galéria megtekintése

A dolgozatot a sztrájk alatt sem úszták meg a diákok

14 komment

NOL

Sok iskola csatlakozott a mai pedagógussztrájkhoz, annak ellenére, hogy volt, ahol próbálták megfélemlíteni a tanárokat. Az országban számos oktatási intézményben szünetel a tanítás. Reggel a szakszervezetek forgalomlassító akcióval fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkolókkal. Délben a taxisok rendeztek villámcsődületet, a PM pedig kockásra színezi a Madách teret. Cikkünk folyamatosan frissül.

Budapesti helyzet

A VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola kapuja a sztrájk alatt
Nagy Gábor / Népszabadság

Az Index tudósítása szerint a budapesti Eötvös Gimnázium tanárainak többsége sztrájkol, de a végzősök óráit megtartják. A bent lévő többi diákkal közös virágültetést terveznek a tanárok a sztrájk alatt. A budai Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója mára tanítási szünetet rendelt el, az erről szóló tájékoztatást kirakták az iskola honlapjára. A fővárosi 12. kerületi Kós Károly Általános Iskolában csak néhány gyerek lézengett 7:45 körül. Teljes a kihaltság a Vörösmarty Mihály Gimnáziumnál is, alig van bent gyerek. A tanárok közül sokan sztrájkolnak, egy tanár fekete szalagokat is kikötött az iskola elé. A VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskolában is sztrájkoltak, a kaput kék szalaggal zárták le.

 

Balogéknak szóltak a taxisdudák

Szimpátiamegmozdulást tartottak a belvárosban a taxisok. Előbb a Fővárosi Önkormányzat rendészteti igazgatósága, majd a közvetlenül mellette lévő Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt állt meg négy taxi öt percre és ez idő alatt nyomták a dudát.

A demonstrációt szervező Karsai Katalin, a Magyar Taxisok Szakszervezetének vezetője elmondta, szerinte akinek gyereke van, annak kötelessége támogatni a pedagógusok demonstárcióját. Közölte továbbá: ez az akció most nem a taxisokról, hanem a pedagógusokról szólt. Öt perc dudálás után a taxisok elvonultak a helyszínről. Az Akadémia utcában különösebb fennakadás nem volt, mindössze egy idősebb autós kezdett hangosan háborogni.

Batka Zoltán / Népszabadság

Délben nem csak a taxisok rendeztek ötperces szimpátiamegmozdulást: a Népszabadság munkatársainak nagy része is az utcára vonult.

A Népszabadság munkatársai közül is sokan az utcára vonultak délben.
Hargitai Miklós / Népszabadság

Emellett például Budaörsön a képviselők, nagyrészt ellenzékiek, öt percre megszakították a testületi ülést, hogy így vállaljanak szolidaritást a sztrájkolókkal - írta az Index. Ezen az oldalon pedig azt gyűjtik össze, ki vett még részt az akcióban.

"Rohadékok!" - ezt kiabálták a pedagógusok mellett kiálló idős professzorra 

Mintegy 80-100 gyalogos 12 órától kezdődően 5 percig járt körbe Szegeden, a Dugonics téri nagy körforgalom kijelölt gyalogátkelőhelyein.  A kockás ingben, esernyő alatt közlekedő gyalogosok szinte teljesen leállították erre az időre a gépjárműveket a város három legforgalmasabb útvonalának csomópontján, bár néhány erőszakos autós fenyegetően közéjük bőgette a motorját. Részletek itt!

25 ezren sztrájkoltak

Az ország 4970 oktatási intézményéből 1185-ben sztrájkoltak szerdán az előzetes adatok szerint. A tiltakozásban összesen 25 ezer pedagógus és munkatárs vett részt - jelentette be a Pedagógusok Sztrájkbizottságának sajtótájékoztatóján Galló Istvánné. Tovább a cikkre: >>>

Sztrájk dolgozatírással

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 630 diákjából 100-nál is kevesebben jöttek ma iskolába, a szülők így fejezik ki szolidaritásukat a tanárok akciójával. Kihasználták ugyanis azt a lehetőséget, hogy erre a napra igazolják gyerekük hiányzását. Akik mégis bementek az iskolába, többnyire érettségire készülő végzősök. Velük a tanárok foglalkoztak, voltak, akik a dolgozatírást sem úszták meg. A többi diák a kerengőben töritételeket tanulmányozott tudósítónk szerint.

