Vida Ildikó megvizsgálta magát, és mindent rendben talált

Semmilyen hátrány nem érte a Magyarországon működő amerikai vállalatokat, az adóhatóság (NAV) nem zaklatta ezeket a társaságokat, és nem hagyta figyelmen kívül az általuk tett bejelentéseket sem – derül ki annak a belső vizsgálatnak a most közzétett összefoglaló jelentéséből, amelyet azután indított a NAV, hogy az Egyesült Államok kitiltott több magyar magánszemélyt, köztük Vida Ildikó elnököt.

A vizsgálatot végző munkacsoportot maga Vida Ildikó vezette, ő írta alá a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) internetes oldalán szerdán megjelentetett összefoglaló jelentést is – magát a teljes vizsgálati anyagot nem hozták nyilvánosságra. A mindössze 18 oldalas dokumentum szerint sorra vették az amerikai hátterű cégekkel szemben folytatott eljárásokat, összevetve azok gyakoriságát az átlaggal.

Emellett azt is megvizsgálták, hogy az amerikai hátterű társaságok által jelzett kifogások, bejelentések milyen fogadtatásban részesültek. A vizsgált több mint tízezer ügyből az irat szerint a NAV mindössze öt olyan esetet talált, amelynél az általános eljárási rendtől eltérő, szokatlan körülményt tapasztalt. Elrendelte ezek soron kívüli kivizsgálását, amely még tart.

Az úgynevezett kitiltási ügyben az Egyesült Államok nem hozta nyilvánosságra, hogy kiket és konkrétan miért nem enged belépni az országba. André Goodfriend, a budapesti nagykövetség akkori ideiglenes ügyvivője csupán az érintettek számáról beszélt, Vida Ildikó – egyedüliként – maga ismerte el, hogy szerepel a listán. Lapinformációk szerint azonban azt kifogásolták, hogy a NAV nem lép fel kellő eréllyel adócsaló vállalkozásokkal szemben, amelyek így piacot szereznek a legálisan működő cégektől, így amerikai vállalatoktól. A cégek állítólag arra is panaszkodtak, hogy míg az adócsaló vállalkozások lefülelése érdekében nem töri magát a NAV, az amerikai társaságokat rendszeresen zaklatja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.