„Már megvan a repülőjegyem”

– Azt tervezem, hogy a suli után egy évet dolgozok informatikai területen, közben pedig elvégzek egy OKJ-s szoftverfejlesztői tanfolyamot. Jövőre aztán szeretnék egyetemre menni mérnök-informatikus szakra – mesél a terveiről Ádám. – Azért döntöttem így, mert gyakorlatot talán nehezebb szerezni, mint diplomát. Így talán később könnyebben találok majd állást. Külföldre csak akkor megyek, ha itthon nem lesz munkám.

Míg a szakközépiskolás fiatalok körében jobbára „B terv” a kivándorlás, addig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban megkérdezett diákok többségénél sokkal inkább az a dilemma:

visszajönnek-e még?

Árulkodó, hogy a beszélgetésen részt vett nyolc diák közül hatan már az idén ősztől szinte bizonyosan külföldön tanulnak tovább. Bence például Abu-Dzabiba utazik, hogy ösztöndíjasként egy amerikai egyetem kihelyezett szakán tanuljon villamosmérnöknek. Osztálytársnője, aki kéri, keresztnevét se írjuk le, Angliába indul: két testvéréhez hasonlóan ő is külföldön tanul tovább. A kiköltözők közgazdásznak, informatikusnak, építésznek, pszichológusnak készülnek. Bálint az egyetlen, aki határozottan állítja: biztosan marad.

– Mérnök-informatikusnak készülök, de levelezőn szeretnék teológiát is hallgatni, mert ez is érdekel – mondja a fiú, és gyorsan hozzáteszi: – Nem csak a teológia miatt maradnék. Mérnökként itt is lehet boldogulni, szeretek itt élni, és kint soha nem lesz olyan, mint ha ott születtél volna. Ráadásul szerintem nagyon sokan tévednek, hiszen

Nyugat-Európa sem az a tökéletes hely, mint aminek azt sokan gondolják.

Bálint utóbbi szavaira hevesen reagálnak társai: szerintük az ma nem kérdéses, hogy hol jobb tanulni, dolgozni, élni – és a jövedelmi különbségeket csak sokadik érvként hozzák fel Nyugat-Európa mellett. „Azt utálom a legjobban, hogy nálunk elsősorban a kapcsolatok határozzák meg a jövőt. Azt, hogy legtöbbször nem a teljesítményen, a tudáson, hanem az ismerőseiden múlik, kapsz-e munkát, s ha igen, akkor milyet” – mondja egyikük. Más azt említi: miközben dicsőítjük a magyar felsőoktatást, a nemzetközi rangsorokban a hazai egyetemek többsége egyre lejjebb csúszik. Szó esik még korrupcióról, igazságtalanságokról, az egyetemi autonómia csorbításáról, a tervezett újabb nemzeti konzultáció kapcsán még a bevándorlás ügye is előkerül. Peti, aki biológiát és pszichológiát tanulna Angliában, azon háborog: hülyének nézik az embereket, amikor „igen-nem típusú”, ráadásul egymásnak ellentmondó kérdésekkel uszítanak a bevándorlók ellen. Dávid – akinél még kérdéses, Angliában tanul-e tovább – azt is megemlíti: nálunk akkor sem biztos, hogy egyről a kettőre lehet jutni, ha az ember belebetegszik a munkába, ezért

„itthon maradni szélmalomharc”.

A külföldre készülő diákok akkor bizonytalanodnak el csak kicsit, amikor felvetjük: nekik is lehetne szerepük abban, hogy alakítsák az országot. Többen is elismerik, lehet felelősségük ebben, de saját terveikről, álmaikról sem mondhatnak le.

– Bizonyos szempontból túl sokat várnak a fiataloktól – mondja Ricsi, aki szintén Angliába készül.

– Én például haza akarok jönni,szeretnék itthon élni. De bevallom, azt most nem tudom megmondani, hogy úgy is visszajönnék-e, ha ezzel a jólétemet tenném kockára.