– Fogd be a szád, még a végén lemaradunk a malacról.
Az pedig nem volna jó, tekintettel arra, hogy ezen a vidéken egy kismalac tíz-tizenkét ezer forintos ára súlyos tétel egy szegény család számára. Amikor az osztás megkezdődik, először a közmunkásokat veszik előre, nekik ugyanis az akció végén menniük kell vissza az uborkaföldekre dolgozni. A sorban állók között megismerkedünk Bakró Jánossal, a 28 éves helyi közmunkással, aki a feleségével együtt havonta mintegy 60 ezer forint jövedelemre tesz szert a közmunka bérérből és az egyetlen gyermekük után járó családi pótlékból.
Ebből kifizetnek havi 20 ezer forint albérleti díjat, a villanyra 3500 forintot, a többi élelmiszerre megy. A fiatalember azt mondja, hogy kocát szeretne kapni, mert malacokat szeretne tenyészteni, odahaza már az ólat is megcsinálta. Habár most nem tart még állatot, az az álma, hogy idővel önellátó lesz disznó- és baromfihúsból.
Kérdem tőle, hogy ha ez az álma, akkor eddig miért nem vett még malacot, mire azt mondja, hogy nincs rá pénze. Mire a havi hatvanezer forintból mindent kifizetnek, egyszerűen nem marad. Nagy a szegénység, teszi hozzá, maguk el sem hiszik, hogy mekkora.
|
| Konyhás István / Népszabadság |
Bakró János tehát kezdő állattartó, de ezzel nincs egyedül, sőt: Juhászné Oroszi Enikő polgármester azt mondja, hogy sajnos a faluban sokkal kevesebben tartanak állatokat, mint régen, de hasznos volna, ha egyre többen fordulnának a háztáji termelés felé, hiszen az aktív korúak közt a munkanélküliek száma eléri a kilencvenet.
Gyakorlott állattartók azért vannak: a 34 éves Máté Ferencné három disznót tart, egy hónapja 35 ezer forintért vette őket, most egy újabb kismalacra számít. Azt mondja, egy zsák táp a disznóknak havi ötezer forint, ezen kívül saját termesztésű tengerit ad nekik, s naponta háromszor moslékot. Az asszonynak a gyes és a családi pótlék révén havi 52 ezer forint jövedelme van, az alkalmi munkákból összejön havi 25-30 ezer, míg a férje havonta 26 ezer forint ápolási segélyben részesül. Ennyiből nevelnek két gyermeket, Máté Ferencné szerint tehát létszükséglet, hogy állatot tartsanak, hiszen a kevéske pénzükből vélhetően nem gyakran jutna hús az asztalra.
Sokan vannak hozzá hasonló helyzetben, hiszen Baktalórántháza és Kemecse város térsége – ahová Székely is tartozik – még a szegény sorsú Szabolcs megyén belül is a hátrányosabbak közé számít. Azt mondják, akkor volt itt jó világ, amikor még működött a helyi termelőszövetkezet, amelynek még az egyik elnökére is emlékeznek: Kun Istvánt említik, aki annak idején a megyei lapot hagyta ott a szövetkezet kedvéért. Azóta is Székelyen él, jó nevű publicista, agrárszakíró.
Mivel sokan azt hiszik, hogy a választási malacokat az emberek áron alul eladják, vagy már a következő hétvégén megeszik, az osztás után elmegyünk Bakró János házához: kíváncsiak vagyunk a kezdő állattartó körülményeire. Éppen akkor érkezünk, amikor a fiatalember a szépen kitakarított ólba berakja a riadt kismalacot, majd friss szénát hint a padlóra. Kicsit csalódott, mert nem koca jutott neki, hanem herélt kan – ő ártánynak mondja –, de azért elégedett. Mutatja a rendben tartott konyhakertet is: az alapítványtól kapott vetőmagokat vetette el benne.
