Magyarérettségi: Grendel Lajos szövege az első feladat

A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdődnek ma az idei érettségik.

A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalom tárgyból középszinten 1 174 helyszínen 77 975 vizsgázó, emelt szinten 50 helyszínen 1 904 vizsgázó tesz érettségit.

A magyar nyelv és irodalom tárgy középszintű írásbelije 240 perces. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésükre. A diákok először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek az összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap kitöltését. A vizsgázók a szövegértési feladatlapon belül a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatják.

A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A diák által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1 500 szó.

Egy nemrégiben közzétett felmérés szerint egyre többen, elsősorban fiatalok készülnek külföldre tanulni, dolgozni. Sokan már érettségi után elmennek. Cikkünket a témáról itt olvashatják.

A magyar nyelv és irodalom tárgy emelt szintű írásbeli vizsgája 240 perces. Az írásbeli nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék.

Magyar mint idegen nyelvből középszinten 55 helyszínen 113 diák tesz érettségit, ebből csak középszinten lehet vizsgázni. Az írásbeli négy elkülönülő részből áll: a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli teljes időtartama 180 perc.

A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

Az első feladat: Grendel Lajos

Grendel Lajosnak A modern magyar irodalom története című könyvéből vett részlet az idei szövegértési feladat a középszintű magyar írásbeli érettségin, írja az Index. A diákok az előszóból vett hosszabb szövegrészletről kapnak kérdéseket. Grendel Lajos szlovákiai magyar író a 2010-ben megjelent könyvében a modern magyar lírában és epikában végbement változásokkal foglalkozik.

Seneca, Bodor Ádám, Tóth Árpád és Jékely Zoltán a második részben

Az Eduline szerint a szövegalkotási feladat során a diákoknak egy Seneca-idézet alapján kell érvelniük az időhöz való viszonyról, vagy Bodor Ádám Állatkert című novelláját kell elemezniük, illetve választhatták az összehasonlító elemzést is, amelyben Tóth Árpád Elégia egy rekettyebokorhoz és Jékely Zoltán Az ég játékai című versét kellett összevetniük.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.