Ma sem szólal meg Simon Gábor

Nem jelenik meg személyesen a mentelmi bizottság előtt Simon Gábor, így negyedmilliárdos elhallgatott ausztriai bankbetétjének eredetéről valószínűleg ma sem tudunk meg többet.

Információnk szerint nem kívánja személyesen védeni magát a mentelmi bizottság előtt az MSZP volt elnökhelyettese. Ehelyett írásban küldte meg álláspontját az ügyében indított két eljárás kapcsán.

Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke korábban elmondta, hogy két eljárás indult a Simon-ügyben: egy vagyonnyilatkozati, illetve egy, a képviselő mentelmi jogával összefüggő eljárás. Utalt arra, a bizottság elnökeként már felszólította a képviselőt a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok kijavítására, amire szerdáig van lehetősége. Ugyanakkor hétfőn dönt arról a mentelmi bizottság, hogy adócsalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt, a legfőbb ügyész kérésére felfüggesszék-e a honatya mentelmi jogát.

Az Országgyűlés mindkét eljárás esetében a bizottság javaslata nyomán mondhatja ki egyrészt a képviselő esetében az összeférhetetlenséget, illetve függesztheti fel a mentelmi jogot – tette hozzá a bizottság elnöke.

Rubovszky elmondása szerint Simon Gábor már február 6-án, csütörtökön jelezte telefonon, hogy személyes konzultációt kér tőle. Erre a bizottság hétfői ülésén kívánnak lehetőséget adni számára. A jelek szerint ezzel mégsem kíván élni a szocialista politikus.

Ha Simon Gábor a már jelzett szándékának megfelelően február 12-én, szerdán lemond képviselői mandátumáról, akkor mindkét ügyet lezárják.

Simon Gábor, az MSZP eddigi elnökhelyettese február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől, és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Erről azt követően döntött, hogy sajtóhírek jelentek meg arról: 240 millió forintnak megfelelő eurót és dollárt tart egy ausztriai bankszámlán, és az összeget nem tüntette fel képviselői vagyonnyilatkozatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.