Gyújtogattak a debreceni menekülttábor mellett

Hatalmas rendőri készültséget rendeltek el a debreceni menekülttábor mellett, ahol több szelektív hulladékgyűjtőt felgyújtottak. Az elkövetők menekültek voltak, többeknek a kezében botokat is láttak. Estére lezárták a tábort.
A helyszínre nagy erőkkel érkeztek rendőrök, kommandósok, katasztrófavédelmisek, az akció során könnygázt is be kellett vetni a tömeg megfékezésére.

Rohamrendőrök a menekülttábornál

Czeglédi Zsolt / MTI

A tábor bejárata előtt hétfő délután fél öttől kommandósok és mentők gyülekeztek, a kapun belül több száz menekült csoportosult, sokan a földre ültek, s eltorlaszolták a befelé vezető úttestet. 

A rendőrök több menekültet is kihoztak a táborból, járőrautóba ültették és elvitték őket. Allah Akbar! – kiabálták néhányan.

Demeter Erika, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a konfliktus alapja az volt, hogy ketten összetűzésbe keveredtek egymással, és a vita hamarosan csoportossá fajult. Hozzátette: a menekültek közül egy embert őrizetbe vettek. Kiderült az is, vallási tárgyú összeszólalkozás volt a balhé oka, egy férfi megtaposta a Koránt.

Czeglédi Zsolt / MTI

Bár az első hírek arról szóltak, senki sem sérült meg a balhéban, később a rendőrség azt közölte, a Készenléti Rendőrség főtörzsőrmesterét megdobták egy kődarabbal. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőr hámsérülését a helyszínen ellátták, más sérülésről a rendőrségnek nincs tudomása. Aláhúzták: az esetleges további konfliktusok elkerülése érdekében a helyszínen és környékén továbbra is fenntartják a kiemelt rendőri jelenlétet.

Az incidens miatt ideiglenesen lezárták a befogadóállomást - számolt be az eseményekről az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A táborlakók bemehetnek a befogadóállomásra, de onnan csak alapos indokkal engednek ki bárkit is.

Este fél 7-kor megérkezett a táborba Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott és Papp László, Debrecen polgármestere. Ők egy rendőri vezető kíséretében bementek a befogadóállomásra - látta az MTI tudósítója.

Orbán Viktor miniszterelnök májusban ígéretet tett arra, hogy a debreceni menekülttábort bezárják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.