galéria megtekintése

Lövések a Fideszben

Már-már háborús viszonyok alakultak ki a Fideszben, mindenki lő mindenkire. Orbán Viktor megpróbált egységet teremteni, de egyelőre nem járt sikerrel. A béketeremtés érdekében dönthetett úgy, hogy a kormányzási stratégiaalakításból a Fidesz elnöksége ismét aktívabban veheti ki a részét.

„Ha polgári Magyarországot akartok, márpedig azt akarunk, akkor ideje ismét megharcolni érte. Harcolni pedig csak együtt lehet és nem egymás ellenében” – ezzel a gondolattal zárta évértékelő beszédét Orbán Viktor február végén, s egyre több jel utal arra, hogy a kormányfő valóban igyekszik egységbe tömöríteni a párt, valamint a szűkebb és tágabb holdudvar egymásnak feszülő erőit.

Éles ellentétek
Éles ellentétek
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy a kormányfő kísérlete eddig kudarcos. Sokkal inkább az a látszat alakult ki, hogy mindenki lő mindenkire, akár ha háborúban lennénk, csak épp az nem látszik világosan, hogy hol húzódnak a frontvonalak.

 

Éles az ellentét Lázár János és Rogán Antal között, Varga Mihály és a frakcióvezető között, Navracsics Tibor pedig folyamatosan visszaszól Brüsszelből egykori társainak. Bizonyosan konfliktuspont a Kövér László által többször is szóvá tett generációs szakadék, továbbá – lényegében ehhez köthetően – az egyes „urizáló” kormánytagok és a náluk fellépésükben puritánabb „nagy öregek” közötti ízlés- és gondolkozásbeli ellentét. Ezt a kormányfő némiképp tudta oldani a Fidesz-elnökségben, amely mostanában a szokásosnál többször ülésezik.

Egységben erőtlenek

A miniszterelnök ebben a szűk körben állítólag elismerte: hallgatnia kellett volna a többiekre, Pokorni Zoltánra, Kövér Lászlóra például, akik már régóta óva intették a Simicska Lajoshoz fűződő rendkívül szoros kapcsolattól. Fölhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben mindenki próbáljon a külsőségekkel szerényebben bánni, ígéretet tett rá, hogy a Fidesz-elnökség az elmúlt egy év gyakorlatával szemben újra a kormányzati döntéshozás egyik centruma lesz, és újra „csatába hívta” az öregeket is.

Akire hallgatni kellett volna
Akire hallgatni kellett volna
Kurucz Árpád / Népszabadság

Mindezek következménye, hogy Kövér László hosszú idő után ismét belevetette magát a kampányba, hogy Pokorni Zoltán a közelmúltban óvatos kísérletet tett arra, hogy szakemberekkel szemben védje a kormány oktatási elképzeléseit, és a népszerűségében igencsak megtépázott  Kósa Lajos is újra megszólalt a nyilvánosság előtt országos politikai ügyekben.

Baráti mesterlövész

Csakhogy az ellentéteknek van egy másik szintje is: a nyilvános megszólalások alapján mintha két hatalmi centrum látszana kibontakozni. A második a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János köré szerveződik, aki az elmúlt időszakban különös élvezettel köszörüli a nyelvét a miniszterelnök környezetéhez sorolt személyek viselt dolgain, sőt – még ha a kormányfő valóban tervezte is –, mintha afféle irányt is szabott volna Orbán Viktor számára, amikor a napokban azt mondta, a miniszterelnöknek ott a helye Tapolcán a kampány véghajrájában.

Lázár kevésbé finom jelzéseket is adott, akkor például, amikor a kormányfő legbizalmasabbjai közé sorolt, a milliárdjairól a vagyonnyilatkozatában néha elfeledkező Mészáros Lőrinc látványos meggazdagodására  utalva közölte, hogy ő ugyan nem turkál senkinek a zsebében, de akinek pénze van, el kell tudnia számolnia vele. Legutóbb pedig az Orbán utasítására új kormányközeli médiacsoport kialakításán is fáradozó Habony Árpádnak és Andy Vajnának szólt oda, akiket kísértetiesen olyan állami Volkswagen kisbuszban fotóztak le nemrégiben, mint amilyet a miniszterelnök használ. A kancelláriaminiszter azt mondta, reméli, futja nekik saját autóra is, és nem állami kocsival járnak.

Különös élvezettel
Különös élvezettel
Teknős Miklós / Népszabadság

Még nem tudni, mennyire zavarja Orbánt miniszterének egyre feltűnőbb önállósága – az sem egyértelmű, hogy ez annyira a kedve ellen való lenne, hiszen hatalomtechnikájához hozzá tartozik, hogy egymásnak feszít különböző érdekcsoportokat –, de a folyamat tagadhatatlan. Lázár már amiatt is bírálta Orbán Viktort, hogy a kormányfő állami kitüntetést adott Csányi Sándor OTP-vezérnek.

Szoros emberfogás

Végül még egy rendkívül furcsa, ám árulkodó törésvonal: Áder János államfő lemondott a TEK védelméről, és a Készenléti Rendőrségre bízta magát és családját. A Hvg.hu ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy Orbán olyan dolgokról is szót ejtett Áder Jánossal folytatott beszélgetésein, amelyekről nem tudhatott volna.

Ennél is sokatmondóbb, hogy az államfő helyett a TEK most a brókerbotrányok idején ismét kulcsszereplővé előlépett Polt Péter legfőbb ügyészt őrzi. Egyes vélekedések szerint e lépést ő maga nem is annyira védelemként éli meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.