Magyar középiskolások a virtuális hadszíntéren

Új fejezet kezdődött a hadtörténelemben: a hagyományos hadszínterek sora egy újjal, a kibertérrel bővült, márpedig a virtuális térben folyó hadviselés új ismereteket követel, ezért nagy szükség van a korszerű elektronikai tudással felvértezett fiatalokra - jelentette ki Hende Csaba Debrecenben egy most induló középiskolai katonai képzés tanévnyitóján.

Tanulás és tudás nélkül nincs honvédelem - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton Debrecenben, a Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén. Az iskola most először induló két katonai osztályában 70 növendék kezdi meg tanulmányait, a túljelentkezés tízszeres volt - jelezte a miniszter a katonai ismeretek iránti társadalmi igényt.

Hende Csaba - mint fogalmazott - elvárja a katonai szakközépiskolától, hogy a rend, a tisztelet, a hazaszeretet és a nemzeti összetartozás értékei alapján oktassák és neveljék a növendékeket. A miniszter kifejtette: a kormány három éve dolgozik Magyarország és benne a honvédség megújításán, és ma, a katonai szakközépiskola beindulásával, "ismét visszataláltak a régi, nagy hagyományokkal övezett útra". Hende Csaba megjegyezte ugyanakkor, hogy a katonai szakközépiskolában - ahova mindenki szabadon, saját elhatározásából érkezett - nem lesz nyílt katonai, fegyveres kiképzés.

Az iskola civil tanárai és az 5. számú Bocskai István lövészdandár katona oktatói olyan magas szintű elektronikai és honvédségi ismeretekkel vértezik fel a növendékeket, amelyeket azok is jól hasznosíthatnak majd, akik az iskola befejezése után mégsem lépnek a hivatásos katonai pályára - mondta a tárcavezető. A katonai szakközépiskola első tanévét megnyitó beszédében Hende Csaba kijelentette: a mai magyar honvédségben "örömmel és büszkeséggel találhatja meg a helyét minden hazáját szerető ember".

A tanévnyitót követő sajtótájékoztatón a tárcavezető azt mondta, hogy az elektronikai iskolában 21. századi ismereteket tanulnak a növendékek. Erre nagy szükség van - tette hozzá -, mert korunkban új fejezet kezdődött a hadtörténelemben: a hagyományos hadszínterek sora új hadszíntérrel, a kibertérrel bővült, és a virtuális térben folyó hadviselés új ismereteket követel. Nagy szükség van tehát a korszerű elektronikai tudással felvértezett fiatalokra. A debreceni Gábor Dénes szakközépiskola jó hírű, magas színvonalú képzést biztosító intézmény, ahol technikusi képzettséget is lehet szerezni - fűzte hozzá a miniszter.

Az MTI érdeklődésére, tervezik-e újabb katonai szakközépiskolák indítását az országban, Hende Csaba kifejtette: amennyiben a debreceni tapasztalatok igazolják, hogy valós társadalmi igény van erre a képzésre, akkor meggyőződése, a következő években az akkori honvédelmi miniszter a kormányhoz fordul, kérve, "teremtse meg a továbblépés elsősorban költségvetési feltételeit".

Berkecz Gábor, a szakközépiskola igazgatója az MTI-nek elmondta: a kilencedik évfolyamon minden évben 70 tanulót kívánnak felvenni a katonai osztályokba. A Honvédelmi Minisztérium támogatásával felújított kollégiumba minden jelentkezőt fel tudtak venni - tette hozzá.

Diákok a Gábor Dénes Szakközépiskola tanévnyitóján. Szeptembertől a debreceni intézményt a Honvédelmi Minisztérium működteti, így az az ország egyetlen honvédelmi középiskolájává vált
Debrecen, 2013. augusztus 31. Diákok a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén Debrecenben 2013. augusztus 31-én. A most kezdődő tanévtől az intézményt a Honvédelmi Minisztérium működteti, így az az ország egyetlen honvédelmi középiskolájává vált. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.