LMP: nincs válás konfliktus nélkül?

Nem hozott eredményt az LMP és a Párbeszéd Magyarországért újabb egyeztetése, tehát nem döntöttek arról, hogy az ökopárt jelenlegi és távozó képviselői közös frakcióban maradnak-e.

Eredménytelenül zárult hétfőn is az LMP és az abból kivált Párbeszéd Magyarországért Párt egyeztetése a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának sorsáról. A távozók a két párt közös képviselőcsoportjaként működtetnék tovább a frakciót, az LMP képviselői ezt nem fogadják el - derült ki a találkozó utáni nyilatkozatokból.

Heltai László, a Lehet Más a Politika választmányi szóvivője a megbeszéléseket követően újságíróknak annyit mondott, hogy nem közeledtek az álláspontok, de várhatóan még a héten újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek és a héten lezárulhatnak a tárgyalások. A folytatás időpontjáról még nem született döntés, de a szóvivő úgy fogalmazott: mindkét félnek érdeke, hogy valamiféle megoldásra jussanak.

A Párbeszéd Magyarországért egyik alapítója, Karácsony Gergely képviselő az MTI-nek - megerősítve a szóvivő szavait - elmondta: a hétfői tárgyaláson azt javasolták, hogy a parlamenti képviselőcsoport a két párt közös frakciójaként működjön tovább, de úgy tűnik, hogy ezt a másik fél nem tudja elfogadni.

Heltai László újságírók előtt rögzítette, hogy az LMP képviselői folytatják azt a munkát, amire a párt alapításakor vállalkoztak és jelenleg is az országot járják, hogy az emberekkel megismertessék ökopolitikai programjukat.

Arra is kitért, hogy az LMP országos választmányának felkérésére Róna Péter közgazdász úgy döntött, visszatér az Ökopolisz nevű pártalapítvány társelnöki posztjára, amelyről még november végén mondott le.


Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.


Az LMP idei, január végi kongresszusa úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Ezt követően a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. A platform képviselői akkor hangsúlyozták, szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal.

Vasárnap Jávor Benedek és Szabó Tímea bejelentették, hogy a platform párttá alakul és Párbeszéd Magyarországért néven folytatja munkáját. Szabó Tímea egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Lehet Más a Politikából kivált nyolc képviselő nem adja vissza a mandátumát. Az újságírók felvetésre hozzátette: egy LMP nevű frakcióban nem maradnának, éppen ezért javasolnák, hogy a képviselőcsoportot kereszteljék át LMP - Párbeszéd Magyarországért névre. Szavai szerint ez jogilag lehetséges, de - mint mondta - a kormányoldal meg tudja akadályozni a lépést.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.