Ma van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja

Magyarországon is több helyszínen tartanak megemlékezést.
A Roma Polgári Tömörülés a fővárosban az egy éve átadott XXI. kerületi Roma Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tart megemlékezést. Az ünnepségen beszédet mond Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, Ilan Mor izraeli nagykövet, Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, valamint Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke.

Az Országos Roma Önkormányzat a VII. kerületi székházában tart megemlékezést.

Komáromban az egykori internálótábor helyszínén, a Csillagerődben emlékeznek a 71 évvel ezelőtti események áldozataira a Phiren Amenca nemzetközi ifjúsági szervezet tagjai.

Este ökumenikus imádságot tartanak a VIII. kerületi Jézus szíve templomban a Sant'Egidio Közösség szervezésében. Az imaórát Székely János katolikus püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős tagja vezeti, az imaórán részt vesz Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere és Fabiny Tamás evangélikus püspök.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik összesen mintegy félmillió romát gyilkoltak meg, közülük 23 ezret Auschwitzban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.