galéria megtekintése

"Magyarország Európa szegényháza lesz"

7 komment


Bita Dániel
NOL

Miniszterelnök már van, új miniszterek még nincsenek, a régi kormánytagok ügyvezetőként dolgoznak, ezért nem lehet kérdezni, interpellálni őket a hétfőn újra összeült parlamentben. A napirend előtti felszólalások jogát azért kiharcolta magának az ellenzék.

Az alakuló ülést előkészítő tárgyalásokon a kormányoldal azzal érvelt, hogy az új kabinet megalakulásáig nem szoktak napirend előtti felszólalások elhangozni, hiszen az ügyvezető kormánytagok nem tudnak „teljes felhatalmazás" birtokában válaszolni. A Jobbik és az LMP viszont úgy véli: a házszabály alapján a kormánynak nem kötelező reagálnia a napirend előttiekre, amelyek a parlamenti ülésnapok politikai szócsatáinak adnak keretet még televíziós közvetítési időben.

Semjén Zsolt és Rétvári Bence az ülés előtt

Ráadásul az EP-választás előtt különös jelentősége van a megszólalási lehetőségnek. A kormánypártok végül nem gördítettek akadályt ez elé, sőt maguk is élnek vele, a kormány tagjai pedig, ha korlátozott felhatalmazással is, de válaszolnak.

 

Elsőként Schiffer András, az LMP frakcióvezetője arról beszélt: a parlament szombaton negyedszázad után először választott kormányprogram ismerete nélkül miniszterelnököt. Mit folytatnak? – tette fel a kérdést. Szerinte ha az elmúlt négy év kormányzása folytatódik, akkor Magyarország Európa szegényháza lesz. Nem csökkent az államadósság, sőt a paksi beruházás tovább növeli, nincs több munkahely, egyre több a dolgozó szegény, nőttek a jövedelmi különbségek, az unión belül Magyarországon a legtöbb a nélkülöző, egyre kevesebb jut felsőoktatásra és egyre nagyobb számban vándorolnak el a fiatalok – sorolta. Ha ezt folytatják, Magyarország „közmunkás-társadalom" lesz, „unokák nélküli összeszerelő ország" – jelentette ki.

Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára szerint Schiffer megkésett kampánybeszédet mondott. A választók az ellenzéki aggályok ellenére a folytatásra szavaztak, az LMP-t pedig 5 százalékuk támogatta – emlékeztetett.

Kónya Péter független képviselő, az Együtt-PM társelnöke Koszticsák Szilárd / MTI

A gyűlölet kultúrája

Harrach Péter KDNP-frakcióvezető is színre lépett: „Kivirágzott a gyűlölet kultúrája", mondta, vannak, akik a téren köpködnek, mások az interneten vagy a politika színpadán. Az okok is különbözőek: személyiséghiba, frusztráció, provokáció. Szerinte ezzel szemben a kormányból határozottságnak, nyugodtságnak kell áradnia, és jó esély van arra, hogy ez így is lesz a következő ciklusban.

A kereszténydemokrata politikus széles ölelésű felszólalásában az Eurovíziós dalfesztiválra is kitért, és azt mondta: önmagában nem baj, talán csak geg, ha egy férfi azt állítja magáról, hogy nő, és még szakálla is van. A baj akkor kezdődik, ha ezért pozitív diszkriminációban részesül – vélekedett a dalversenyt megnyerő osztrák transzvesztitára utalva. (Conchita Wurst Magyarországtól a közel maximális 10 pontot kapta - A Szerk.)

Párttársa, Rétvári Bence államtitkár azt mondta: a választók nem tüntették ki bizalmukkal a szélsőséges megnyilvánulásokat, legyenek akár bal-, akár jobboldaliak. Felrótta, hogy még Barack Obama és Angela Merkel is gratulált Orbán Viktor választási győzelméhez, az MSZP azonban nem tette meg.

Magáncsőd

Eljött a cselekvés ideje – üzente a kormányoldalnak a szocialista Tóbiás József, emlékeztetve, hogy a KDNP öt éve sürgeti a magáncsőd, vagyis a családi csődvédelem bevezetését. Az MSZP többször benyújtotta erről szóló javaslatát, de a T. Ház nem tárgyalta, noha több százezer adós terhei elviselhetetlenek, miután a forint 20 százalékot gyengült 2010 óta – mondta.

Ezúttal is Rétvári államtitkár válaszolt. Azt mondta, hamarosan lesz előrelépés a családi csődvédelem ügyében, de rossz hír, hogy ez sem segít az MSZP kétmilliárdos adósságán. A KDNP-s politikus a szocialista kormányokat okolta a devizahitel-állomány drasztikus növekedéséért, és jelezte: a Kúria döntése után a kormány és a parlament megteszi a szükséges intézkedéseket, ezt követheti a családi csőd bevezetése. Addig is meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot – ha az ellenzék megszavazza, akkor már hétfőn.

Euromazochista baloldal

Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője azt mondta, a magyar baloldal „euromazochista", azt szereti, ha a brüsszeliek láncon tartják, csúnyán beszélnek velük és olykor meg is büntetik őket. A Fideszt naivnak nevezte, amiért azt hiszi, hatalmi játszmákkal eredményeket érhet el Brüsszelben, a Jobbikot pedig eurorealistának, mondván: csak ők beszélnek arról, hogy az Európai Unió azért vette fel soraiba Magyarországot, mert olcsó az itteni munkaerő és szüksége volt a tízmilliós magyar piacra.

„Európa-pártiak vagyunk, de nem egy szakállas nőben látjuk Európa jövőjét" – Vona sem hagyta ki a popkulturális utalást, és megismételte: a nemzetek Európájában hisznek, nem az Egyesült Európában. De nem céljuk "kapásból" kiléptetni Magyarországot az unióból, csak a csatlakozási szerződés felülvizsgálata – jelentette ki. Azt is mondta, hogy Orbán Viktor csak Magyarországon játssza a szabadságharcot, de Brüsszelben egyszer sem emelte fel a szavát a termőföld védelméért vagy azért, hogy ne zsigereljék ki a magyar munkaerőt.

A Fidesz józan politikája vezet eredményre Európában, nem a szocialisták meghunyászkodása vagy a jobbikos zászlóégetés – válaszolta Rétvári Bence. Bírálta a Jobbik elnökét, amiért nem határolódott el Gaudi-Nagy Tamástól, Morvai Krisztina pedig egyenesen szakértőként számít rá Brüsszelben annak ellenére, hogy az általa szervezett tüntetésen leköpték Pásztor István vajdasági magyar politikust.

Rogán egyet csap balra, egyet jobbra

A Fidesz-frakciót vezető Rogán Antal napirend előtt azt mondta: az ellenzékiek a választási vereség után is ugyanazokat a vitákat folytatják, ugyanabban a stílusban. Szerinte a jobbikos EP-képviselők agresszív stílusukkal járatták le Magyarországot az Európai Unióban, a szocialisták pedig a munkájukkal, például azzal, hogy közreműködtek a Tavares-jelentés elfogadásában. Rogán is kitért a Pásztor Istvánt ért atrocitásra, mondván, az is alkalmas az ország lejáratására.

Németh Zsolt külügyi államtitkár Áder János köztársasági elnököt idézve elítélte a vajdasági politikus megtámadását, és üdvözölte, hogy a Pásztor Istvánt leköpő nőt őrizetbe vették garázdaságért. Az államtitkár emellett azt mondta: reméli, hogy magas lesz a részvétel a május 25-ei EP-választáson, és a Fidesz „nemzeti listája" kellő felhatalmazást kap.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.