Lezsák Horthy újratemetéséről: A történelmi bűnözők is visszatértek

Horthy Miklós magyarországi újratemetését a veterán haditengerészek bátor kezdeményezésének, az akkori nagyon ellenséges politikai légkörben méltán emlékezetes tettnek tartja Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az egykori kormányzó és családtagjai újratemetésének húszadik évfordulója alkalmából vasárnap rendezett kenderesi megemlékezésen Lezsák Sándor köszönetet mondott az újratemetés minden résztvevőjének.
"Az újratemetés történelmi elégtétel volt, de ezzel nem elégedhetünk meg. Húsz esztendő után is meg kell állapítanunk, hogy nem múlt el nyomtalanul a hipnotizáló, tudatmódosító hazugságokkal mérgező szocialista-kommunista négy évtized" - fogalmazott a több száz, köztük Erdélyből és Felvidékről érkezett ember előtt a politikus.

Ifjabb Horthy István, Horthy Miklós unokája beszél az egykori kormányzó magyarországi újratemetésének 20. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Kenderesen
Kenderes, 2013. szeptember 1. Ifjabb Horthy István, Horthy Miklós unokája beszél az egykori kormányzó magyarországi újratemetésének 20. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Kenderesen, a Horthy-ligetben, 2013. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Bugány János

"Ne feledjük, (...) a történelmi bűnözők is visszatértek a tett színhelyére, és próbálták eltávolítani akár levéltárakból, máshonnan, egy nemzet emlékezetéből azokat a tényeket, amelyeket nekünk kötelességünk újra föltárni" - figyelmeztette a parlament alelnöke az emlékezőket, akik között zászlókat lengetve több civil szervezet egyenruhás tagjai is jelen voltak.

Legyen cél és feladat, hogy Kenderesen olyan Horthy-korszakot kutató tudományos történeti intézet jöjjön létre, amely képes egybegyűjteni a Horthy családhoz, a kormányzóhoz kötődő, a világban fellelhető dokumentációs anyagokat, levelezéseket, feljegyzéseket, tanulmányokat és könyveket, hogy az erre szakosodó fiatal történészeknek legyen lehetőségük megismeri a kormányzó nevével jelzett korszakot - mondta Lezsák Sándor.

Pádár Lászlóné, Kenderes polgármestere arról beszélt, hogy a kisváros lakói nagyon büszkék történelmi örökségükre, és igyekeznek méltóképpen ápolni azt. Jelezte, hogy az elmúlt húsz évben a világ minden tájáról több mint százezren keresték fel a kormányzó családi kriptáját.

Ifjabb Horthy István, a kormányzó unokája nagyapja mellett meleg szavakkal emlékezett meg édesanyjáról, az idén tavasszal elhunyt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonáról, aki haláláig szent kötelességének tartotta, hogy a hiteles kép alakuljon ki a kormányfő történelmi szerepéről.


A megemlékezés a Horthy család kriptájánal koszorúzással zárult.


Horthy Miklós újratemetése 1993. szeptember 4-én történt a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére. Az egykori kormányzó és felesége földi maradványai valamint fiúk, ifjabb Horthy Miklós hamvai Portugáliából érkeztek magyar földre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.