Magyarországon is gyógyszer lehet a marihuánából

Már Magyarországon is vizsgálják a gyógyításban felhasználható cannabis orvosi alkalmazásának lehetőségét – közölte az egészségügyi államtitkárság. A szert a világ több országában eredményesen használják a szklerózis multiplex, a rákbetegség sugárterápiáját kísérhető hányingerek, rosszullétek enyhítésére, a gerincsérülésekből eredő fájdalmak, valamint a kóros szemnyomás mérséklésére.
Több ország azért óvatos a cannabis bevezetésében, mert az ismert marihuánáról van szó, s attól tartanak, hogy engedélyezésével valamiféle drogturizmust indítanának el. Az eddigi példák azonban ezt az aggodalmat egyáltalán nem igazolták.

Hazai toxikológusok szerint a magyarországi felülvizsgálat teljesen felesleges, hiszen számtalan országban már nemcsak tesztelték, hanem hosszú évek óta hatékonyan alkalmazzák is a cannabist. A párhuzamos vizsgálatok csak időhúzáshoz vezetnének.

Hatvannál is több gyógyhatású anyagot tartalmaz
Hatvannál is több gyógyhatású anyagot tartalmaz
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Kétségtelenül akadnak Magyarországon olyan pszichiáterek is, akik szakmai szempontból nem pártolják a cannabis alkalmazását. Ők úgy vélik, hogy a könnyű drogok beengedése a gyógyításba megnyitja az utat az úgynevezett „kapudrogok" előtt. Kapudrogoknak hívja a szakma azokat a könnyű, legkevésbé ártalmas szereket, melyek alkalmazása nem jelentene különösebb veszélyt az ember egészségére, ám kialakíthatna – nem feltétlenül függőséget okozó – szokásokat, ami szinte rákényszerítené az orvosokat, hogy fájdalomcsillapítás esetén elsőként ezeket a szereket írják föl – ez viszont esetleg a drogokkal való üzletelésre is alkalmas lehet.

A cannabis hatvannál is több gyógyhatású anyagot tartalmaz, 1937-ig idegnyugtató szerként hivatalosan forgalomban volt. Idehaza a marihuána orvosi célú alkalmazásának megítélésében az orvosok és a jogászok véleménye is megosztott.

A cannabis termesztése és fogyasztása Magyarországon jelenleg törvénysértő, a talán legismertebb bűnügyben Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok – jelentős mennyiségű marihuána termesztéséhez szükséges anyagi eszközök szolgáltatásáért – hét év fegyházbüntetést kapott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.