galéria megtekintése

Magyar olimpia: ötmilliárddal nő a pályázati költség, nyert Rogán szomszédja

Az állam 10 helyett 15 milliárd forinttal támogatja Budapest 2024-es olimpiai pályázatát, a finanszírozásba – a tao mintájára – cégek is beszállhatnak. Ez is közvetett állami támogatást jelent. Közben Rogán Antal szomszédjának ügynöksége 360 millió forintért népszerűsíti az olimpiai mozgalmat. A MOB sürgősségre hivatkozva kerülte ki a nyílt közbeszerzést.

Bár a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmánya tízmilliárd forint pályázati költséggel számolt, a kormány karácsony előtt úgy döntött: a költségvetés 15 milliárddal támogatja a főváros pályázatát. Kétségtelen, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak a tanulmány elkészülte után döntött arról, hogy nem szűri a jelentkezőket, vagyis minden pályázó versenyben marad a helyszín kijelöléséről szóló 2017. szeptemberi döntésig.

A kormányhatározat alapján a fejlesztési miniszternek a jövő évi és a 2017-es költségvetésben is 9,5 milliárd forintot kell elkülönítenie az olimpiai pályázatra. Ez 19 milliárd forint, a különbség lehet a közterhek összege. A kormány december 23-án további 700 millió forintot osztott ki olimpiai célokra: 200-200 milliót a Magyar Olim­piai Bizottság, illetve a fővárosi önkormányzat kap, 300 milliót a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja.

A MOB 120 kampány óriásplakátja. Nem ez az egyetlen kérdés
Veres Viktor / Népszabadság
 

A határozat egyik pontja arra utal: a társaságiadó-kedvezmény (tao) rendszerét kiterjesztik az olimpiai pályázatra is. A kormány ugyanis azzal bízta meg az illetékeseket, teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy a gazdasági társaságok üzleti eredményükből támogathassák a budapesti pályázatot.

A javaslat még nem készült el, így a részletek nem ismertek, de – hacsak nem dolgoznak ki újabb kreatív módszert – a látványsportágakban ismert kedvezményt terjeszthetik ki az olim­piai álom finanszírozására. A futballt, a jégkorongot, a kézilabdát, a kosárlabdát és a vízilabdát támogató cégek adókedvezményt kapnak, ha pénzüket sportegyesületeknek adják. A közvetett állami támogatás e formáját jóvá kellett hagynia az Euró­pai Bizottságnak, amely hosszas egyeztetések után mondott igent a jogszabályra. Ha ezt terjesztenék ki az olim­piai pályázatra, alighanem újabb uniós igenre lenne szükség. A rendszert minden bizonnyal az olimpiára szabják, de a lényeg ugyanaz: cégek – megszokott szponzorációs kereteken kívüli – bevonása.

Az biztos, hogy a változtatással az ötkarikás költségek kevésbé lesznek követhetők, miután a büdzsébe nem érkeznek be azok az összegek, amelyekkel a cégek támogatják a pályázatot.

A költségvetés terhei természetesen nem csökkennek, mert a cégek az államkasszába szánt pénzt irányítják át, a finanszírozás viszont bonyolultabbá és többszereplőssé válik.

Ez azért kockázatos elképzelés, mert a tao bevezetése lényegében megölte az üzleti alapú szponzorációt a látványsportágakban: a cégek inkább a pénzügyi előnyt nyújtó sporttámogatást választották.

Thomas Bach és Borkai Zsolt a MOB ünnepi közgyűlésén. Kiadós mosoly
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke decemberben a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta: „A NOB már évekkel ezelőtt olyan intézkedéseket hozott, amelyekről más szövetségben még csak most kezdenek beszélni. Pénzügyi működésünket teljesen átláthatóvá tettük, tehát úgy érezzük, e téren jó példát mutatunk". A Magyar Olimpiai Bizottságot viszont nem győzték meg a sportvezető szavai, sőt a szervezet mintha idegenkedne a transzparens versenytől, ha közpénzek elköltéséről van szó.

Pedig épp a NOB-elnök érkezése volt a csúcspontja a hazai olimpiai mozgalom 120. születésnapját ünneplő programsorozatnak. Ezt és a kapcsolódó reklámkampányt a MOB 360 millió forint plusz áfáért a Network 360 Reklámügynökség Kft.-re és az Affiliate Network Kft.-re, a sajtóban Rogán Antal Pasa Park-beli szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba cégeire bízta.

Csetényi ügynökségét nem nyílt közbeszerzési eljáráson választották ki, sőt a megbízás csak december 28-án jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, annak ellenére, hogy december első hetében már az utcán voltak a MOB évfordulójára készült óriásplakátok, futottak a hirdetések a médiában. A hónap közepén pedig megtartották a bizottság ünnepi közgyűlését, amelyen Bach is felszólalt.

