galéria megtekintése

Sándor Máriát meggyőzték a demonstrálók, folytatja

14 komment


Danó Anna

Sándor Mária folytatja, nem hagyja abba az egy évvel ezelőtt indított fekete ruhás mozgalmát.

Van értelme folytatnia – ezt szűrte le a fekete ruhás ápolónő a péntek reggeli szolidaritási demonstráció nyomán. Sándor Mária korábban azt kérte, hogy az április 15-ére meghirdetett kétórás pedagógusdemonstráción az orvosok, az ápolók, az EDDSZ és a MESZK tagjai húzzanak fekete ruhát, és úgy menjenek be az egészségügyi intézményekbe, megmutatva, hogy a rendszer nem működik.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Két héttel ezelőtt a fekete pólós ápolónő a mai demonstráció sikerétől tette függővé, hogy az éppen egy éve elindított mozgalmát folytatja vagy sem. Akkor lapunknak adott nyilatkozatában azt mondta: ha április 15-én befeketedik az ágazat, akkor van miért folytatni, ha nem, nincs.

 
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ő mindent megtett. Aktivista társaival hajnali négyig a fővárosban valamennyi kórházra és iskolára fekete szalagot tűztek. Reggelre több helyről is jelezték: nyolcra, a demostráció idejére a szalagokat „valakik” leszedték. Így volt ez a Madarász utcai kórházban is, ahol nyolckor egy iskolás lány és az apja kötötte föl újra a kerítésre szalagot. Ide érkezett demonstrálni Sándor Mária is.

„Láttam az összefogást, minden kórház előtt ott voltunk. Ez erőt ad”

– mondta. Hozzátette: sok helyen nem engedték a kórházakban fölhúzni a fekete pólót, megtiltották az osztályokon a fényképezést, vagy azt, hogy a nővérek kilépjenek az utcára a demonstrálók közé. Nem lehet fölfogni, földolgozni, hogy miért nem fejezhetik ki az emberek a szimpátiájukat, egyetértésüket egy olyan ágazatban, ahol ekkora a baj. „Ezt nem tudom ép ésszel felfogni”.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Péterfy, a Szent Imre, a Szent János kórházak elé is jutott Sándor Mária követőiből, és a klinikáknál is megjelentek a civilek.
A Heim Pál gyermekkórház Madarász utcai telephelye előtt reggel nyolckor több tucatnyian várakoztak, ők főként a kerület szociális intézményeiből érkeztek, a Tóth József vezette XIII. kerület óvodáiban, bölcsődéiben és szociális ellátó intézményeiben ugyanis kétórás sztrájkot tartottak. Az alpolgármester, Holopné Schramek Kornélia személyesen is megjelent a kórház előtt, hogy egyetértését fejezze ki a demonstrálók céljaival.

Az akció kezdetén még ki-kilépett egy-egy nővér a kórház kapuján, ám egyszer csak arról érkezett hír, hogy állítólag ezt megtiltották.

Az egyik sebész főorvos azért kijött, Sándor Máriát akarta látni, és biztatta, hogy ne hagyja abba a mozgalmát,

mert sokan szorítanak neki. Az intenzív osztályon dolgozó fiatal nővérek be is hívták a fekete ruhás társukat egy közös fényképre. Sándor Mária utóbb azt mesélte, mind a „lányok”, mind az osztályvezető főorvos kitartásra biztatta.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Információink szerint fekete szalagos kitűzőt sok helyen viseltek a dolgozók, de például a Szent János kórház gyermekosztályán és kardiológiáján fekete ruhában dolgoztak a műszakban lévők. Lapunk úgy tudja: az intézmények számára az volt a szakmai szervezetük ajánlása, hogy fekete ruhában senki ne menjen be a betegek közé, de a kitűző viselését mindenkinek saját belátására bízták.

A demonstráció ideje alatt a Facebookon szaporodtak a fekete ruhás csoportképek. A kardiológiai intézet, a váci, a szentgotthárdi, a tatabányai ápolók képei is láthatók.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.