galéria megtekintése

Páncélosok jelentek meg Ferihegyen, TEK-esek a metróban

17 komment

NOL/MTI

Járőröket és páncélozott gépjárműveket vezényelnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, továbbá a metrók területén és a Parlamentnél a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelennek – közölte a belügyminiszter, miután a kormányfő a brüsszeli merényletek miatt a 2-es – magas – terrorfenyegetettségi fokozat bevezetését rendelte el.

A brüsszeli robbantások nyomán Orbán Viktor miniszterelnök ideiglenesen elrendelte a terrorkészültség kettes, magas fokozatát – jelentette be a belügyminiszter kedden a Parlamentben. Pintér Sándor elmondta: járőröket és páncélozott gépjárműveket vezényelnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, továbbá a metrók területén és a Kossuth téren a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelennek. A kettes a második legmagasabb fokozatú terrorkészültség. Eddig a négyfokozatú skálán a hármas szint volt érvényben.

A TEK páncélosa a Liszt Ferenc repülőtérnél
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A belügyminiszter hozzátette: a kormányfő addig rendelte el ideiglenesen a kettes fokozatot, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt pontosan Brüsszelben, és mi várható Európa más országaiban.

 

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésére érkezve korábban Papp Károly országos rendőrfőkapitány is beszámolt arról, hogy a brüsszeli robbantások nyomán fokozott ellenőrzést rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a metróállomások területén.

A rendőrfőkapitány azt mondta: az utasok szabadságát nem korlátozzák, de a rendőri jelenlétet és az ellenőrzést megerősítik. Arra a kérdésre, hogy ez a pályaudvarokra is kiterjed-e, Papp Károly azt mondta, ott már korábban megerősítették a rendőri biztosítást. Hozzátette: a társszervekkel folyamatosan egyeztetnek, s ennek függvényében döntenek a további intézkedésekről.

TEK-esek a Liszt Ferenc repülőtér termináljában
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egy tavaly novemberi kormányhatározat szerint a megfelelő terrorfokozat a fenyegetettség jellemzőihez igazodóan rendelhető el. A 4-es – alacsony – fokozatot akkor vezethetik be, ha ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk alapján az Európai Unió, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagállamában terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fenn, de a cselekmények természete, kiterjedése, valamint hatásai előre nem határozhatók meg.

A 3-as – közepes – fokozat következik, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak, illetve az Európai Unió, illetve a NATO valamely tagállamában, esetleg a velük szomszédos országokban terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető. A fokozatot mindaddig fenn kell tartani, amíg Magyarország veszélyeztetettsége nagy valószínűséggel nem zárható ki. Ez volt hatályban eddig.

A 2-es – magas – fokozat rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak, vagy Magyarországot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre. A fokozatot mindaddig fenn kell tartani, amíg az ellenőrzött információk nem utalnak a fenyegetettség szintjének csökkenésére, illetve megszűnésére.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az 1-es – kritikus – fokozat bevezetésének feltétele, hogy Magyarország területén vagy a területére is kihatóan súlyos következményekkel járó terrorcselekményt követtek el, illetve Magyarország területén olyan súlyos következményekkel járó egyéb esemény történik, amelynél felmerülhet a terrorizmussal való összefüggés. A fokozatot a következmények felszámolásáig, az elkövetők felderítésére, elfogására és további terrorcselekmények megakadályozására kidolgozott intézkedések bevezetéséig, illetve mindaddig fenn kell tartani, amíg az elkövetők felderítése és elfogása, valamint további terrorcselekmények elhárítása érdekében a bevezetett intézkedések végrehajtása szükséges.

Az elrendelt fokozatokkal kapcsolatban végrehajtandó feladatokról a kormány nemzetbiztonsági kabinetje központi intézkedési tervet készít. Az tartalmazza a vélelmezett eseményeket, illetve azoknak a közrendre és közbiztonságra gyakorolt hatását, az érintett szervek által végrehajtandó feladatokat, intézkedéseket – azok konkrét felelőseinek megjelölésével –, a feladat-végrehajtásban részt vevő erőket, eszközöket és módszereket, a végrehajtandó feladatok, intézkedések határidejét, az irányítás, együttműködés rendjét.

A különböző fokozatok elrendelésére a kormányhatározat szerint a belügyminiszter a Terrorelhárítási Központ főigazgatója által vezetett Terrorellenes Koordinációs Bizottság – amelynek tagja valamennyi titkosszolgálat, valamint a rendőrség, a katasztrófavédelem, a NAV és a bevándorlási hivatal vezetője is – kezdeményezésére vagy saját hatáskörben jogosult. Ehhez szükség van a nemzetbiztonsági kabinet hozzájárulására, ami sürgős esetben utólag is beszerezhető. A miniszter azonban a kabinet egyet nem értése esetén is dönthet, és a különböző fokozatok elrendelésére, módosítására vagy megszüntetésére nem utasítható.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.