Koncz György / Népszabadság

A bejárat mellett, egy fenyőfára kifeszített fehér pólón az volt olvasható, „szeretem a tanáraimat és az Illyést”. A tanárok délelőtt a kerengőben éppen készítették válaszukat tanítványaiknak, egy kartonpapírra azt írták: „szeretjük a diákjainkat”.

Koncz György / Népszabadság

Árendás Péter igazgató azt mondta, hogy nincs összefüggés aközött, hogy hányan szakszervezeti tagok és hányan vesznek részt a tiltakozó akcióban: az iskola 60 tanára közül csak néhányan tagok, viszont 37-en sztrájkolnak. Hozzátette: az általános követelésekkel egyetértenek, az autonómia visszaszerzése a fő cél, és az, hogy a 22 órás heti óraszámot fixálják. Egyetértenek azzal is, hogy a technikai dolgozók béremelését hajtsák végre, ezenkívül céljaik között szerepel a tankötelezettség 18 éves korra történő visszaállítása, valamint a szabad tankönyvválasztás.

Koncz György / Népszabadság

A budaörsi Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola is csatlakozott a tiltakozó akcióhoz: kék szalagokat kötöttek az iskola kerítésére. Itt a tanárok 53 százaléka sztrájkol, az egyik 31 fős osztályból például 7 gyerek jött iskolába. Munkatársunk az iskola előtt beszélt a tanárokkal, ők is az önállóság elvesztését, a gyerekek és a pedagógusok túlterheltségét, a tankönyvválasztás szabadságát említették problémáik forrásaként. „Nem érezzük, hogy tenni akarnak értünk valamit, azt viszont halljuk, hogy ellenünk hangolják a közvéleményt” – mondták többen.

Körlevelet kaptak az igazgatók, hogy nem nyilatkozhatnak


Heves megye oktatási intézményeiben vegyes képet mutat az országos sztrájkhoz való viszony. Aki csatlakozott, az is alig hallhatóan tehette. Általában elmondható, hogy az általános iskolákban többségében rendes mederben folyik az oktatás. A megkérdezett egri általános iskolák igazgatói kivétel nélkül azt nyilatkozták, hogy körlevélben értesítették őket, hogy a sajtónak nem nyilatkozhatnak, kizárólag a KLIK-től kérhetünk információkat. Néhány középiskola tanárai azonban nem riadtak meg. Részletek a Heol.hu-n. 

Eközben Miskolcon

Kovács Klára / Népszabadság

A miskolci Herman Ottó Gimnázium 67 tanárából 46-an sztrájkolnak a mai napon. Madarász Péter, az intézmény igazgatója elmondta: a gyerekek felügyelete biztosított, de csak nagyon kevesen jelentek meg. A 12. évfolyamnak viszont órákat szerveztek, hogy az érettségi felkészülés zökkenőmentes legyen.

Kovács Klára / Népszabadság

A igazgató részt vesz a köznevelési kerekasztal munkájában is. Szerinte minél előbb pozitív változásra van szükség, különben hatalmas bajok lesznek az oktatásban. Az iskola épülete szimpatizánsok tüntettek, kezükben „veletek vagyunk” feliratú táblával.
 

Pedagógussztrájk 2.0: alig volt diák több iskolában

Tatán a Vaszary János Általános Iskolában a tanárok 92 százaléka csatlakozott a sztrájkhoz, míg a diákoknak csupán két százaléka ment iskolába.


