Már sztrájkra is hajlandóak az orvosok

Konkrét tárgyalási ajánlatot tettek az érdekvédők az egészségügyért felelős államtitkárnak, miután belefáradtak annak találgatásába, hogy a kabinet miként is akarja megkezdeni a szakorvosok bérfelzárkóztatását.

Egy hete találgatják az érintettek, mit jelent majd a gyakorlatban Zombor Gábor államtitkár ígérete, miszerint 100-200 ezer forinttal megemelnék a  fizetésüket, feltéve, hogy lemondanak a hálapénzről, illetve vállalják, hogy Magyarországon maradnak közalkalmazott orvosként.

Az Őszintén az egészségügyről elnevezésű szervezet (melynek tagja a Magyar Orvosok Szövetsége, a Magyar Rezidens Szövetség, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a FAKOOSZ, az Alapellátó Orvosok Szövetsége és a Magyar Orvosi Kamara) azt kéri az államtitkártól: „valljon színt", és mondja meg pontosan, hogy mikortól, milyen összegű béremelésre, életpályára számíthatnak az egészségügyben dolgozók. Mi a kezdő lépése a béremelésnek, hogyan kell értelmezni például a „nem mehet külföldre az orvos" kijelentést? – kérdi a szervezet Zombor Gábortól.

Lapunknak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke azt mondta: a múlt heti államtitkári bejelentés alaposan fölkavarta az indulatokat, mozgósította szinte valamennyi érdekvédő szervezet tagságát. Az akciószövetség képviseletében eddig is járták az ország kórházait, fórumokat tartottak, ahol kikérték a tagság véleményét. Van arra is fölhatalmazásuk, hogy ha nem sikerül megállapodni a kormányzattal az orvosok, szakdolgozók és műszaki dolgozók béremeléséről, akkor megszervezzék a „Két óra türelem az életedért" akciót.

Ennek részleteit Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke egy múlt heti szakmai konferencián ismertette. Eszerint egy adott napon reggel 8-9 óra között csak az akut eseteket látnák el országszerte. Ha ez sem változtatna a helyzetükön, akkor félévente megismételnék az akciót, minden alkalommal 1-1 órával hosszabbítanák az ellátásmentes időt, s akár 8 órán át is megbéníthatják a rendeléseket.

Dénes Tamás hétfőn az ATV Start című műsorában arról beszélt: az egészségügyi stratégia alapján úgy tűnik, a kormány őszintén tud beszélni a problémákról, a kérdés csak az, hogy ezeket hogyan és milyen ütemben kívánják megoldani. Ha erre a kérdésre megnyugtató választ kapunk, akkor tudunk tovább együtt dolgozni – mondta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.