'Magyarország sokkal többet érdemel'

Bajnai Gordon szerint drámai a helyzet Magyarországon, mert olyan kormánya van az országnak, amely tudatos, kitervelt szándékkal viszi vissza abba az irányba, ahonnan 25 éve elindultunk.

Az Együtt-PM szövetség vezetője szombat este a fővárosban, a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) megalakulásának évfordulóján tartott ünnepségen kijelentette, a kormány "tudatos, előre kitervelt szándékkal, hidegvérrel próbálja Magyarországot közelíteni egy olyan világhoz, amely kelet és nyugat érdekszférájában, az ütközőzónában van". 

"Drámai a helyzet, mert Magyarországon az elmúlt 4 évben megkezdődött, de még nem jutott sikerre egy szovjet utódállamnak a kiépítése" - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy a paksi döntés is ezt támasztja alá. Az április 6-i szavazás tétje ezért nem kicsi, hiszen az ország valójában egy hosszú távú jövőt választ magának, ezért kell elszántnak és "félelem nélkülinek" lennie a szövetségnek és az embereknek - mondta Bajnai Gordon.

Jávor Benedek, a PM társelnöke a párt első születésnapján azt mondta, hogy kompromisszumok nélkül nem tudtak volna végigmenni azon az úton, amelyet kijelöltek maguk számára. "Én hiszek abban, hogy Magyarország sokkal többet érdemel, mint amit a Fidesz kínál és ajánl neki" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az ország nem érdemel például igazságtalan adórendszert, éhező gyermekeket és milliók kirekesztését.

A párt társelnöke elmondta azt is, hogy ezzel szemben a PM és az összefogás képes alternatívát kínálni, és van esélyük arra, hogy a választásokon sikerrel szerepeljenek.

A rendezvényen felszólalt Szabó Tímea, a PM társelnöke, Bozóki András, politológus, szociológus és Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró is.

Az LMP 2012 novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek parlamenti frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, majd öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársukkal együtt megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot. Miután az LMP 2013. január 26-i kongresszusa megerősítette a novemberi döntést, a platform tagjai másnap bejelentették, kilépnek az LMP-ből és új pártot hoznak létre. A Párbeszéd Magyarországért Párt első kongresszusát 2013. február 17-én tartották.

Az LMP-ből kivált nyolc parlamenti képviselő nem adta vissza a mandátumát, de kilépett a frakcióból és függetlenként politizált a parlamentben.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke és Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség társelnöke felvágják a születésnapi tortát a PM megalakulásának első évfordulóján
Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke és Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség társelnöke felvágják a születésnapi tortát a PM megalakulásának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén a fővárosi Dürer Rendezvényházban 2014. március 1-jén. MTI Fotó: Kallos Bea
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.