galéria megtekintése

Már békülnének a fideszesek

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 31. számában
jelent meg.

Bednárik Imre–Csuhaj Ildikó
Népszabadság

Vannak fideszesek, akik jövőre békülnének az RTL Klubbal – a konfliktus rendezését Angela Merkel februári látogatásához időzítenék. Az RTL nem tárgyal, amíg a reklámadó miatt indított jogi eljárások nem zárulnak le.

Ismert fideszes politikusok véleménye szerint jövőre indokolt lenne béketárgyalásokat kezdeni az RTL Klub vezetésével. Van olyan miniszter, aki karácsony előtt már úgy látta: a magyar–amerikai konfliktus mélyülése esetén pacifikálni kell azokon a frontokon, ahol a kormány saját hatáskörben is meg tudja ezt tenni.

Volt, aki azt mondta lapunknak, magyar részről jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Angela Merkel február elejére tervezett budapesti látogatására a német cégeket is hátrányosan érintő kormányzati intézkedések számát indokolt lenne minimalizálni. Az Orbán–Merkel megbeszélésen az energiapolitika mellett bizonyosan szóba kerül a reklámadó kérdése is. Már beszámoltunk róla, hogy az RTL-részvények többségét birtokló Bertelsmann-csoport a német kormánynak is jelezte aggodalmait a reklámadó miatt.

Teknős Miklós / Népszabadság

 

Másrészt a kormány népszerűségét erősen romboló RTL Híradó nézőinek „jóval egymillió fölötti száma túl sok” – konstatálták kormányoldalon. Az egyik fideszes képviselő nem zárta ki, hogy ha lesz olyan jogszabály, mely szerint az itt megtermelt bevételek után nagyobb részben Magyarországon kell adóznia, talán nem lesz szükség a reklámadóra, mint különadóra. A Népszabadsághoz olyan információ azonban nem jutott el, hogy változott volna Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja a reklámadót illetően.

Az RTL Klub vezetéséhez nem érkezett tárgyalási megkeresés a kormányzat vagy vezető fideszes politikusok részéről. Úgy tudjuk azonban, hogy az RTL Klub olyan tárgyalásba nem megy bele, amely a csatorna autonómiáját, a műsorpolitikáját vagy a híradó tartalmát érintené. A reklámadóval kapcsolatos vitát már jogi útra terelték, annak lezárultáig ebben a témában nincs is miről tárgyalniuk a magyar kormány illetékeseivel.

Az RTL-csoport október elején nyújtott be hivatalos panaszt az Európai Bizottságnál a reklámadó miatt, mivel kizárólag az RTL Klubnak van évente húszmilliárd forint fölötti árbevétele, amelyre jövőre már 50 százalékos adót vetnek ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.