galéria megtekintése

Már tíz éve elnök, 12 dékán követeli a lemondását

7 komment


Tanács István

Török Márk mondjon le! A Szegedi Tudományegyetem minden karának dékánja lemondásra szólította fel a hallgatói önkormányzat elnökét. De nem hiszik, hogy jogerős ítélet nélkül távozik.

Sérti a nagy múltú Szegedi Tudományegyetem hírnevét, hogy Török Márk, az egyetemi hallgatói önkormányzat (ehök) elnöke, aki a jogalkotó szándékával ellentétben már közel 10 éve tölti be ezt a tisztséget, továbbra is a posztján maradjon – áll abban a nyílt levélben, amelyet az SZTE mind a 12 karának dékánja aláírt. Szabó Gábor rektor a megváltozott felsőoktatási törvényre hivatkozva június 22-én megsemmisítette az ehök 2015. szeptember 24-én tartott választásának eredményét, amelyen 2019-ig újra Törököt választották elnöknek. Még nyilvánosságra sem került a rektor határozata, amikor az ehök már közölte: a bíróságon fogják azt megtámadni.

Ez azt jelenti: akár egy év is beletelhet, mire jogerős döntés születik, addig pedig Török Márk gyakorolhatja elnöki jogait, az eddigi szabályok szerint rendelkezhet az ehök hatáskörébe tartozó horribilis összegek fölött, szavazhat a szenátusban, ahol az ötven hely közül 13 a hallgatói önkormányzaté, s ők rendszerint egy tömbben szoktak szavazni.

Az sem biztos, hogy a bíróság a rektornak ad igazat. A jogszabály megfogalmazása ugyanis nem egyértelmű. Korábban nem volt korlátozás, hány évig tölthet be ugyanaz a személy hallgatói érdek-képviseleti tisztséget. A felsőoktatási törvény módosítása most ezt négy évben maximálja – ám akörül folyik a jogvita, hogy a négy évbe bele kell-e számítani, és ha igen, mikortól a korábbi tisztségek időtartamát. Török Márk ugyanis rendre új szakokat vesz föl, hogy hallgatói jogviszonyát meghosszabbítsa, és eddig úgy alakult, hogy 10 éve rendre őt választották elnöknek. A felsőoktatási törvény módosítása 2015. szeptember 1-jétől hatályos, Törököt pedig ezután három héttel választották meg legutóbb. A rektor az Emberi Erőforrások Minisztériumától kért jogértelmezést, és a neki adott minisztériumi iratban az áll: beszámítanak a korábban elnökként töltött évek is, ezért Török újraválasztása érvénytelen, mivel a jogszabály hatályba lépése után történt.

 
Török Márk
MTI

Csakhogy Török Márknak is van egy tavaly decemberi jogi véleménye ugyancsak az Emmitől, amelyben viszont az áll: csak a jogszabály hatályba lépése utáni időszakot kell számítani. Az ehök szerint azért sem lehet Török megválasztását érvényteleníteni, mert a jogalkotásról szóló törvény tiltja a visszamenőleges hatályú jogszabályok létrehozását.

A 12 dékán levele hivatkozik az Átlátszó Oktatás portál csalnak-e még a szegedi HÖK-választáson? című cikkére, amelynek nyomán az SZTE személyiségi jogi pert indított Szalay Balázs, a cikk szerzője ellen Török Márk és az ehök képviseletében. A pert a Kúria jogerős ítéletével az egyetem elvesztette. A levél aláírói szerint ezzel komoly presztízsveszteség érte az intézményt. Noha nem nyert megállapítást, hogy Török Márk tevékenysége jogszabályokba ütközne, a közvélemény szemében ezek megjelenhetnek úgy, mint amelyek a tisztességbe vagy a jó erkölcsbe ütköznek. „Kulturált országok, működő demokráciák esetében megszokott, hogy az a vezető, aki az Önéhez hasonló helyzetbe kerül, önként beadja a lemondását, és távozik" - írják a dékánok.

Az egységes fellépést az magyarázza, hogy a hallgatói mozgalom karikatúrájává vált a szegedi ehök tevékenysége – mondta a Népszabadságnak Bari Ferenc, az SZTE általános orvoskarának dékánja. Az egyetemen úgy is meg lehet élni, hogy az ember éppen csak azt nem csinálja, ami miatt idejön. Olyan hatalmi központtá alakult a hök és az ehök, amely teljesen önálló mozgást végez, és ebben Török Márknak rendkívül jelentős szerepe volt. Ha ő önként távozik, az korrekt dolog lett volna, de amikor bejelentették, hogy bírósághoz fordulnak, jelzést akartunk adni: minden kar vezetője egységesen úgy látja, jó lenne, ha ennek vége lenne.

Török Márk hívásainkra nem reagált. Keszthelyi Szabó Gábor volt rektor, a mérnök kar dékánja szerint a felszólítás lényege: az ehök elnöke mondjon le! A törvény szerint ő nem lehet elnök. Arra a kérdésre, hogy várnak-e ettől eredményt, a dékán azt felelte: a kérdés valószínűleg csak jogi úton fog rendeződni. Ilyen a demokrácia. Törököt a jog védi, és ha a belátásában hiába bíznak, akkor a jogerős ítéletig megmarad a posztján.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.