Már a miniszter is elismerte, hogy tartoznak az ápolóknak

Balog Zoltán humán miniszter tegnap az ATV-nek elismerte, hogy nem fizetik az ápolónők túlóráit a kórházak, miközben három hete a tárcája által végzett vizsgálat ennek éppen az ellenkezőjére jutott. Vagyis hogy a kórházak fizetnek.

Balog Zoltán elismerte, hogy több kórházban sem fizetik ki a túlórabéreket. Az EMMI minisztere annak ellenére beszélt erről az ATV-nek, hogy korábban a szaktárca vizsgálatot indított a Péterffy Kórházban, de nem találtak problémát.

Március közepén zárult le az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) országos vizsgálata az ápolói túlórapénzek kifizetésével kapcsolatban; a felmért intézményeknél a rendkívüli munkavégzésért 3,9 milliárd forintot fizettek ki a dolgozóknak. A hírről akkor a Magyar Nemzet számolt be.

A lap jelezte azt is, hogy a vizsgálat azután történt, miután február elején az RTL Klub riportot készített a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházról, ahol két ápolónő nyilatkozott arról, hogy nem fizetik ki a túlóráikat, csak az alapbérüket. A túlórapénzek folyósítását egy uniós irányelv szabályozza. Ennek alapján a későbbi elszámolás is lehetséges. Az intézmények általában háromhavonta fizetik ezeket a juttatásokat a dolgozóiknak. Ez a Magyar Nemzet által közölt vizsgálati eredmény is erre a következtetésre jutott. A lezajlott EMMI-vizsgálat után azt is nyilvánosságra hozták, hogy az állami fenntartású kórházakban tavaly rendkívüli munkavégzésért több mint 3,9 milliárd forintot fizettek ki.

A cikk, de más sajtóhír sem számolt be arról, hogy a miniszter a tárcája által végzett ezen vizsgálat megállapításaival már ne értene egyet, vagy korábban ne azonosult volna.

Az ügyet kirobbantó ápolónő egyébként a hétvégén fölmondott munkahelyén a Péterfyben. mert fekete ruhában akart tiltakozni, ezt azonban a Péterffy vezetői nem engedték. A nővér azért indított figyelemfelkeltő akciót, mert állítása szerint nem fizetik ki neki és társainak a túlórákat, és túl vannak terhelve.

Szolidaritási mozgalom indult a Facebookon. A közösség tagjait arra biztatják, hogy hétvégenként fekete ruhában, vagy ha úgy nem megy, fekete szalaggal fejezzék ki elégedetlenségüket az egészségügy állapotával, illetve az ápolók helyzetével kapcsolatban. Ezt sokan már ezen a hétvégén is megtették.

Egyre többen csatlakoznak ahhoz a Facebook-közösséghez, amely arra biztatja tagjait, fekete ruhával fejezzék ki elégedetlenségüket az egészségügy állapotával, illetve saját helyzetükkel kapcsolatban - hangzott el az RTL Klub vasárnap esti Híradójában. Sokan fényképet is küldenek magukról, amint fekete ruhában dolgoznak a kórházban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.