Hozzátette, bizonyos esetekben, például egyes skizofréniára ható szereknél, a dobozdíj is 300-ról 315 forintra nő. A gyógyszerkiadások megfékezésére a kormány 2011 óta egyebek mellett az úgynevezett vaklicitet alkalmazza. Ennek lényege, hogy a gyártóknak úgy kell egy-egy hatóanyagkörben negyedévente árcsökkentési ajánlatot tenniük, hogy nem ismerhetik a konkurencia ajánlatait.
Az elmúlt három évben lebonyolított vaklicitekkel 2000 támogatott orvosság lett olcsóbb, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 35 milliárd forintot spórolt a támogatáson. A gyógyszerárak csökkentését azonban nem biztos, hogy minden esetben érzik a betegek: előfordulhat, hogy az OEP kisebb támogatást biztosít egy-egy készítményre, így a gyártói árengedmény ellenére a térítésidíj akár növekedhet is.
Azaz valójában nem lehetett megóvni az egészségügy szereplőit és a betegeket a gyógyszertámogatások elvonásának következményeitől. Mint emlékezetes: 2010 óta mintegy 120 milliárd forinttal csökkent a gyógyszertámogatásra fordított közpénz. Az összeg apadásával párhuzamosan szűkült a támogatott készítmények köre, és összességében – 2012 kivételével – valamennyi évben nőttek a betegek terhei is.
Fekete Tibor szakértő korábbi elemzése szerint a betegeknek 2010-ben 2,2 százalékkal, 2011-ben 14,8 százalékkal kellett többet fizetniük a patikákban az orvosságaikért, mint egy évvel korábban. 2012-ben átlagosan 9,9 százalékot nyertek a betegek, ám tavaly ismét növekedtek a lakossági terhek, 12,1 százalékkal. Míg az Orbán-kormány első évében a betegek a készítmények árából átlagosan csaknem 40 százalékot fizettek, addig a tavaly átlagosan 1948 forintba kerülő orvosságok dobozonkénti árának már az 53 százalékát számolták fel nekik.
Az árcsökkentésekkel nyert összegből a biztosító kasszájában négyszer több pénz maradt, mint a betegek zsebében. A lejárt szabadalmú (generikus) gyógyszerpiaci ösztönzők hatásairól nemcsak az említett független elemző, hanem a humántárca és a WHO Európai Regionális Fejlesztési Irodája is készített közös tanulmányt. A kötet szerzői azonban furcsamód csak a Széll Kálmán Terv bevezetése előtti időt elemezték. (A gyógyszerpiaci megszorítások e terv keretében valósultak meg.)
A szerzők egyebek mellett azt vizsgálták, hogy a generikus versenynek milyen hatásai vannak a gyógyszerpiacra, mennyi megtakarítást lehet elérni úgy, hogy az árak még ne veszélyeztessék az ellátás biztonságát. Megállapították, hogy jelentős eredményt hozott a lejárt szabadalmú készítmények versenye, a vaklicit az árak letörésében. Ugyanakkor a gyakran változó árak miatt nehezen átlátható a piac, és nehezen tervezhető a rendszer.
A szerzők ajánlása szerint az egészségpolitikának egyensúlyt kell találnia az „olcsó gyógyszer” és az ellátás biztonsága között. Bár a kormányzat erről nemigen beszél, a vaklicit nemcsak pozitív hatással van a piacra, de patikai hiánycikkek is keletkeznek. Az óriási árletörések nyomán a legolcsóbbak hirtelen kapóssá válnak, hiszen ezek azonnal felkerülnek a közgyógylistára is, olyannyira, hogy az árverseny nyertese képtelen ellátni az adott termékből a piacot.
A WHO és a kormány közös gyógyszerpiaci elemzéséhez készült egy vizsgálat a fogyasztók magatartásáról is. Ám ez a kutatás nem terjedt ki arra, hogy mennyire biztosan férnek hozzá a betegek az orvosságokhoz. Ez az elemzés csak annyit állapít meg, hogy a magas keresetű, kevesebb gyógyszert használók kevésbé árérzékenyek, mint a kisebb jövedelemből élő, ám sok betegséggel küszködő társaik. Azaz az egészségesebbek és a sokat keresők maradnak a drágább, megszokott készítményeiknél, a szegényebbek viszont gyakrabban váltanak.
