Milliárdos offshore-mutyit talált a postánál az LMP

Visszaélést gyanít az LMP a Magyar Postánál: a társaság a párt szerint szabálytalanul választotta ki szoftverszállítójának a JeT-Sol Kft.-t. A postánál állítják, nem követtek el törvénysértést. A tét 1,8 milliárd forint. Frissítve

Az Orbán-kormány alatt a nagykoalíciós offshore mutyik zavartalanul folytatódnak – állítja az LMP. A parlamenti párt szerint most éppen a Magyar Postán keresztül vándorol egy ciprusi céghez pályázat nélkül 1,8 milliárd forint közpénz. Az eset kivizsgálására nyílt levélben kérték fel a Közbeszerzések Tanácsa elnökét.

Scheiring Gábor, az LMP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője úgy vélekedik: miközben a kormány nyolcmillió magyar állampolgárt kérdez arról, hogy az Alkotmány tiltsa-e az offshore cégek részvételét a közbeszerzéseken, addig a háttérben az adófizetők pénzéből zavartalanul folytatódnak az offshore mutyik. Erre szerinte a legújabb példát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által felügyelt Magyar Posta szolgáltatta.

A cég márciusban 1,8 milliárd forintot ítélt oda szoftverbeszerzésre egy verseny nélküli, egyszereplős közbeszerzésen egy offshore tulajdonban lévő társaságnak. A nyertes egy olyan cég, amely a képviselő szerint a Bajnai-kormány idején is „nagykanállal merített” az adófizetői pénzekből - csak osztalék formájában több mint egymilliárd forintot tüntettek el két ciprusi számlán.

A Magyar Postánál cáfolják, hogy szabálytalanul jártak el és állítják: nincs semmiféle személyi összefonódás cégük és szállítójuk között. Hüse Marianna, a társaság szóvivője arról beszélt: a posta február 2-án indította meg tárgyalásos közbeszerzési eljárását a nyolcszáz postahelyen összesen 5696 munkaállomást kiszolgáló integrált postahálózati rendszer (IPH) és a hozzá kapcsoldó alrendszerek szoftvertámogatására. A kiírásnál tekintettel kellett lenniük arra, hogy a szerződéses feltételeket a korábbi években elvégzett fejlesztői munka, a kizárólagos jogok védelme és a műszaki-technikai sajátosságok miatt csak egy meghatározott szervezet tudja teljesíteni.

Az ajánlattételre felkért JeT-Sol Kft. tízéves tapasztalattal, és a kért szolgáltatások vagyoni értékű jogaival kizárólagosan rendelkezik. A szerződést három évre kötné a posta. A tenderkiírást megelőzően a társaság egyeztetett Közbeszerzési Döntőbizottsággal.

Scheiring a postások állításai ellenére úgy véli: a posta egy olyan céget hozott helyzetbe, amelyben az egyik offshore tulajdonost a választások után három nappal cserélték le egy volt Wallisos, szocialista kötődésű tulajdonosra. Szerinte egy olyan cégről van szó, amelynek „sokszínű” és kiterjedt, a Postabanktól az Állami Autópályakezelőn át a K&H Bankig terjedő céges kötődésekkel büszkélkedő új ügyvezetője van.

Az LMP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője a Közbeszerzések Tanácsának jogi szakértőire hivatkozva állítja: a posta hibázott, mert még a szoftver fejlesztőjét megillető kizárólagos jogok esetén sem indokolt hirdetmény nélküli, tehát nem nyílt eljárást indítani.

Lapunk ugyanakkor úgy értesült: a Postával folytatott a tárgyalások során a JeT-Sol kijelentette, hogy a társaság jelenlegi szerkezeti felépítése csupán egy technikai adottság. Ezt azonban megrendelőjük kérésére hajlandók átalakítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.