galéria megtekintése

Lesújtó a kép az Orbán-kormányról, Magyarország visszaesett Bulgária mögé

33 komment

NOL

A Freedom House friss jelentése lesújtó képet fest a magyarországi demokrácia állapotáról.

Az a fajta illiberalizmus, amelyet éveken át Orbán Viktor testesített meg, már több kelet-európai országban is követőkre talált, az a megállapodás pedig, amelyet az Európai Unió kötött Törökországgal a menekültekről, nem oldja meg a problémát és a nemzetközi jogi normáknak sem felel meg – ez a két fő megállapítás a Freedom House friss jelentésének, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az amerikai demokráciafigyelő szervezet.

A bevándorló-ellenes politika is rontott az osztályzatunkon
A bevándorló-ellenes politika is rontott az osztályzatunkon
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az amerikai kormány által is támogatott, de magát függetlennek tekintő szervezet idei, a volt szocialista országok átalakulását vizsgáló jelentése hazánkat továbbra is „félig konszolidált demokráciának" minősíti – bár osztályzatai 2009 óta romlanak, 2015 előtt Magyarország „megállapodott demokrácia" volt.

 

A Freedom House szerint Magyarországon tavaly is visszaesett a demokratikus kormányzás minősége. Hazánk 3,29 pontot kapott a tavalyi 3,18-hoz képest (az osztályzatok annál jobbak, minél alacsonyabbak, a „megállapodott demokrácia" 3 alatt kezdődik). Ezzel már nemcsak a visegrádi együttműködéshez (V4) tartozó összes többi ország, de még Bulgária is megelőzi hazánkat. A Freedom House jelentésében szerepel, hogy a magyar kormány a menekültválságot arra használta, hogy bebetonozza domináns pozícióját. Mindeközben nacionalista és intoleráns hangulatot keltett.

Magyarországon romlott az igazságszolgáltatás intézményrendszere és függetlensége is a menekültjogi szabálymódosításoknak köszönhetően. Ezenkívül azért is szerepet játszott a romlásban, hogy a magyar kormány Alaptörvényben rögzítette a rendkívüli állapot jogintézményét. Emellett a korrupció és a közbeszerzések körüli botrányok is rontottak hazánk megítélésén.

A Freedom House úgy véli, hogy a menekültválság várhatóan 2016 során is domináns szerepet kap majd a hazai és az európai politikában, de az Orbán-kormány biztosan nem fog változtatni a bevándorlásellenes retorikáján.

Fotó: Reuters

A Nations in Transit című éves jelentése hét mutató alapján osztályozza az országokat. Figyelik például a kormányzás demokratikus minőségét, a korrupciót, a média függetlenségét de a civil társadalom állapotát is.  

A jelentés általános megállapításai szerint a migrációs és gazdasági válság már az Európai Unió létét – és Eurázsia diktatúráinak stabilitását – fenyegeti. A vizsgált 29 ország átlagát tekintve egyébként 2004 óta folyamatosan romlik a demokrácia állapota. Új aggodalomra ad okot, hogy Közép-Európában és a Balkánon illiberális vezetők már a demokrácia alapelveit támadják. Az állítást Milos Zeman cseh államfő, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő, illetve a lengyel PiS párt vezére, Jaroslaw Kaczynski portréi illusztrálják – jóllehet a négy országból csak Magyarország nem számít megállapodott demokráciának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.