galéria megtekintése

Már csak az oszlopok tartják össze a ferencvárosi vasútállomást

2 komment


Lencsés Károly

Két éve megmozdult a ferencvárosi vasútállomás épületének frissen felújított tetőszerkezete, és azóta a vasutasok a födémet tartó oszlopok sorát kerülgethetik. Még rosszabb a helyzet a MÁV humánszolgáltató ügyfélszolgálati irodáján: ott van olyan folyosó, ahol a statikai szakvélemény szerint egyszerre legfeljebb két ember tartózkodhat.

„Amennyiben az épületben szokatlan zajt, mozgást éreznek, az épületet azonnal hagyják el, és értesítsék az épület üzemeltetőjét"

– ez a kitétel is szerepel a statikus szakértő nyilatkozatában, aki a Ferencváros állomáshoz közeli egyik létesítményt csak erős megkötésekkel találta használhatónak. Ott egy már romos irodaházban működik a MÁV humánszolgáltató ügyfélszolgálata – amennyire azt a körülmények engedik. A födémet számos helyen alá kellett dúcolni, és a statikus véleménye alapján le kellett zárni a pincét, az emeleti folyosó pedig „állandó tartózkodásra nem használható", hanem „folyamatos áthaladásra kell törekedni", s ott terhet szállítani is tilos. Azóta figyelni kell rá, hogy az ügyintézés céljából érkező vasutasok közül kettőnél többen egyszerre soha ne legyenek a kritikus szakaszon.

Látszólag sokkal jobb állapotban van a vasútállomás épülete, amelynek tetőszerkezetét alig néhány éve újították fel, s talán kívülről át is festették. Csakhogy a tető elmozdult, ezért ott sem találtak jobb megoldást, mint az ideiglenes alátámasztást. Feldúcolták többek között a forgalmi irodát is, elkerítették az utasváró egy részét és lezárták a mellékhelyiségeket. De legalább telepítettek mobil WC-t – a kulcsot az irodában bárki megkaphatja. A szakértő álláspontja különben: a dúcolással biztosított födém jelenlegi állapota „tűrhető".

 
A belülről aládúcolt vasútállomás. Elkerítették az utasváró egy részét, lezárták a WC-ket
Teknős Miklós / Népszabadság

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke szerint is egészen elképesztő állapotok uralkodnak Ferencvárosban. A két épületben oszloperdő közepén folyik a munka, néhol omladozik a plafon, és van olyan iroda is, amely szinte használhatatlan.

A mennyezetet megtámasztó dúc közvetlenül egy íróasztal mellett áll, emiatt az ott dolgozónak még az is kihívást jelent, hogy egyáltalán hozzáférjen a számítógépéhez.

Zlaty Róbert, a VSZ érdekvédelmi alelnöke ezért áprilisban levelet intézett a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyetteséhez, jelezve: „a XXI. században ilyen körülmények között munkavállalókat foglalkoztatni elfogadhatatlan". A válaszból kiderül, hogy a felvételi épület felújítása kapcsán tervezői és kivitelezési hibákat állapítottak meg, s ezért újabb beruházásba kell fogni. Amire egy ideig még várni kell, mert a közbeszerzési eljárás „adminisztratív lebonyolítása minden igyekezetünk ellenére jelentős időigénnyel jár". Így talán jövőre eltűnhet az oszloperdő.

A munkakörülmények különben több helyütt is súlyosan kifogásolhatók – állítják a szakszervezeti vezetők.

Nem egy olyan létesítmény van, ahol a dolgozók kezet mosni sem tudnak, s nincs hely, ahová leülhetnének enni.

Minősíthetetlen állapotok uralkodnak még az olyan nagy állomásokon is, mint Kőbánya-Kispest vagy a Kelenföldi pályaudvar.

A szakszervezet felhívást tesz közzé, kérve tagjait: készítsenek fényképeket az ország legborzalmasabb vasúti munkahelyeiről. Az elnök hangsúlyozta, hogy nemcsak a rossz példákat szeretnék bemutatni, hanem azt is, ha valahol kiváló körülményeket biztosítanak.

Ultimátum a szakszervezetektől

Még egy esélyt ad a MÁV-csoport vezetésének a Vasutasok Szakszervezete arra, hogy komolyan vehető szándékot mutasson a szakmában mostanra széles körben tapasztalható krízishelyzet felszámolására. Amennyiben a vasutasnapig – július 9-ig – sem kezdődik érdemi egyeztetés az érdekképviselet által többször jelzett problémákról, országos akciósorozattal fogják tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a döntéshozókat – erről szombati ülésén döntött a VSZ kongresszusa. A szakszervezet tavaly – szintén a vasutasnapra időzítve – pontokba szedte a súlyos problémákat: alacsonyak bérek, kritikus a létszámhiány, sok helyütt rosszak a munkakörülmények, indokolatlanul szigorú és rossz a vizsgáztatási rendszer, máig nem született meg életpályamodell.

Megoldást ígérnek

A MÁV kommunikációs igazgatósága közölte, a ferencvárosi vasútállomás tetőszerkezetének megerősítéséhez szükséges munkálatok engedélyezési és kiviteli terve tavaly elkészült, a beruházás befejezése 2016 végére várható. A humánszolgáltatónál tapasztalt problémákról szót sem ejtettek, arra sem válaszoltak, hogyan alakulhat ki egyszerre két létesítményben is tarthatatlan helyzet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.