Március végétől fut a FUTÁR

A héten újabb 68 kijelzőt élesítettek a Futár projekt részeként. A komplex forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer március végén indul el.

A műholdas járműkövetésen alapuló új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer (FUTÁR) újabb 68 közterületi kijelzőjét üzemelték be tegnap Budapesten, így immáron 130 üzemel a kitelepített 263-ból. A kijelzők azonban csupán a "jéghegy csúcsát" jelentik, azt a részletét, amely a fővárosiak számára leginkább szembetűnik, és amelyből eddig olyan kevés működött. A 6,7 milliárd forintból kialakított rendszer 15 másodperces frissítéssel néhány méteres pontossággal követi a fővárosi közösségi járművek mozgását. Így a Belvárosban működő szintén korszerűsített  diszpécserközpontból 24 órán át folyamatos, valós idejű felügyelet valósulhat meg. A BKK reményei szerint az új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer segítségével valóban elérhető lesz az egyenletes, menetrend szerinti járműkövetés, és jóval gyorsabb lehet a váratlan eseménynél való beavatkozás. A járművezetők, az utasok és a forgalomirányítók közötti többoldalú, valós idejű kommunikáció révén a BKV valóban képes lesz alkalmazkodni a változó közlekedési feltételekhez. Most ez nincs így. Jelenleg a BKK diszpécserei csak a járművezetőktől kaphatnak információt arról, melyik busz vagy villamos merre jár, méghozzá egy igen alacsony megbízhatóságú rádiórendszer közvetítésével.

A Futár projekt bevezetése után azonban a diszpécserek műholdas nyomkövetéssel folyamatosan követhetik és szabályozhatják majd a járművek mozgását, így sokkal könnyebben és gyorsabban szervezhetik meg a villamos- vagy metrópótlást zavar esetén. A rendszer azt is pontosan tudja majd, hogy melyik jármű mikorra ér egy adott megállóba, amiről az utasokat 263 helyszínre telepített kijelzőn keresztül tájékoztatják. Okostelefonokra is készítenek egy alkalmazást. Egy adott ponthoz legközelebb eső megállókat érintő járművek pontos érkezési ideje mellett útvonalterv is kérhető majd. Ennek első verziója január végétől elérhető, a végleges alkalmazást nyár elejére ígérik. 

A kijelzők a következő járatok érkezését mutatják majd, tehát az utas dönthet, hogy az érkező járatok közül melyiket választja például egy forgalmas csomópontban. Az új kijelzők forgalmi zavarok esetén is sokat segítenek majd, hiszen ma gyakorta félórás várakozás után derül csak ki, hogy egy baleset miatt nem jár a villamos.

Ezenfelül automatikus lesz a következő megálló bemondása, nem a járművezető odafigyelése, hanem a műholdas pozíció alapján mondja majd a géphang a megállókat. Ezenkívül zavar esetén a központból bármely jármű utasterébe bele tud majd szólni a diszpécser: például ha célszerűbb a késő villamos helyett buszra szállni és azok közül is melyikre.

Az új forgalomirányítási rendszer folyamatossá teszi a forgalmat, megakadályozva, hogy utolérjék egymást a járművek, vagy éppen hézag alakuljon ki a követésben. Ebben az esetben a diszpécser rögtön beavatkozik, és újra egyenletessé teszi a járatok közlekedését, a buszvezetőket tájékoztatja, és kiadja a szükséges utasításokat. De jelentősen javítja majd a villamos- vagy metrópótlás megszervezésének gyorsaságát is, hiszen az új információs rendszer segítségével valóban a legközelebbi buszokat küldhetik a helyszínre. S ez nem ritkaság. Jelenleg naponta hétszázszor támad zavar a budapesti tömegközlekedésben: műszaki hibák, balesetek, filmforgatások, dugók. 

A rendszer részeként 30 jelzőlámpás kereszteződésben előnyben részesülnek majd a közösségi közlekedés járművei, amelynek révén rövidül az utazási idő, és jelentős megtakarítás érhető el a szolgáltatónál. Az új műholdas fedélzeti rendszer telepítésével 2295 Budapesten közlekedő villamoson, trolibuszon és autóbuszon kaphatnak majd friss információkat az aktuális forgalmi helyzetről az utasok.

A Futár projekt fővállalkozója a Synergon Rendszerintegrátor Kft., míg a rendszer „lelkét” képező szoftverrendszert a több kontinensen hasonló rendszereket sikerrel bevezető német IVU szállítja. A projekt csúszását az alvállalkozó kényszerű cseréje, a struktúra átalakítása, valamint a nem várt műszaki probklémák okozták. A cég egyébként elismerte a BKK immáron félmilliárdos kötbérigényét, ezt – közleménye szerint – a szállítókra terheli át. A program 6,7 milliárd forintos összköltségéből mintegy 4 milliárdot az Új Széchenyi Tervből, illetve az Európai Uniótól nyerte a BKK.

Az informatikai rendszer kiépítésére 2010-ben szerződött a Synergon Integrator Kft.-vel mint fővállalkozóval a BKK. (Az első tender eredménytelenül zárult.) Az informatikai megoldásokat, a rendszer alapjait és legfőbb elemeit először olasz és spanyol alvállalkozók hozták volna, de őket később a német IVU-ra cserélték le. (A cég berendezéseit használják Londonban, Berlinben és Hollandiában is.)

A FUTÁR-t egyébként később pénz függvényében a HÉV-vonalakra és az agglomerációs Volán-buszokra is kiterjesztenék. A rendszer alkalmas lesz az elektronikus jegyrendszerrel való összekapcsolásra is – tette hozzá Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató.

A rendszer 92 százaléka elkészült, már csak a rendszer villamosokra szerelésének egy része, illetve a szoftveres kiegészítések maradtak hátra. Somodi László BKK-vezérigazgató-helyettes március végére ígéri az átadást. Bár a határidőt ő is nagyon feszesnek nevezte, de tarthatónak tartja. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.