Rendkívüli évforduló

A Network 360 (korábbi nevén HG 360) és partnere ugyanúgy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kapta meg a feladatot, ahogyan a kétszer 300 millió forintot felemésztő menekültellenes plakátkampány kivitelezésével is sürgősséggel bízta meg a kormány.

A MOB születésnapja ugyan aligha nevezhető a sietséget magyarázó váratlan eseménynek, az olimpiai bizottság arra hivatkozik, hogy „a rendkívüli sürgősség indoka az ajánlatkérő által előre nem látható okból állt elő”. Ilyen esetekben pedig mellőzni lehet a nyílt eljárást.

A MOB lapunk – még az eredményhirdetés közlése előtt feltett – kérdéseire küldött válasza alapján szeptemberben hozták nyilvánosságra a részletes olimpiai pályázati követelményeket, amelyek eltérnek a korábbi feltételektől, így az új szabályok alapján kell folytatni a felkészülést.

„2016. január végéig egy olyan kommunikációs stratégiát kell kidolgozni és végrehajtani, amely biztosítja, hogy Magyarország lakossága értesüljön minden olyan, fontos, az olimpia megrendezésével kapcsolatos információról, amely a még ebben az évben megvalósuló közvélemény-kutatás során biztosítja, hogy Magyarország sikeresen szerepeljen” – írta az olimpiai bizottság.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis a lakosság véleménye alapján dönt a rendezési jogról. A MOB szerint a feltételek ismeretében szükségessé vált egy új stratégia kidolgozása, amely szorosan kapcsolódik a születésnapi eseménysorozathoz, illetve az olimpiai mozgalomhoz. Ugyanakkor a mostani megbízás csak januárig, és kimondottan a MOB évfordulójával kapcsolatos ügyekre szól, azaz az új stratégia kidolgozása újabb (és alighanem még nagyobb összegű) tender kiírását vetíti előre.

Házi bajnokság

Az mindenesetre nem állítható, hogy a MOB izzasztó versenyre kényszerítette volna az állami megrendelésekben bővelkedő Network 360-at. Ajánlattételi felhívást kapott még a Human Telex Kft., amelyről lapunk már megírta, hogy korábban verseny nélkül nyert el három, egyenként 21 millió 800 ezer forintos megbízást a MOB-tól a 2024-es olimpia megrendezéséhez kapcsolódó feladatok elvégzésére. Huszonötmilliós értékhatár fölött kötelező lett volna a versenyeztetés, amelyet tehát nem most először került meg a MOB.

A cég tulajdonosa Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, illetve Hajnal Tamás (nem a labdarúgó), akinek egy másik vállalkozása – a Piccanteria Gasztronómiai Szolgáltató Kft. – 68 millió forintos megbízást kapott a Magyar Olimpiai Bizottságtól, szintén úgy, hogy mindhárom szerződésének értéke 21 és 25 millió forint közé esett. Orosznak tehát nincs oka szomorkodni a mostani fiaskó miatt. A harmadik meghívott az LV-Team Kft. volt, amelynek referenciáiról nem sokat tudni. Annyi biztos, hogy a cég korábban gyorsított tárgyalásos eljáráson nyert el 400 millió forintos megbízást a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-től.

Csetényi Csaba győzött

A MOB válasza alapján a legelőnyösebb ajánlatot benyújtó lett az eljárás győztese. Csetényi cégei több alvállalkozót is bevontak.

A pályázatban nem rögzítették, hogy mely médiumokban reklámoznak a kampány során. Az olimpiai mozgalmat népszerűsítő hirdetések mindenesetre nagy számban tűntek fel a Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó által tulajdonolt 888.hu-n, és az Andy Vajnával jó viszonyt ápoló volt TV2-s programigazgató, György Bence vezette Faktor.hu-n. Ezt a két nemrég indult site látogatottsága aligha magyarázza.

Állami feladat

A nemcsak Rogán Antal szomszédjaként, hanem belvárosi trafiktulajdonosként is ismert Csetényi cégei igen jól szerepelnek az állami közbeszerzéseken. A Network 360 és az Affiliate Network Kft. konzorciuma egyike annak a három ügynökségnek, amely nyert a Nemzeti Kommunikációs Hivatal 25 milliárd forint keretösszegű, kormányzati kommunikációs feladatok ellátására kiírt tenderén. Az NKH fölött miniszteri kinevezése óta Rogán diszponál.

Kormányzati network

A Network 360 az utóbbi két évben az alábbi, közpénzből gazdálkodó szervezetektől kapott megrendelést: Miniszterelnökség, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kommunikációs Hivatal, Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Magyar Turizmus Zrt., Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesület.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.