„Magyarországon úgy néztek a gyerekre, mint egy leendő terroristára”

Hasonlíthatatlan az az ellátás és bánásmód, amelyet Magyarországhoz képest Ausztriában kapunk – mondta németül az a huszonnégy éves szír műszaki mérnök, akit átmenetileg Nickelsdorfban szállásolt el a Caritas. Négyéves kislányával és a feleségével Németországba tartanak.

– Először is, nem bűnözőnek néztek bennünket, nem mutogatták, hogyan kellene elvágni a torkunkat, megkérdezték, miben segíthetnek, felruháztak, élelmiszert adtak, szállást kerestek – sorolja. – Megkérdezték, mi is történik Szíriában, erre Magyarországon senki sem volt kíváncsi, a hatóságok is csak legyintettek, amikor a háborúról, a menekülés okairól akartam beszélni. A gyerekre meg úgy néztek, mint egy leendő terroristára.

A férfi attól sem zárkózott volna el, hogy Magyarországon maradjon. Tudta, hogy fejlett a műszaki ipar, próbálkozott is munkát keresni, érdeklődött, de nem álltak szóba vele.

– Aki segít a menekültnek, az bűncselekményt követ el – mondták neki a magyar jogszabályokra hivatkozva még a világcégek képviselői is, akik pedig szívesen fogadták volna a szakértelmét.

– A vállalatok nem szállnak szemben telephelyük államával, féltik a dotációjukat – magyarázza. – Németország anyacégei piaci alapon gondolkodnak, s kell nekik a szakértelem.

– Ezt honnan tudja? – kérdezem tőle.

– Két szír mérnök barátom futott be karriert, egyikük informatikus, a másikuk járműgyártó.

Mutatom neki, hogy a hírek szerint a bajor konzervatív Keresztényszociális Unió (CSU) bírálja Angela Merkel kancellár döntését a Magyarországról indult menedékkérők beengedése miatt.

– Ezt nem hallottam, de a kinti barátaim szerint ott akármilyen párt van, nem a politika, hanem a piac, a gazdaság az úr – feleli.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.