Már kétszázezer hektár van víz alatt

Már csaknem kétszázezer hektárnyi területen áll a belvíz, s bár a hazai folyók mentén több mint 2500 kilométernyi hosszon tartanak fenn árvízvédelmi készültséget, beavatkozásra alig volt szükség.

Tegnap óta sehol nem történt jelentős változás az országban, az időjárás sem rontja jelentősen az ár- és belvízi helyzetet. Több folyón ugyan a legmagasabb fokozatú árvízvédelmi készültség van érvényben, de igazán sok feladatot jelenleg a belvíz ad, az elöntött területek nagysága lassan megközelíti a kétszázezer hektárt – tudatta szombat délelőtti közleményében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Jelenleg a hazai folyókon 1615 kilométeres hosszon – Tisza, Bodrog, Tarna, Túr, Mura – elsőfokú, 639 kilométer hosszon – Ipoly, Fehér-Körös, Lónyai-főcsatorna, Rába, Sajó, Zagyva – másodfokú, míg 533 kilométeren – Berettyó, Hortobágy-Berettyó, Fehér-, Fekete-, Sebes-, Kettős- és Hármas-Körös, Kraszna, Takta, Zala – hármas fokozatú védekezés zajlik.

Hat megye tíz településén árvízi, 13 megye 80 településén pedig belvízi védekezést folytatnak, a belvízzel elöntött terület nagysága országosan 192 ezer hektár, csaknem húszezer hektárral több, mint két nappal ezelőtt. Összesen 313 szivattyúval igyekeznek az ár- és belvízi helyzeten javítani, eddig mintegy húszezer homokzsákot helyeztek ki.

Belvíz miatt az országban összesen 17 embert kellett kitelepíteni otthonából, legutóbb Baranya megyében Siklóson, ahol löszfalomlás miatt két épület hat lakóját kellett menteni.

Zala megyében a Principális-csatornánál tegnap elkészült a mintegy ötszáz méter hosszú nyúlgát, itt a késő esti órákig még négy nagy teljesítményű szivattyúval távolították el a nagykanizsai tűzoltók a védett oldalról a vizet, feltehetőleg erre ma már nem lesz szükség, mert a csatorna látványos apadásnak indult.

Veszprém megyében az elmúlt 24 órában az összesen 22 riasztás közül 18 az ár- és belvízi helyzettel volt kapcsolatban. Ezek mindegyikénél pincében felgyülemlett víz szivattyúzásához kérték a tűzoltók segítségét.

A Marcal folyó áradása miatt továbbra is szükség van homokzsákos védekezésre. Marcaltő és Egyházaskesző, Nemesgörzsöny és Egyházaskesző között, valamint Marcaltő alacsonyabban fekvő részein négyszáz ember védekezik a Marcal áradása ellen. Az önkéntesek és a vízügyi szakemberek mellett pápai, ajkai és veszprémi hivatásos tűzoltó egységek is dolgoznak.

Hajdú-Bihar megyében a Hortobágy-Berettyó bal partján lévő Bucsa–Nádudvar, illetve a Szeghalom-Darvas védelmi szakaszon van harmadfokú árvízvédelmi készültség, utóbbit nemrégiben rendelték el.

A megyében belvízzel elöntött terület nagysága meghaladja a 28 ezer hektárt, 6500 hektárnyi vetés és csaknem hétezer hektárnyi szántó áll víz alatt, tíz védelmi szakaszon van valamilyen szintű belvízvédelmi készültség. Az üzemben lévő 22 szivattyútelep tegnap összesen majdnem 4,5 millió köbméter belvizet emelt át a befogadókba. A megye tizenegy településén van első- vagy másodfokú belvízvédelmi készültség.

A megye katasztrófavédelmi egységei tegnap 21 fővel, tíz eszközzel és 14 szivattyúval avatkoztak be, a vízkárelhárítási munkálatokban az önkormányzati tűzoltók is részt vettek.

Békés megye valamennyi folyóján, a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas–Körösön, a Kettős-Körösön, a Sebes-Körösön, a Fekete-Körösön, és most már a Fehér-Körösön is harmadfokú árvízvédelmi készültség van.

Tizennégy önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget, három településen másodfokú a készültség, a többiben a legalacsonyabb szintű.

Csongrád megyében hét önkormányzat elsőfokú, három pedig másodfokú belvízvédelmi készültség mellett végez vízkárelhárítási tevékenységet, összesen 118 ember 15 technikai eszközzel dolgozik, belvíz csaknek 38 ezer hektárnyi területet borít. A vízügy megyeszerte harminc szivattyútelepet üzemeltet, legtöbbjét szünet nélkül, éjjel-nappal. A szivattyúk tegnap 4,7 millió köbméter vizet emeltek át.

Jobb a helyzet a folyóknál, árvízvédelmi készültséget eddig csak a legalacsonyabb fokozatban kellett elrendelni a Tisza egyik szakaszán, ott megfigyelő szolgálat működik.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Zagyva folyó mellett fekvő Jászalsószentgyörgyön működésbe helyezték azt az első öt szivattyút, amelyek az Ökumenikus Segélyszervezet és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság együttműködésének keretében segítik a belvíz elleni belterületi védekezést. A szivattyúk egyenként és percenként 1200 liter vizet tudnak mozgatni, a berendezéseket pedig a segélyszervezet helyszínen tartózkodó munkatársai és önkéntesei fogják működtetni és szükség szerint újabb helyekre eljuttatni. 

A vízügyi szakemberek a nagyiváni, negyvenmillió köbméter belvíz befogadására képes vésztározóba vezetik a Hortobágy vizét. A Hortobágy-Berettyó folyón továbbra is harmadfokú a készültség. A megyében több mint 25 ezer hektár áll víz alatt, de a tűzoltók beavatkozására ez idáig nem volt szükség.

Továbbra is másodfokú belvízvédelmi készültség van Bács-Kiskun megyében Kunszentmiklós településen, ahol tizenegy szivattyú és harminc ember, köztük a kunszentmiklósi és szalkszentmártoni önkormányzati és önkéntes tűzoltók szivattyúzzák a vizet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.