Újratárgyalják az ellenzéki szövetséget

Bevonná az ellenzéki együttműködésbe Gyurcsányékat is t az Együtt-PM. A DK örül, az MSZP tárgyal a megállapodás újraírásáról.

Miután várhatóan a következő napokban Áder János államfő kiírja a választások időpontját, így közeledik a demokratikus ellenzék számára az az utolsó pillanat, hogy „felelőssége és lehetősége szerint” áttekintse, miként lehet tovább erősíteni a meglévő szövetségi kereteket – forrásaink szerint így jellemezhető a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség jelenlegi álláspontja a választási együttműködéssel kapcsolatban. 

Felférnek még a fedélzetre? Az Együtt-PM és az MSZP budapesti képviselőjelöltjei
Együtt PM és MSZP budapesti képviselők

Arról a Népszabadság korábban már részletesen írt, hogy a köztársasági elnök várhatóan a közeljövőben, méghozzá április 6-ára fogja kiírni az országgyűlési választások időpontját. Ha így lesz, a demokratikus ellenzék számára – a hatályos eljárási szabályok értelében – alig egy-másfél hónap áll csak rendelkezésre, hogy ha akarja, akkor megegyezzen a közös indulásról.

Abban az esetben ugyanis, ha április 6-án lesz a voksolás, úgy február 15-én kell megigényelni és két nappal később átvenni a képviselők indulásához szükséges ajánlóíveket, amelyeken már pontosan jelezni kell, hogy az adott politikus mely szervezet, szervezetek vagy szövetség színeiben indul. Az MSZP és az Együtt-PM korábban koordinált választási szövetséget kötött, amelynek értelmében külön országos listán, de közös egyéni jelöltekkel indul tavasszal.

Habár a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága az utóbbi időben erősödött, a volt miniszterelnök pedig számos alkalommal érvelt a teljes összefogás (vagyis a DK bevonása) mellett, a szocialisták és az együtt-pártiak nem kívánták újranyitni a szövetségét. Úgy tudjuk, az Együtt-PM legutóbbi elnökségi ülésén – amelyen áttekintették a választások vélhető időpontjáig hátralévő alig három hónapos időszak politikai kihívásait és lehetőségeit –, ehhez képest olyan álláspont erősödött meg, amely közelebb van a Bajnai Gordon “visszatérésekor” meghirdetett összefogás-ideájához.

A Népszabadság megbízható értesülései szerint a volt kormányfő vezette párt vezetői egyetértettek abban, hogy a választások időpontjának kiírása idején – a közös cél biztos elérése érdekében – szükséges a meglévő ellenzéki felkészülés, és így a szövetségi politika felülvizsgálata is.

Egymástól független forrásaink azt hangsúlyozták: nem a meglévő együttműködés újranyitásáról és újratárgyalásáról, hanem annak (nyilvánvalóan a DK-val történő) valamilyen formájú megerősítéséről lehet szó.

Úgy tudjuk, erről az Együtt-PM a következő napokban – vélhetően a köztársasági elnök bejelentését követően – érdemi egyeztetéseket kezd majd az MSZP vezetőivel, hogy elképzelésük szerint közösen, mindegyik fél számára megfelelő módon alakítsák ki a lehetséges forgatókönyveket. Forrásaink a lehetséges megoldásokról nem kívántak nyilatkozni, de a jelenlegi szövetségi keretek megtartása mellett vélhetően az egyéni körzetekben való visszalépésekről lehet elsődlegesen szó.

Bajnai Gordon az ATV-nek adott hétfő reggeli tévéinterjúban már a közös listát sem tartotta kizártnak. "Vissza kell adni a kormányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet. Ehhez az Együtt-PM szerint a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között. Ennek megvalósításához minden félnek áldozatot kell hoznia" – mondta. Azt is megerősítette, hogy már a hét első napjaiban szeretnének erről érdemi tárgyalást folytatni a szocialistákkal.

A Demokratikus Koalíció üdvözli Bajnai Gordon és az Együtt-PM kezdeményezését – reagált a párt. Álláspontjuk szerint az ellenzék győzelmének és az Orbán-rendszer megbuktatásának legnagyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti. A párt ezért bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére – közölték.

Mesterházy Attila is reagált a kezdeményezésre. Azt javasolta Bajnai Gordonnak, hogy a hét második felében értékeljék a kialakult helyzetet és kezdjenek egyeztetéseket a megállapodásuk újraírásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.