galéria megtekintése

Elképesztő hanták: a Holdon is járhattak a kamupártok

Szabálytalan számlák, napi egymilliós benzinköltség, kétmillió kilométeres roadshow – egyebek mellett így próbálták magyarázni egy-egy kis pártnál azt, miként költötték el a tavalyi országgyűlési választás előtt felvett százmilliós állami kampánytámogatást. Tizenkét párt számíthat büntetőeljárásra.

Visszaélések, szabálytalanságok, sorát követték el a kis pártok az állami kampánypénzek felhasználása során a tavalyi országgyűlési választások előtt – erősítette meg a napokban közzétett jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a „régi" gyanút.

Az ellenőrzött 14 jelölő szervezet közül kilencnél NAV-eljárást kezdeményeztek a számviteli törvény és az áfatörvény megsértése miatt. Ebbe a körbe tartozik az Együtt 2014 Párt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Magyarországi Cigánypárt, a Seres Mária Szövetségesei, az Új Dimenzió Párt (ÚDP), az Új Magyarország Párt (ÚMP), a Zöldek Pártja, a Haza Nem Eladó Mozgalom és az Összefogás Párt. Ez utóbbinál már büntetőeljárás is indult számvitel rend megsértésének gyanúja miatt. Három pártnál kiderült, hogy formai hibánál jóval nagyobbat „vétettek”: az Együtt 2014 Párt, az ÚDP és az ÚMP „elszámolásai” alapján költségvetési csalás gyanúja miatt tett bejelentést az ÁSZ az ügyészségnél.

Mindez annyiban nem meglepő, hogy eddig sem tűnt kétségesnek, a tavalyi választáson felbukkant kis pártok többsége nem a parlamenti munkára, hanem – a Fidesz által könnyített szabályokat kihasználva – a minden eddiginél könnyebben elérhető állami kampánytámogatásra vágyik.

 

Alanyi költők

Az Együtt 2014 Párt az egyéni jelöltek után felvett, összesen 21 millió forintból 18 milliót használt fel, de az elszámolás az ÁSZ szerinte teljesen szabálytalan volt. A pártlistára járó 149 milliós apanázsnál sem bíbelődtek sokat a pontos elszámolással, a felhasználás igazolására beadott bizonylatok 76 százaléka nem volt megfelelő. Az ÚDP az egyéni jelöltek után felvett összesen 35 millióból 34 milliót költött el, az ÁSZ szerint – legalábbis formálisan – pontosan igazolták a kiadásokat. A felhasznált pénzt azonban vissza kellett volna fizetni, mert az egyéni jelöltek nem szerezték meg a szavazatok legalább 2 százalékát. A visszafizetésről szóló döntést nem kifogásolta a párt, halasztást, részletfizetést nem kért – és nem is utalta el a visszajáró adóforintokat. Az országos lista állításáért járó 149 millió forintnak közel felét biztosan nem szabályosan költötték el a jelentés szerint. A „felhasználást alátámasztó számlák, bizonylatok 86 százaléka, összesen 65,9 millió forint esetében az alaki és tartalmi kellékek (...) nem feleltek meg.” A legmegdöbbentőbb adatok a párt útnyilvántartásában tűntek fel. Az ÁSZ szerint 83 útnyilvántartási tétel hiányos volt, nem nevezték meg például az utazás célját és a felkeresett üzleti partnert.

Üzemanyagi problémák

A nyilvántartás „elkenésére” tett kísérlet annyiban érthető, hogy a 83 tétellel 46 millió forint elköltését próbálták igazolni. Vagyis a párt ennyit költött állítólag utazásra tavaly február 15. és április 6. között, azaz ötven nap alatt. Csak miheztartás végett: ennyi pénzből úgy 113 ezer liter üzemanyagra futja, amiből egy átlagos benzines személyautóval 1,5, egy takarékosabb, dízellel 1,8 millió kilométer tehető meg. Ez azt jelenti, hogy kétszer megtehették volna oda-vissza a Föld–Hold utat.

Keményen hajtottak
Keményen hajtottak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az ÚDP-nél elkövetett „hibákhoz” kísértetiesen hasonló furcsaságokat tárt fel az ÁSZ a szintén kőszegi ÚMP-nél. A szervezet a képviselők után felvett támogatásokból 47 millió forintot kapott, amit majdnem teljes egészében el is költött. Mivel a kétszázalékos küszöböt nem sikerült elérni, az összeget vissza kellett volna fizetni. Ahogy az ÚDP, úgy az ÚMP sem kért felülvizsgálatot, részletfizetést, halasztást. És persze nem is fizetett. A 149 milliós támogatással – hasonló arányban, mint az ÚDP – nem számolt el szabályszerűen: az igazolások 63 százaléka nem volt megfelelő. A hiba forrása sem újszerű: az útnyilvántartás 60 tétele hiányos volt, így összesen 65,4 millió forinttal, majd kétmillió kilométernyi „benzinpénz” elszámolásával maradt adós.

Úton

Próbáltuk elérni a három, költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentett kis pártot. Az Együtt 2014 már a kampány idején is rejtőzködött, most sem sikerült a szervezetre találni. Az ÚDP elnöke a kampányban még elérhető volt, ám telefonja azóta nem kapcsolható, a szervezet honlapja nem érhető el, Facebook-oldala pedig az utóbbi egy évben a karácsonyi és újévi jókívánságon kívül nem frissült.

Sikerült viszont elérni az ÚMP vezetőjét. Táncsics Péter szerint igazságtalanul hozta hírbe őket az ÁSZ, így nem is tartanak a vizsgálatoktól. Felvetésünkre, ami szerint irreálisnak tűnik másfél-kétmillió kilométert, 65 millió forintot elautózni a kampányban, így reagált: már miért lenne ez irreális? Mint mondta, összesen 86 jelöltjük, aktivistájuk, szervezőjük járta az országot ötven napon át. Közbevetésünkre, hogy ezek szerint mind a 86 ember félszáz napon át kivétel nélkül abszolvált legalább 370-450 kilométert, azt felelte: keményen dolgoztak a kampányban. Ő például – jelezte – volt, hogy csak egy végül meg sem jelent interjú miatt autózott Kőszegről Budapestre és vissza. Egy választókerületi jelölt viszont csak a saját területén mozog, jeleztük, mire az volt a válasz, hogy sok helyen kellett helytállniuk.

Megkérdeztük arról is, hogy ha igazságtalannak tartja a döntéseket, miért nem élt felülvizsgálati kérelemmel, miért nem tárgyalt részletfizetésről vagy halasztásról. Azt felelte: egy félreértés miatt csak szóban jelezte aggályait, a részletről, halasztásról pedig azért nem tárgyaltak, mert a párt szerény tagdíjbevételeiből évtizedek alatt úgysem tudnák visszafizetni a pénzt.

Itt érdemes megemlíteni, hogy az MTI jelentése szerint Elek János, az Állami Számvevőszék főtitkára a jelentést bemutató sajtótájékoztatón azt mondta: a vizsgálat egyértelműen alátámasztotta, hogy az elmúlt időszak törvényi változásai növelték a kampánypénzek felhasználásának átláthatóságát és javították az ellenőrzés lehetőségeit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.