galéria megtekintése

Már nem szeretik Kiss Lászlót

A korábbi tervek szerint a százhalombattai képviselő-testület ma rendkívüli ülésén döntött volna arról, megváltoztatják-e a Kiss László Sportuszoda nevét, és elveszik-e a nemrég lemondott szövetségi kapitánytól a díszpolgári címet. Az úszóedző azonban megelőzte a testületet, levélben lemondott a címről. A helyiek már nem rokonszenveznek az erőszakbotrányba keveredett sportemberrel.

Már eddig is nyugodtan levehettétek volna – mondta a Kiss László Sportuszoda előtti járdán az idős hölgy egy helyi képviselőnek, akinek épp erre volt dolga. Azt a választ kapta, hogy a százhalombattai képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén dönti el, hogy névtelenítik-e az uszodát. Szóba kerül Kiss László díszpolgári címének visszavonása is. A járókelők szerint nem kérdéses, hogy milyen döntés születik, a helyzet tarthatatlan, fogalmazott a piacról jövet egy másik háziasszony, akinek unokái vannak.

Az úszóedző azonban megelőzte a képviselő-testületet, a százhalombattai polgármesternek írt levelében ugyanis önmaga mondott le díszpolgári címéről és kéri, hogy változtassák meg a róla elnevezett uszoda nevét.

– Láttam a tévében az idős asszonyt – mondta őszinte elkeseredéssel –, éppen tudnék mit javasolni Kissnek, de nem teszem. Nézegesse csak a régi papírokat, úgyse fog neki hinni senki.

 
Kedden még Kiss László nevét viselte az uszoda, s a fotója is kinn volt az épület falán, szerdára mindez megváltozhat
Földi D. Attila / Népszabadság

Az úszók szövetségi kapitányáról április 5-én hozta nyilvánosságra a Fullánk.com, hogy 1962-ben csoportosan elkövetett nemi erőszakért három év börtönbüntetést kapott, büntetéséből húsz hónapot ült le. Az ügy részletei borzolták a közvéleményt, végül Kiss László annak ellenére lemondott, hogy az úszószövetség sikereire hivatkozva kiállt mellette. A Kiss-ügy kapcsán az egykori áldozattal kapcsolatban számos tisztázatlan álláspont jelent meg, közte az is, hogy a hölgy már nem él. Ehhez képest a 73 éves Takáts Zsuzsanna szombaton nyilatkozott az RTL Klubnak, és felelevenítette brutális megerőszakolásának 55 évvel ezelőtti lefolyását. Azóta kiderült, hogy Kiss két másik erőszakos ügynek is elkövetője volt. Százhalombattán, ahol Kiss él, a sikeredzőt az ügy kipattanása után lemondatták alpolgármesteri posztjáról, és rögtön felmerült, hogy visszaveszik tőle a díszpolgári címet, és leveszik nevét a sportuszodáról.

Az, hogy a legendás úszóedzőnek elfogadható renoméja volna Százhalombattán, erős túlzás. Takáts Zsuzsanna megszólalása még azokat is megfordította, akik addig kétkedve figyelték az 55 évvel ezelőtti ügy alakulását. – Mi érdeke fűződött volna hozzá, hogy hazudjon? – tette fel a kérdést a piac előterében a cekkerével babráló házaspár hölgy tagja. Miközben a férje csak annyit jegyzett meg, nem tudni pontosan, mi történt, még most sem. – Azért azt, hogy ő foglalkozzon az unokámmal, nagyon nem szeretném – tromfolta le párját az asszony.

Az uszoda vezetője, Vizi Csaba annyit mondott: a névváltoztatás, ha meglesz, nem az ő tiszte, neki az a dolga, hogy a nemrég felújított komplexumot rendben tartsa. Az uszodával semmi gond. Szép, tiszta, európai. Most is kikerülhetnek innen a jövő bajnokai.

– Nem kéne ezzel olyan sokat foglalkozni – kommentálta a történteket Gábor Jani, az egykori tűzoltó, aki a közelben lakik, és ez a filozó­fiája: – Az élet szép, ha szép. Ha nem szép, akkor viszont nagy a baj.

A tűzoltó egy nyugdíjas szivattyúlakatossal trécselt. Az idős férfi azt tudakolta, ugyan miért kellett 55 évnek eltelnie ahhoz, hogy a dolgok kiderüljenek. – Sok minden megtörténhetett – mondta az idős ember, és hozzátette, nincs a teljes igazság birtokában, sok az egyik oldalon az érdem, a másik oldalon viszont ott áll a valóság. Ami elől nem lehet elmenekülni.

A ma még Kiss Lászlóról elnevezett sportuszoda utcafronti részét nagyméretű képekkel látták el. Verrasztó Zoltán, Tumpek György, Széles Sándor, Novák Ilonka, Gyarmati Andrea, Güttler Károly fotója mellett ott van Kiss Lászlóé is, akinek fél évszázados ügye első számú téma Százhalombattán is.

A pékség előtt beszélgető asszonyok szerint az a tanulság, hogy jön utánunk nagy léptekkel a múlt, senki sem úszhatja meg, amit egyszer elkövetett. Azzal, hogy mentesülni lehet a jogkövetkezmények alól, az utca embere nem érvel. A büntetést nem lehet letudni azzal, hogy valaki börtönbe vonul. Az erőszaktevő ennyi idő elteltével is erőszaktevő marad. Nem lehet ezzel mit kezdeni. – Aki ilyet csinál, számolnia kell a társadalom megvetésével is – mondta a Kiss nevének eltávolítását követelő asszony. – Találkoztam nemrég vele a városban, úgy járt-kelt, mintha semmi se történt volna. Nem akarom ott látni a nevét, ahová gyerekek járnak úszásoktatásra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.