Liszt Ferenc miatt rúgták ki őket

A kormány akarata ellen szavaztak, ezért azonnali hatállyal feloszlatják a földrajzinév-bizottságot, indokolta a Vidékfejlesztési Minisztérium, hogy miért torolta meg a szakmai bizottság döntését a ferihegyi repülőtér új nevéről, írja az Index.

A kormány nem sokkal azután, hogy kirúgatott a munkahelyéről néhány, a ferihegyi reptér új neve ellen szavazó szakembert, feloszlatta az egész bizottságot.

A bizottság eltávolított elnöke állítja, nem tudták, hogy igazodniuk kellett volna, eddig senki nem szólt bele a munkájukba. Továbbra sem tudni, hogy a bizottsági munkától független munkahelyeiken milyen alapon mondtak fel a tagok némelyikének.

A kormány akarata ellen szavaztak, ezért azonnali hatállyal feloszlatják a földrajzinév-bizottságot, indokolta a Vidékfejlesztési Minisztérium levelében, hogy miért torolta meg a szakmai bizottság döntését a ferihegyi repülőtér új nevéről.

A földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték: a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba. Szakmai véleményükért egyeseknek nem is a bizottsági helyükkel kellett fizetniük, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről is eltávolították őket.

A tagok egy része a minisztériumokban és a minisztériumok szakmai felügyelete alá tartozó intézményeknél dolgozott, adja hírül az Index.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.