Már keresik a zsidózó, plakáttépő szentendrei taxist

Garázdaság gyanújával állampolgári bejelentés alapján egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a Kétfarkú kutya párt aktivistáit ért csütörtöki támadás miatt – mondta lapunk érdeklődésére Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az eset még csütörtökön történt Szentendrén. Egy fuvarra várakozó taxis akkurátusan letépkedte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjait a Hév végállomás kukáiról. Amikor az aktivisták közölték vele, hogy bűncselekményt követ el, a taxis az egyik aktivista felé lépett, majd szó nélkül megütötte.

Korábban ugyanez a sofőr már szóváltásba került az aktivistákkal. Látva, hogy plakátokat ragasztanak megkérdezte, mit csinálnak. amikor megmondták neki, hogy a Kétfarkú felhívását plakátolják, a „zsidó kurva anyátokat” felkiáltással megpróbálta elkergetni őket.

Az Index kérdésére a bántalmazott aktivista még nem tudta megmondani, tesz-e feljelentést, Kovács Gergely, a Kétfarkú kutya párt elnöke azonban azt ígérte, a rendőrséghez fordulnak a történtek miatt.

Valaki azonban megelőzte őket. Beluzsárné Belicza Andrea szerint a taxist rövid időn belül azonosítja a rendőrség az interneten számos portálon fellelhető videó alapján, amelyen a kormánypropagandát védő taxis tettlegessége látható.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.