Eldőlt: feldarabolják a Corvinust

A Corvinus három budai karára most beiratkozó hallgatók már a Szent István Egyetem diplomáját kapják tanulmányaik végeztével. Balog Zoltán oktatási ügyekért felelős miniszter ugyanis ma azzal fogadta a Budai Campus egyzetetésre hívott három dékánját, hogy a kérdés eldőlt, már csak az integráció részleteiről egyeztethetnek. Ebben a dékánok által felsorakoztatott ellenérvek sem ingatták meg.

– Hidegzuhanyként ért minket a bejelentés, hiszen esélyt sem adtak nekünk – kommentálta a helyzetet Szilágyi Kinga a Tájépítészkar dékánja a Corvinus Egyetem szenátusi ülése előtt rögtönzött sajtótájékoztatón. – A minisztérium egyetlen érvvel sem támasztotta alá, hogy miért jobb a hazai agrárfelsőoktatásnak, illetve a budai karok diákjainak a beolvasztás a hálózatos együttműködés helyett. Nincsenek modellszámítások és hiányoznak a hatástanulmányok is.

A Népszabadság kérdésére válaszolva Szilágyi Kinga értelmezhetetlennek tartotta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár azon kijelentését, miszerint a azoknak a hallgatóknak, akik a Corvinus egyetemen kezdték meg a tanulmányaikat, ez a diplomájukban is szerepelni fog. Miképpen? Lábjegyezetként? A Szent István Egyetembe beolvasztott budai karok hallgatói jogi értelemben SZIE diplomát kapnak tanulmányaik végén. De az integráció végrehajtására sem kaptak haladékot a dékánok: január elsejei dátummal, a tanév és vizsgaidőszak közepén kell végrehajtani a minisztériumi döntést.

A Budapesti Corvinus Egyetemi Tiltakozás Szervezőbizottsága szerdán levélben reagált Balog Zoltán mai megszólalására. A közlemény így hangzik:

„Balog Zoltán miniszter tartsa tiszteletben az egyetem döntését

Ma újra bebizonyosodott, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem elutasítja a szétdarabolását, ezért felszólítjuk Balog Zoltán miniszter urat, hogy tartsa tiszteletben a szenátus mai döntését. Egyetemi autonómia nélkül nincs színvonalas felsőoktatás.

A Corvinus szétdarabolása ügyében hiába kértek az egyetem érintett karainak dékánjai valódi tárgyalást a minisztertől. A ma reggeli megbeszélésén ehelyett csak bejelentést kaptak. Balog Zoltán azzal kezdte a találkozót, hogy a döntés az egyetem szétdarabolásáról már megszületett, meg sem várva az egyetemi szenátus véleményét. Nem véletlenül félt a miniszter az egyetem autonóm véleményétől, délben ugyanis a Corvinus szenátusa elutasította az egyetem szétdarabolását. Az ülésen a döntően a pesti karok hallgatóit képviselő diákszervezeti tanács képviselői is az egység mellett szólaltak fel. A nyilvános szenátusi ülésen kizárólag az egyetem egyben maradása melletti érvek hangoztak el.

A minisztérium szétdarabolás melletti egyetlen érve rég megbukott: az „agrárképzések integrációja” semmiképp sem tud megvalósulni, mert a gödöllői Szent István Egyetemből éppen kiválik az Állatorvos-tudományi Kar. A felsőoktatás és az agrár-felsőoktatás problémáit az előző években elvett források visszaadása oldaná meg, nem pedig a szakmailag megalapozatlan, egyoldalú átalakítások.

A Budapesti Corvinus Egyetemi Tiltakozás Szervezőbizottsága”

 

Szilágyi Kinga a tájépítészeti, Hegedű Attila a Kertészettudományi és Vecseri Beáta az Élelmiszertudományi Kar dékánja a Fővám téren összegyűlt oktatóknak és hallgatóknak ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a beolvasztás okozta károk mérséklésére, és kiállnak az oktatók és hallgatók érdekeinek védelme érdekében. Az egybegyűltek nagy tapssal köszönték meg ezt a kari vezetőknek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.