- Amikor jött a müezzin, odakiáltottam: szálem! Ő meg visszakiabált, hogy: sálom! Vagyis mindketten azt kívántuk, legyen béke.

A fenti, jeruzsálemi történet Schőner Alfréd főrabbi, egyetemi tanár anekdotázó előadásában hangzott el, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök zalaegerszegi konferenciáján. A főrabbihoz hasonlóan több előadó a békevágyáról beszélt.

Utóbbiról Kovács László, a társaságok országos szövetségének az elnöke beszélt, kérdéseimre válaszolva. A debreceni baráti kört irányító Kovács elmondta, hogy különösen az interneten terjednek elképesztő antiszemita és Izrael-ellenes írások, vagy inkább mocskolódások, amelyek sok embert félrevezetnek. A debreceni kör tagjai rendszeresen felveszik ez ellen küzdelmet a neten, mondta Kovács László. A konferencián résztvevők közül viszont voltak, akik bevallották: ők nem hajlandók vitatkozni az antiszemitákkal, mondván, „aki disznóval viaskodik, az maga és ganés lesz”.

A konferencián felszólaló Wintermantel Péter, a globális ügyekért felelős helyettes államtitkár viszont  ígéretet tett rá, hogy a kormány keményen fel fog lépi az antiszemita jelenségek és a holokauszt tagadása ellen. A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy jövőre, a deportálások 70. évfordulóján olyan megemlékezések lesznek, amelyeken megnevezik a holokauszt bűnöseit, és elmondják az összes áldozat nevét, fejet hajtanak mindannyiuk előtt. Wintermantel szólt arról is, hogy Magyarország barátként tekint Izraelre, a két ország gazdasági kapcsolatai pedig folyamatosan fejlődnek. Izrael fontos befektetőnk, évente 2-300 millió dollárnyi tőke érkezik hazánkba a Közel-keleti országból, igaz, ennek nagy része ingatlanvásárlási céllal.

A konferencia közönsége megkülönböztetett érdeklődéssel várta Nógrádi György biztonsági szakértő előadását, hisz az arab országok egy részében s főleg az Egyiptomban folyamatossá vált anarchia és vérontás aggodalommal tölti el a baráti társaságok tagjait. Nógrádi nem titkolta, tart attól, térségi háború dúlja fel hamarosan a Közel-Keletet. Ennek az lesz a következménye, hogy az Egyesült Államok teret veszít a térségben, és Európa sem lesz képes befolyást gyakorolni a szemben állókra. A konfliktusok elől menekülő arab migránsok elöntik Európát, ám a kontinens országai nem tartanak igényt erre a tömegre, s nem tudnak vele mit kezdeni. Amúgy az arab tavasz által felvetett társadalmi kérdések egyike sem oldódott meg, mondta a szakértő, s aki azt várta, hogy az arab országokban elindul majd egy demokratikus megújulás, annak fogalma sem volt a világ ezen tájának működéséről. Hogy a várható és félt háború milyen hatással lehet Izraelre, annak prognózisára Nógrádi nem vállalkozott.

Ungvári Tamás, egyetemi tanár előadása „visszahozta” a hallgatóságot Magyarországra, ő ugyanis arról értekezett: milyen nehézségekkel kellett megküzdenie hazánk zsidóságának a 19. században az emancipációért és az asszimilációért. Bár utólag a folyamat sikeresnek látszik, a zsidóság naponta tapasztalta, hogy a befogadás nem volt maradéktalan. Kölcsönös gyanakvás övezte ezt a folyamatot, s ettől még az olyan nagy formátumú személyiségek, mint Vörösmarty, Széchenyi és Kossuth sem volt ment. A hazai zsidóság egy része még megalapozatlan múltat és mitológiát is „gyártott”, hogy bizonyítsa a magyarság és a zsidóság közös gyökereit, nyelvi rokonságát, s volt aki Kossuthot tartotta a próféták által jövendölt Messiásnak. Az asszimiláció gyötrelmei sokakat kétszívűvé tettek, mondta Ungvári, s miközben magyarok akartak lenni, csalódottságukban Jeruzsálembe vágytak.

Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi megyéspüspök zárta a konferencia első napját: előadásában azt járta körbe, hogy a zsidó és a keresztény kultúra mennyire természetesen kapcsolódik egymáshoz, s hogy a kettő mennyire szétválaszthatatlan.