LMP-feljelentés az Ángyán-jelentés nyomán

Feljelentést tesz Lengyel Szilvia LMP-s országgyűlési képviselő Ángyán József legújabb, állami földpályázatokkal kapcsolatos jelentése nyomán. Ennek részleteiről a politikus keddi sajtótájékoztatóján számolt be.

Elmondta: feljelentését hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, valamint vesztegetés és annak elfogadása miatt még kedden megteszi az Országos Rendőr-főkapitányságon.

Az LMP-s politikus emlékeztetett a volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő megállapításaira, amelyek szerint a kormányoldalhoz közel állók jelentős földbirtokokhoz jutottak.

– Ha a pályázati eredmények alapján a helyben lakó, gazdálkodó és állami földre pályázó családok, helyi közösségek helyzetét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ők – a kormányzati kommunikációval szemben – a bérbe adott területeknek csupán alig több mint egyharmadát tudták a saját településük földjeiből megszerezni, a kétharmadot külső érdekeltségek vitték el a helyi gazdaközösségek elől – állapította meg Ángyán József.

Elemzése szerint az egyes települések érdekérvényesítő képességében is jelentős eltérés mutatkozik. Vannak kifejezetten vesztes települések, ahonnan senki sem nyert, s vannak nyertesek, amelyek pályázói nemcsak a saját, hanem más községek vagy városok területeit is meg tudták szerezni. A legnagyobb vesztes a Csongrád megyei Baks – állapítja meg a tanulmány –, amelynek területéből a helyiek elől több mint ezer hektárt adtak bérbe egyetlen csongrádi székhelyű érdekeltségnek.

De idesorolható Alcsútdoboz, Bicske, Csincse, Kajászó, Ófehértó, Vál vagy éppen Vértesacsa is, e helységekben nagy, 300 és ezer hektár közötti állami területet kaparintottak meg máshonnét aspiráló pályázók. Erdőtelek, Hajdúszovát, Magyaralmás, Magyarpolány, Óbarok, Tetétlen, Vatta vagy éppen Vereb gazdálkodói elől is elvittek földeket idegenek.

Ráadásul a fenti térségek közül jó néhányban már nem áll rendelkezésre több bérbe adható állami földterület, így a reményük is elszállt, hogy majd a második körben „vetnek eléjük” néhány falatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.