Komárom-Esztergom megyében többek között Dorogon, Vértesszőlősön, Komáromban is sztrájkolnak, de a tatabányai Pedagógiai Szakszolgálatnál is tábla hirdeti: Sztrájk! A környei általános iskola 312-es létszámból 27 gyerek jelent meg ma. 36 pedagógusból 26-an vállalták a sztrájkot.

Tatabányán, a Herman Ottó Általános Iskolában 15 diák jelent meg, az intézmény tanulóinak több mint 90 százaléka részt vesz a sztrájkban.

A tatabányai Bárdos László Gimnázium 49 fős tantestületéből 20 előre bejelentetten sztrájkol, egy pedagógus később csatlakozott. Pleier Tamás igazgató úgy fogalmazott, kisebbségben vannak azok a diákok, akik nem jelentek meg az iskolában, 650 diákból kevesebb mint 50 százalék maradt otthon. A Komárom-Esztergom megyei helyzetről részletek a Kemma.hu-n.

Pécsen sokan csatlakoztak

Nagyjából minden pécsi iskola és biztosan nagyon sok baranyai intézmény is csatlakozik a szerdai országos pedagógussztrájkhoz. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet azt mondta a Bama.hu-nak, hogy a kialakult álláspont szerint napközben egyes tanórákon öt-öt perces leállások lesznek, ezzel fejezik ki a kormányzati oktatáspolitika iránti nemtetszésüket a sztrájkolók. Lesznek olyan intézmények, ahol ekkor kis rögtönzött performanszokat is tartanak majd, például gitároznak, énekelnek.

Minden Bács-Kiskun megyei városban sztrájkoltak

Baján a megyei Klikhez tartozó Eötvös József Általános Iskolában 61 gyerek jelent meg, pedig a diáklétszám közel 570. Emiatt gyerekfelügyeletet biztosít az intézmény, ahol a pedagógusok 60 százaléka sztrájkol. A bajai tankerület intézményei közül a Szentistváni Iskolában mindössze 25 gyerek ment be ma reggel, a tanulók 90 százaléka otthon maradt, ezért tanórák nincsenek. A tantestület fele csatlakozott a munkabeszüntetéshez, ez a megosztottság azonban nem okozott kezelhetetlen feszültséget.


Az Újvárosi iskolában is azzal szembesültek, hogy a szülők döntő többsége maga igazolja gyermeke számára a mai napot, ezzel fejezi ki véleményét. Így a diákok mindössze ötöde jelent meg az intézményben, nekik a felügyeletet, étkezést biztosítják. A nevelőtestület négyötöde csatlakozott a sztrájkhoz.

A III.Béla Gimnáziumban a tanárok harmada vonult el a második emeleti, sztrájkolóknak kijelölt terembe. Így viszont nem volt lehetőség a szakos helyettesítésre a tanórákon. Véleményüket az iskola környékét járók a magasba tekintve láthatták, két molinót raktak ugyanis az ablakba, oktatásért, illetve sztrájk felirattal.

Kecskeméten az előzetes információknak megfelelően zajlik a sztrájk. Azokban az iskolákban, ahol a pedagógusoknak csak egy része sztrájkol, összevont órákat tartanak a diákoknak. Természetesen a felügyelet azokban az iskolákban is megoldott, ahol csak néhány diák jelent meg. Nagyon sokan - tanárok és diákok egyaránt - kék szalagot viselnek, szolidaritásuk jeléül.


Jelentős létszámmal csatlakoztak a kiskunfélegyházi pedagógusok az országos sztrájkhoz. A város 11 oktatási intézménye közül 4 iskolában tartanak ma munkabeszüntetést a pedagógusok – mondta dr. Kása Zsuzsanna. A tankerület vezetője elmondta, a 329 pedagógusból 74-en csatlakoztak az országos kezdeményezéshez. A környező falusi iskolákban viszont nincs sztrájk. Részletek a Baon.hu-n >>>

