Listáztatják a betegeket

Zavarba hozza a háziorvosokat, hogy a katasztrófavédelem számos helyen hetente, névvel, címmel, kórismertetéssel kéri tőlük annak jelentését, hogy területükön kik az ágyhoz kötöttek.
Zavarba hozza a doktorokat a sajátos adatkérés
Zavarba hozza a doktorokat a sajátos adatkérés
Kurcz Árpád

Az indoklás látszólag ésszerű: egy esetleges hét végi természeti csapás, ipari katasztrófa esetén így tudhatják, hogy kiket kell kimenteni. Ugyanakkor a háziorvosok egy része óvakodik az ilyen részletességű adatok megadásától, mivel arra nincs törvényi felhatalmazásuk.

Van olyan háziorvos, aki attól tart, hogy törvényt szeg, ha engedelmeskedik az adatkérésnek, másfelől viszont nem nagyon mernek „ujjat húzni” a szakhatóságokkal. Egy a délnyugati országrészben dolgozó háziorvos lapunknak elmondta: ő az adatközléshez kérte az érintett betegek beleegyező nyilatkozatát, a többségük azonban megtiltotta neki, hogy róla bármilyen orvosi adatot továbbítson a katasztrófavédőknek. Körzetében ugyanis a katasztrófavédelem a kormányhivatal járási népegészségügyi hivatalának közvetítésével a beteg diagnózisát is kéri.

A minden pénteken továbbítandó jelentést közlő táblázat fejléce szerint külön kell csoportosítani a dializálásra, a kemoterápiára vagy más onkológiai kezelésre szorulókat, illetve az egyéb okból ágyhoz kötötteket. Ő azonban kizárólag csak a betegek számát közli, a részletes lista ugyanis a rendelőjében elérhető, szerinte baj esetén így is lehet gondoskodni a rászorulókról. Ugyanakkor állandó „félelemben él”, mert a hatóságokkal szembeni „engedetlensége” miatt nem tudja, mikor és milyen retorzióra számíthat. Továbbá azt is tudja, hogy bíróság előtt védhetetlen lenne, ha kiadná a beteg szenzitív adatait.

Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint erre csak életveszélyben vagy azt fenyegető helyzetben van mód, tehát ha hóvihar vagy árhullám közeleg. A háziorvos, házi gyermekorvos ilyen célból kötelezhető naprakész nyilvántartás létrehozására a saját betegeiről. Ám erről a listáról azonnal le kell venni mindenkit, amikor meggyógyult, illetve ha elmúlt a veszély. Az adatvédelmi biztos állásfoglalásában kitért arra is, hogy az ÁNTSZ, a kormányhivatal csak aggregált (összesített) adatokat kaphat. Egyrészt mert nincs másra szüksége, másrészt mert nincs feljogosítva más adat kezelésére jogszabályban.

Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő az üggyel kapcsolatban azt mondta: arra biztatja a gyógyítókat, tagadják meg az adatszolgáltatást, és forduljanak segítségért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalhoz. A háziorvosok által jelzett eljárás jogellenes és ellentétes az adatvédelmi biztos tavaly kiadott állásfoglalásával. Tavaly az országos tisztifőorvos is összegyűjtötte a katasztrófavédők adatgyűjtésével kapcsolatos tapasztalatokat. A szerint az ország nagyobb hányadán betartották az adatvédelmi törvényt, és csak aggregált adatokat gyűjtöttek össze és továbbítottak a járási népegészségügyi intézetek a katasztrófavédelemnek.

Több olyan járást is találtak, ahol egyáltalán nem volt ilyen adatgyűjtés, csupán arra adtak utasítást, hogy a háziorvosok, házi gyermekorvosok rendelkezzenek ilyen listával a területükhöz tartozókról. Néhány esetben az adatgyűjtés a katasztrófavédelem felkérése alapján történt, és ahol azt szükségesnek tartották, elkérték a betegek nevét, címét is. A tiszti főorvos akkori vizsgálata szerint attól függetlenül, hogy az adatokat a járási tisztiorvosi hivatal vagy a katasztrófavédelem kérte a háziorvosoktól, azokat kizárólag az ügyintéző, annak közvetlen felettese, illetve a tiszti főorvos, valamint a készenléti ügyeleti szolgálatot ellátó ismerhette meg.

Célzott szűrőprogramok

Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte annak érdekében, hogy a lakossághoz közelebb vigyék a megelőzést szolgáló vizsgálatokat – mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton, Budapesten. A Kormány.hu tudósítása szerint Szócska Miklós a XVIII. kerületi Thököly úti szakrendelő szűrőnapján közölte: az első program április 25-én a „szűrések éjszakája” lesz. Ezen a napon a megszokottnál jóval tovább, este 10-ig és éjfélig lesznek nyitva egyes szakrendelők, hogy fogadhassák az érdeklődőket, 35 szolgáltató vállalta azt is, hogy legalább este 8 óráig meghosszabbítja a nyitva tartást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.