Liberálisok a kvóta-népszavazásról: Álljunk bele az igenbe!

A kvótarefenrendum bojkottja helyett a Liberálisok elnöke arra szólítja fel a demokratikus ellenzék tagjait, hogy álljanak bele az igenbe, mert ezzel tehetnek hitet amellett, hogy Magyarország helye az unióban van.

„Szólítsuk fel Orbán Viktort és kormányát, hogy vonja vissza a hazánk jövőjét veszélyeztető kvóta-népszavazást. Amennyiben pedig nem hallgat a józan észre, csatlakozzatok hozzánk, és bojkott helyett álljunk bele az IGEN-kampányba közös erővel! Tegyünk hitet amellett, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van!” – írja a DK, az Együtt, az LMP, az MSZP és a PM vezetőihez intézett nyílt levelében Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke.

Meggyőződése, hogy a britek távozásával a szigetország, Európa és Magyarország is rengeteget veszít, de most nem elsősorban az uniós források szűkülése miatt kellene aggódni, ahogyan azt a kormány teszi. Fodor szerint nagyobb baj, hogy „Európa elvesztette a modern demokrácia szülőhazáját, az atlanti értékrend első számú képviselőjét”.

Nem vitatja súlyos veszteség, hogy az unió második legnagyobb nettó befizetője távozik, de még nagyobb probléma, hogy csaknem háromszázezer honfitársunk jövője került veszélybe, számtalan további uniós állampolgáréval együtt.

A politikus szerint a britek piacpártisága, józan pragmatizmusa nélkül Európa mától gyengébb lesz. Nagy-Britannia a bürokrácia és túlszabályozás elleni küzdelemben az egyik legfontosabb szereplő volt Európa életében. A britek kilépése olyan veszteség – fogalmaz –, amit most még fel sem tudunk fogni, és negatív hatásait hosszú éveken keresztül nyögheti majd hazánk is.

Figyelmezteti politikustársait: hatalmas felelősség nyomja most a vállukat. „Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány rövidlátó politikája veszélybe sodorja hazánk és Európa jövőjét. Az utolsó pillanatban vagyunk, amikor a szakadék felé rohanó kocsi kormányát még félre lehet rántani. A kvóta-népszavazással egy-kettőre oda juthatunk, ahol most Nagy-Britannia áll. A belpolitikai okokból kezdeményezett referendum hatása pusztító viharként zilálja szét Nagy-Britanniát” – hangsúlyozza.

Fodor állítja: intő jel ez minden politikusnak, aki hazája helyett saját pártja sikerét tartja szem előtt. Bízik benne, hogy a Fidesz-kormány is belátja, nem mehet tovább tovább a Brüsszel elleni szabadságharc, mert ez most már az unió széteséséhez vezet. Arra kéri tehát a kormányt, állítsa le az egész nemzetet veszélybe sodró akciót, mert a magyar gazdaságra az uniós források nélkül az azonnali válság vár, Orbán pedig a népszavazással nemcsak hazánk uniós tagságát, hanem az egész EU jövőjét kockáztatja.

A politikus ezért kéri a demokratikus ellenzék tagjait, hogy közösen szólítsák fel Orbán Viktort és kormányát, hogy állítsa le a kvóta-népszavazást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.