Kaposváron bekérték a sztrájkolók névsorát

Saját bevallásuk szerint folyamatos hátrányokkal dolgoznak a somogyi pedagógusok, ezért tiltakoztak szerdán az oktatási rendszer ellen. Az országos sztrájkba a megye 27 intézménye kapcsolódott be. – A somogyi általános- és középiskolákban szép számmal sztrájkolnak a kollégák, akad olyan hely, ahol 80 százalékos arányban – mondta a sonline-nak Szigethy Mariann, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnöke. – A megyei dolgozóknak mintegy 15 százaléka kapcsolódott be a munkabeszüntetésbe, 27 intézményben.

ezt megelőzően még kedden délelőtt Kaposváron a Kodály központi iskolához tartozó valamennyi tagintézmény vezetője e-mailt kapott Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgatótól. Az intézményvezető az iránt érdeklődött, hogy ki vesz részt a mai munkabeszüntetésen.

Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna a Sonline-nak azt mondta, a kérése indokolt, hiszen a PSZ és a Klik megállapodtak a sztrájk feltételeiről. Ennek része az is, hogy a sztrájkoló tanárok az adott napra nem kapnak fizetést, és ahhoz, hogy le tudják vonni a bérükből, neki tudnia kell, név szerint ki nem veszi fel szerdán a munkát. A főigazgató e-mailjétől megijedt tanárok keresték meg a Sonline-t, mert szerintük az érthető, ha a feljebbvalók szeretnék tudni, hányan sztrájkolnak, de azt nem értették, miért kell neveket is megadniuk.

Forgalomlassítással kezdődött a nap

A tervezett időpontban, szerda reggel elindult a 20-25, kék szalaggal díszített autóból álló szakszervezeti konvoj a budapesti Dózsa György útról a Ferenciek terére. A Magyar Szakszervezeti Szövetség közlekedési tagozata által szervezett forgalomlassító akcióval a pedagógussztrájk iránti szolidaritást fejezték ki.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A volán mögött zömében szakszervezeti vezetők ültek, s lassú, öt-tíz kilométeres sebességgel vonultak végig a főváros egyik legforgalmasabb útvonalán, az Aréna szállótól a Kerepesi úton és a Rákóczi úton át egészen a Ferenciek teréig. Az akciót bejelentették, így a konvojt rendőrségi autó vezette fel. Helyszíni tudósítónk szerint különösebb fennakadást nem okozott az akció.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A demonstrálók amerre elhaladtak, hangosbemondóból így biztatták a járókelőket és a többi autóst: „Magyarok, támogassátok a pedagógusok szakszervezetének tiltakozását, ma délben öt percig ne dolgozzatok!” A szimpátiatüntetés kilenc előtt pár perccel, az előzetes terveknek megfelelően a Ferenciek terénél ért véget.

A sztrájk tétje

Kifullad, vagy épp ellenkezőleg, újabb lendületet vesz a januárban indult tanártiltakozás? – egyebek mellett ez is a tétje a pedagógusok mai országos munkabeszüntetésének, különösen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének múlt hét végi, felemásra sikerült kétórás figyelmeztető sztrájkja után.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke kérdésünkre emlékeztetett, hogy két nappal a sztrájk előtt, hétfőn tárgyaltak utoljára a kormánnyal, és akkor egy újabb kérdésben, az állami intézményfenntartó ügyében sikerült közelíteni az álláspontokat. A 25 pontos követelésük közük háromban – a kötelező óraszám, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők, például a dajkák többletjuttatása és a minőségi bérpótlék ügyében – továbbra is nagyon messze a megállapodás.

A helyzetről sokat elárul a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők juttatásának esete. A köznevelési kerekasztal keddi ülése után a kormányzat illetékese bejelentette, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók az idén kétszer 35 ezer forintos pluszjuttatást kaphatnak. A sztrájkbizottság viszont kétszer 50 ezer forintos pluszt lát szükségesnek, ráadásul elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány ajánlata csak a Klik érintett dolgozóira vonatkozik, így például az óvodában dolgozó dajkák nem kapnák meg ezt az összeget. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.