galéria megtekintése

Állni, beszélni sem látták a kiéheztetett Benjámint

2 komment


Rab László

A természetgyógyászat feltétlen híveiként tisztított vizet fogyasztottak, vörös húst pedig nem ettek a szülők és a nagyszülők Agárdon abban a házban, amelyben 2013 augusztusában meghalt egy másfél éves kisfiú.

E. Benjámin négy és fél kilós volt, iszonyú kínok között távozott az élők sorából. A családtagokat különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A magát orvosnak kiadó természetgyógyász és a háziorvos is a vádlottak padjára került, ellenük gondatlanság a vád.

A családi ház Agárdon
A családi ház Agárdon
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Székesfehérvári Törvényszéken ma a bíróság a család által befogadott mindenest, B. Bálint Botondot tanúként hallgatta ki. A fiatal férfi azután kapott egy kis lakrészt a módos építési vállalkozó, E. Tibor erődítményszerű házában, hogy megromlott a kapcsolata saját családjával (még a nevét is megváltoztatta). Édl Gabriella büntetőbíró tanácsa előtt a férfi azt vallotta, két és fél éve együtt él a családdal, E.-éket katolikus, de nem bigott családként ismerte meg, akik nem tagjai szektának. Határozottan cáfolta, hogy fényevők lennének.

A házban kertészkedő és mindenféle karbantartó munkát ellátó férfi azt állította, hogy az anya, E. Rebeka terhessége idején eljárt orvoshoz, de arról, hogy miért az otthonszülést választotta, nem tudott részleteket. A kisfiút olykor látta, amint babakocsiban kinn az udvaron alszik, tanúja volt egyszer annak is, hogy hányt, de hogy mitől és miért fogyott le annyira nyolc hónapos kora után, hogy abba végül belehalt, arról nem tudott részletekkel szolgálni.

 

A halk szavú férfi, akit a bírónő kétpercenként figyelmeztetett, hogy beszéljen hangosabban és érhetőbben, látványosan respektálta az őt befogadó E. Tibort, de azért feltárt figyelemre méltó részleteket. A gyermeknek például három kiságya volt, de soha nem látta etetőszékben. Azt is elmondta: a gyereket felülni, állni sem látta, és nem hallotta beszélni sem. Többször találkozott a háziorvossal – akinek viszonya a gyerek kilenc hónapos kora után megromlott a családdal – és azzal az M. Bertalannal, aki következetesen doktorként mutatkozott neki be.

Szisztematikusan éheztették

Benjámin 19 hónapos volt, amikor 2013 augusztusában a szervezete végleg feladta a küzdelmet a szülői bigottság és a természetgyógyászi cinizmus ellen. Az előzményekről itt olvashatnak bővebben.

A bioenergetikus, aki kézrátéttel és homeopátiás szerekkel próbálta gyógyítani a kis Benjámint, nem volt orvos, ma sem az, vallomásában azt mondta, a dr.-t tiszteletbeli címként használta, és úgy került a családhoz, hogy a nagypapa hívta Agárdra. A legutolsó időszakban is ő "gyógyította" az elképesztő módon lefogyott gyereket, a tanú szerint a család azt közölte vele: "M. doktor mulasztotta el a hányást". A tanú arról is beszámolt, hogy a helyszínelő és "mindent feldúló" rendőröket ingerelte a gyerek halála, és az anyát azzal vegzálták: "Maga barom, biót eszik?" A tanú azonban megjegyezte, ezt utólag E. Rebeka mesélte neki.

– Ön fényevő? – tette fel a kérdést a család ügyvédje, ifj. Lomnici Zoltán, aki egyébként a békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum ügyvédje is. – Nem vagyok az, és nem azok E.-ék sem – felelte a tanú. – Miért lennének azok, ha élelmiszereket vásárolnak? Nem láttam, hogy fényt ettek volna. Hisznek az égiekben, Jézus Krisztusban és Istenben.

Ebben az 'erődben' éheztették Benjámint
Ebben az 'erődben' éheztették Benjámint
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A tanú a család gondolkodására vonatkozó ügyészi kérdésre úgy válaszolt, hogy E.-ék Badiny Jós Ferenc könyveinek lelkes olvasói. (Badiny Jós autodidakta sumerológus volt, könyveiben azt bizonygatta – a történettudomány állításaival szemben –, hogy Jézusnak pártus hercegként magyar gyökerei is vannak – R.L.)

Négy és fél kilogramm

M. Bertalan a tárgyalás előző napján a családra hárította a felelősséget Benjámin haláláért.

A tanú kijelentette, nem folyt bele a család életébe, így azt sem tudja, mitől romlott le annyira a gyerek állapota. Halála előtt nem sokkal látta (a nagymama ölelte magához), megdöbbent azon, hogy milyen sovány, és már nem nagyon fényképezik. A bíróságon hosszas vita alakult ki arról, amit a férfi mondott: "Én sem fényképezném a saját gyerekemet, ha ilyen sovány lenne." Szóba került még, hogy a családban felmerült, a környékbeli permetezésektől is lehetett az, hogy a gyerek hányni kezdett. De ez még akkor történt, amikor hat és fél kilós volt. Hogy utána mi történt a kis Benjáminnal, arról B. Bálint Botond semmit sem tudott. Amikor a háziorvos ügyvédje arra vonatkozóan tett föl kérdéseket, miért rendezték át a gyerek halálát követően azonnal a gyerekszobát (az anya válasza: a rendőrök mindent összemászkáltak), illetve hogy az anya hogyan reagált gyermeke halálára, szünetet kellett elrendelni.

A tárgyalás folytatódik. A következő alkalommal a védőnőt és a szülést levezénylő bábát hallgatják meg, utána következnek a szakértők, akiknek az a feladatuk, hogy megállapítsák, mitől fogyott le a kisgyerek, mivel próbálták táplálni, és végül ki és mi okozta a halálát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.