülésén abban állapodott meg, hogy közös egyéni képviselőjelölteket állítanak a 2014-es választásokon; az addig hátralévő időközi választásokon egyeztetett módon történik majd a jelöltállítás; a közös akciókat és a szervezetfejlesztést pedig nem egymás rovására folytatják.

„Közös, egyeztetett választási együttműködésen alapuló győzelmeket – végül Orbán Viktor leváltását is – hozó stratégiát lehet és kell kialakítani az MSZP és az Együtt 2014-PM között. Azt gondolom, hogy május elsejére megfagyott a forródrót Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között, miután az MSZP elnöke előre nem egyeztetett módon új szereplőket hívott a tárgyalásba és úgy kért egyeztetést az MSZP megyei elnökeitől az Együtt 2014 helyi szervezeteivel, hogy korábban abban állapodott meg Bajnai Gordonnal: először országos szintű egyeztetések történnek. Ez nem feltétlenül segíti a közös sikert” – fogalmazott a Népszabadság kérdésére Szigetvári Viktor. Az Együtt 2014 párt társelnöke lapunknak azt mondta: problémás, hogy „Mesterházy Attila köreiben” az Együtt 2014-et sokan „piócának”, „élősködőnek” tartják. Szigetvári szerint mindkét pártnak tartania kellene magát a legutóbbi megállapodáshoz. „Néha úgy érzem, Mesterházy Attila háttérembereinek taktikai húzásait figyelve, hogy nem Orbán Viktort, hanem Bajnai Gordont tekintik ellenfelüknek. Tudom, hogy az MSZP-ben az Együtt 2014-et elfogadó többség van és tudom, hogy a többség azt is tudja: közös a felelősségünk egy széles választói koalíció megteremtésében. Legutóbb erős, visszavonhatatlan elköteleződés született a két szervezet között. Rossz, ha ezt gyengítik egyes szocialista politikusok, mert ez a választási győzelem esélyeit gyengíti. Győzelem pedig nélkülünk és Bajnai Gordon nélkül sincsen” – szögezte le lapunknak Szigetvári.

Lapunk megkereste a szövetségbe hívott pártok vezetőit is. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és Árok Kornél, a SzEM vezetője is azt közölte, hogy pártjuk illetékes döntéshozó testületei jövő héten tárgyalják majd a felkérést. Schmuck Andor, az MSZDP elnöke azt mondta, hogy Mesterházy Attila megkeresését továbbküldte a szociáldemokraták egyéni választókerületi felelőseinek, akik két hét múlva alakítják ki álláspontjukat egy közös tanácskozáson. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy levélben kért tájékoztatást, hogy a felajánlott szövetség az MSZDP és az MSZP, vagy az MSZDP és „az összes többi” szervezet között jön-e majd létre. Fodor Gábor, a Liberálisok vezetője érdeklődésünkre azt mondta: örülök a szocialisták kezdeményezésének, mert fontosnak tartom az ellenzéki együttműködés formájának kialakítását. Remélem, az előttünk lévő néhány hónap alkalmas lesz az ellentétek feloldására. A liberálisok szerint Magyarországnak változásra van szüksége, ennek eszköze a kormányváltás, ehhez pedig jól átgondolt ellenzéki együttműködés kell.

Az MSZP-ben forrásaink tájékoztatása szerint értetlenül fogadták Szigetvári Viktor mondatait. Szerintük semmiben sem lépték át a korábbi megállapodás kereteit, hiszen Bajnai Gordon – de még Szigetvári is egy tévéinterjúban – azt mondta: először az MSZP-vel, majd a többi kispárttal kell megállapodni. „Nem fagyott meg semmilyen ’forródrót’, a személyes viszony és az együttműködés továbbra is hatékony, bár kétségtelen, hogy Viktorban néha személyeskedést érzünk az MSZP irányában. Jó lenne tisztázni, hogy Bajnai vagy Szigetvári vezeti az Együtt 2014-tömböt. Mi folytatjuk, amit közösen elkezdtünk” – tette hozzá lapunknak az egyik szocialista felső vezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.