Már egy éve lecsaphattak volna a fideszes Voldemortra

A Mengyi Roland fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítvány a korrupció elleni harc kiemelkedő sikere és jelentős állomása – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Mint írják, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága július 11-én áttette a Központi Nyomozó Főügyészséghez az addig általa folytatott nyomozást, mert mentelmi joggal rendelkező személy érintettsége merült fel az ügyben. Soron kívül eljárva, az eddigi nyomozati anyagot átvizsgálva arra jutottak, hogy Mengyi Rolanddal szemben fennáll a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének és bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja.

A képviselő gyanúsítotti kihallgatására a mentelmi jog felfüggesztése esetén nyílik lehetőség. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, határidejét a Legfőbb Ügyészség december 12-ig meghosszabbította.

Ahogy arról beszámoltunk, Mengyi Roland neve egy uniós pályázati ügyben került elő, amelyet a 168 Óra tárt fel. Lehallgatási jegyzőkönyvekre és tanúvallomásokra hivatkozva a hetilap azt írta, hogy 2015-ben egy országos szociális szövetkezeti hálózat vezetője uniós pénzekre akart pályázni, így került kapcsolatba ismerősei révén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fideszes képviselővel. A lap szerint a politikus által prezentált pályázatíró azt mondta nekik, hogy miután elnyerik a támogatást, ötven százalékot vissza kell folyatni. Később ez az összeg 90 százalék lett.

Korábbi cikkünk szerint a célpont egy 500 milliós keretösszegű uniós pályázat lehetett.

A 168 Óra legújabb cikkében arról ír, hogy a NAV megfigyelte Mengyi Rolandot, és majdnem le is fülelték, amikor kenőpénzt vett át. Az akciót az utolsó pillanatban fújták le, mert nem kaptak engedélyt a rajtaütésre.

 

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.