Napok óta ide terelik be azokat a főként koszovói menekülteket, akiket leszállítanak a Münchenbe tartó vonatról. Demonstratív módon Angela Merkel német kancellár látogatása napján kezdték el a rendőrök a nagyszabású akciókat. A jobb élet reményében útnak indulókat, általában két-három kisgyerekkel érkező szerencsétlen, mindent maguk mögött hagyó családokat, köztük földönfutókat fognak el mostanában, míg korábban meg alig törődtek velük.
A vasútállomáson gyakran idézhetetlen megjegyzéseket tesznek ezekre az emberekre. De még Burgenland népe is hasonlóan gondolkodik, a mellesleg szociáldemokrata tartományfőnök nem véletlenül akarja visszaállítani a határőrizetet a magyar–osztrák szakaszon.
Egy hete utaztam ezzel a mindig zsúfolt, lepukkant vonattal. Furcsa egy nemzetközi expressz, csak másodosztállyal közlekedik. A fülkében, ahová a helyjegyem szólt, balkáni országokból érkező férfiak ültek. Egyikük St. Pöltenben, a másikuk München mellett dolgozik. Mondták, hogy ott sem igazán szeretik őket, de a munkájukra szükség van. Azt csinálják, amit osztrákok és németek jó pénzért sem végeznének el. Egyikük csatornát tisztít, a felesége egy kis üzemben halakat pucol és belez. A München mellett lakó fiatalember üres üveges rekeszeket pakol.
Ez az este békésnek ígérkezik itt a győri pályaudvaron, az operatőrök ímmel-ámmal hozzák csak be a kocsiból a kamerájukat. Az a hír, hogy a rendőrök már a Keletiben kizárólag személyi igazolványuk felmutatásával engedik felszállni az utasokat a vonatra.
A húsz perc letelik, a vonat befut, legalább pontosan késik a nemzetközi expressz. Hirtelen megjelennek az aluljáróban az egyenruhások. Szigorú alakzatban jönnek, élükön a parancsnok, harciasan pattogó, fiatal nő, már a lépcső alján intézkedni kezd.
– Maguk kik? – kérdezi az újságírókat. Választ nem vár, közli, itt maradnak, közelebb nem jöhetnek, mert zavarják a rendőri intézkedést, bennünket pedig nem fotózhatnak. Megfellebbezhetetlenül beszél. Sistereg körülötte a levegő.
Kicsit dülöngélő, harmincas férfi száll le a vonatról, int a rendőröknek. Ő jelentette nekik telefonon, hogy tele van menekültekkel a szerelvény. Kéri, írják fel a nevét, kimondottan csalódik, hogy a lakcímkártyáját nem kérik el.
– Nyolcvanan vannak – tüsténkedik lelkesen.
A rendőrök végigjárják a vonatot. Három embert hoznak le róla. Húszévesforma elgyötört fiatalokat. Egyikük afgán, ketten koszovóiak. Elvezetik őket a rendőrautóhoz, az út szélén megmotozzák mind a hármat, aztán beültetik a kocsiba. A vonat megy tovább.
Két férfi közeledik az aluljárónál parkoló rendőrkocsihoz. Amennyire a sötétben látszik, közelebb állnak az ötvenhez, mint a negyvenhez.
– Mi van itt? – kérdezi a bőrdzsekis férfi a társát.
– Retesz van – válaszolja a barátja.
– Mi az isten van?
– Retesz. Mondta Viktor, hogy retesz van. Magyarország a magyaroké. Az ajtók záródnak.
