Márciusig kell összevonni az egészségügyi háttérintézményeket

Márciustól már az új struktúrában kell működniük az egészségügy háttérintézményeinek – az erről szóló kormánydöntés megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben. A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy az ágazati miniszter február 18-ig készítse el, és vigye a kormány elé azt a javaslatot, amely a feladat jogalkotási és pénzügyi következményeit is részletezi.
Mint arról a Népszabadság tavaly decemberben elsőként beszámolt: az ágazat 17 háttérintézményéből csupán az Országos Mentőszolgálatot és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot hagyja érintetlenül ez az átszervezés. E két intézmény megőrzi önállóságát, a többit az államháztartási reform keretében centralizálják, és egyben racionalizálják a működtetésüket. A 15 átszabásra váró intézményből várhatóan mintegy 150 embert bocsátanának el. Egyebek mellett megszüntetik az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetet, amelynek jogutódjaként a Semmelweis Egyetemet jelöli ki a kormányzat.

A korábbinál több feladat jut majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak: a hivatalhoz kerülnek a betegirányítással és a kapacitáselosztással kapcsolatos szervezési és irányítási munkák a kórházfenntartótól. Az OEP azonban csak a feladatot veszi át, az eddig ezzel foglalkozó munkatársakra nem lesz szüksége, így várhatóan 45-50 ember veszítheti el munkáját. Az Országos Tisztiorvosi Hivatalból (OTH) és további nyolc országos intézményéből mindössze négy – az OTH, az Országos Közegészségügyi Központ, az Országos Epidemiológiai Központ és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet – maradhat.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet, mint a népegészségügyi feladatok letéteményese, szintén átalakul, az új szervezet neve még bizonytalan, várhatóan Országos Népegészségügyi Intézetnek hívják majd. E szervezetbe olvasztanak két módszertani központot, az Országos Alapellátási és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.