A kormány tud alkuról, az RTL még nem

A „deal” megvan a kormány és az RTL Klub között, de nincs rajta pecsét – mondták a Népszabadságnak a kormányoldalon. Egyik magas rangú forrásunk reálisnak nevezte, hogy a reklámadó legmagasabb kulcsát mérsékli a kormány – nem feltétlenül 2016 januárjában –, de azt is hozzátette, a kormányfő számára elvi kérdés, hogy legyenek különadók.

Ezt Orbán Viktor is megerősítette csütörtökön egy háttérbeszélgetésen, ahol közölte: a reklámadóból beszedett bevétel nem lehet kevesebb a tervezettnél. Ebből az következik, hogy ha a kulcsokat csökkentenék, akkor az adó szélesebb kört érintene.

Arra, hogy az RTL Klub mégis beszedheti-e a jövőben a kábelszolgáltatóktól a programdíjat, forrásunk igennel válaszolt.

Az RTL-csoport luxembourgi központjában lapunk érdeklődésére nem erősítették meg, hogy megszületett volna a megállapodás a kormány és az RTL között a reklámadóról. Oliver Fahlbusch, az RTL-csoport kommunikációért felelős alelnöke írásos megkeresésünkre azt közölte: tudomásuk szerint a kormány dolgozik a reklámadóról szóló törvény módosításán, s remélik, hogy ezen belül figyelembe veszik az RTL jogi aggályait, s a változtatás kedvező jelzés lesz a nemzetközi befektetőknek. Oliver Fahlbusch megerősítette korábbi álláspontját: az RTL Klub folytatja a független hírszolgáltatást. Amennyiben a két nagy kereskedelmi tévé mégis szedhet terjesztési díjat a kábelszolgáltatóktól, úgy jelentősen mérsékelhetik a reklámadó miatti veszteségeiket.

Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója tavaly februárban a Forbesnak azt mondta, legalább hat-nyolcmilliárdos pluszbevételre számít a terjesztési díjból, és abban reménykedik, ez helyrebillenti a cég mérlegét. Hasonló nagyságrendű többletbevételre számított az RTL Klub is. Információink szerint ekkora bevétellel azonban biztosan nem számolhat, hiszen egy tavalyi törvénymódosítás nyomán kormányrendelet fogja meghatározni a beszedhető díj mértékét.

Iparági források szerint korábban a két vezető kereskedelmi tévének havi egy-egy euró volt a tárgyalási ajánlata háztartásonként, ami azt jelentette volna, hogy ha ezt a kábelszolgáltatók kifizetik, akkor legalább 1000 forinttal kellett volna havonta emelniük az amúgy átlagosan két-háromezer forintos előfizetéseiket. Forrásunk szerint ennyit biztosan nem engedélyez a kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.