galéria megtekintése

Lezsák szembefordult a Fidesz-központtal

4 komment


Tanács István
NOL

Szerda délután a Nemzeti Fórum sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ellenjelöltet indít a Fidesz-központ által keresztülerőszakolt eddigi polgármester, Kapus Krisztián és az általa jelölt csapat ellen.

Kapus egyik választási plakátja. A péártigazgató nem foglalkozik a hangfelvétellel
Kapus egyik választási plakátja. A péártigazgató nem foglalkozik a hangfelvétellel
Banczik Róbert / Népszabadság

Polgármester-jelöltjük az a Csányi József vállalkozó, akit a helyi Fidesz-szervezet megválasztott júniusban, ám a Fidesz országos választmánya megváltoztatta a döntést, és Kapus Krisztián indítását határozta el. Csányi bemutatta csapatát. Jónéhány jelöltje jelenleg is fideszes önkormányzati képviselő. (A sajtótájékoztató után valamennyiüket kizárták a Fideszből – ez a párt alapszabálya szerint automatikusan következik abból, ha más szervezet jelöltjeiként indulnak.)

Többségi akarat

 

A sajtótájékoztatón feltett kérdésre - köze van-e a döntéshez annak, hogy felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen sokak szerint Kapus kér pénzt a panelprogramban részt vevő egyik vállalkozótól Csányi azt felelte: ez nem rájuk tartozik, majd Kapus tisztázza magát.

Arra a kérdésre, hogy Lezsák miért változtatta meg álláspontját, hiszen amikor Kapus mellett döntött a Fidesz országos vezetősége, nyilatkozatban fogadta el a döntést, a helyiek azt felelték, ők erre nem tudnak válaszolni. Ők csak csatlakoztak a helyi jobboldal többségének akaratához. Csányi közölte: Lezsák tájékoztatta döntésükről Kerényi János régionális pártigazgatót és Orbán Viktor miniszterelnököt.

A nagy zsarolás

A félegyházi sajtótájékoztatóval összeállni látszik a nemcsak helyi hatalmi harc képe, de magyarázatot kapnak az előzmények is. Kapus egy hétfői sajtótájékoztatón Budapesten azt jelentette be, hogy manipulált hangfelvételekkel zsarolják, és arra próbálják rávenni, hogy lépjen vissza az indulástól az októberi önkormányzati választáson. Kapus kijelentette: nem lép vissza, hanem feljelentést tesz a rendőrségen.

Érthető és vágatlan

Kedd délután, amikor Kapus bejelentette, hogy máris összegyűlt neki és az ő csapatában induló képviselő-jelölteknek a szükséges számú aláírás, számos magyar sajtóorgánum szerkesztősége kapott egy linket, amelyen egy nem túl jó minőségű, de érthető hangfelvétel hallgatható meg. Terjesztői szerint Kapus hangja hallható rajta. Kérésünkre ezt megerősítette több, Kapust jól ismerő félegyházi közéleti ember. A vágatlan hangfelvételen arról beszélnek, hogy egy 250 millió forintos panelprogramos beruházás kivitelezője fizessen részesedést.

Multimilliomos anyuka

A médiához eljuttatott másik anyag egy álnéven a NAV-nak írt feljelentés, amelyben a feljelentő annak kivizsgálását kéri, hogy a kiskunfélegyházi polgármester édesanyja hogyan kaphatott vissza a betétbiztosításra járó mintegy 30 millió forinton felül még további körülbelül 100 millió forint betétet, miután botrányos körülmények között csődbe ment az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet.

A szöveg szerint az összeget a csődbe ment takarékszövetkezet kintlévőségei közül a polgármester édesanyjára engedményezték, miközben másoknak igen sok pénze veszett el a csődben. A bejelentő vagyonosodási vizsgálatot is kér, miből halmozhatott föl a polgármester édesanyja mintegy két év alatt ekkora összeget.

A szervezkedés

A kiskunfélegyházi Fidesz-szervezet egyes tagjai már 2012-ben megpróbálták Kapus Krisztiánt megbuktatni. A szervezkedés mögött sokan Lezsákot sejtették, aki a kiskunfélegyházi választókerület elnöke. Kapus helyébe Csányit próbálták felépíteni. Kapus nem mondott le – vélhetőleg azért, mert maga mögött érezte Kerényi János regionális pártigazgató, a Fidesz-központ, illetve a helyi Fidesz-tagság egy részének támogatását.

Csak azért is Kapus

2014 júniusában, amikor a helyi Fidesz-szervezet jelöltet állított, nem túl nagy többséggel a Lezsák által támogatott Csányit választották polgármester-jelöltnek. Ezt azonban nem hagyta jóvá a Fidesz országos választmánya.

Már 2012-ben megpróbálták megbuktatni
Már 2012-ben megpróbálták megbuktatni
Banczik Róbert / Népszabadság

Kerényi augusztus 12-én jelentette be, hogy mégis Kapus Krisztiánt indítják. Erre lehetett válasz, hogy egyre többen beszéltek a Kapust kompromittáló hangfelvétel(ek)ről. Vélhetőleg a támadásnak próbált elé menni budapesti sajtótájékoztatóján a polgármester.

Suttogó propaganda

Kapus érdeklődésünkre közölte: a budapesti sajtótájékoztatón mindent elmondott, amit akart az ügyről. Kerényi, a Fidesz dél-alföldi regionális pártigazgatója a Népszabadság szegedi tudósítójának azt mondta, ha nincs külső ellenfél, akkor megerősödik a helyi belső ellenzék. Kiskunfélegyházán régi ellentétek osztják meg a Fidesz-szervezetet, Kerényi beszámolója szerint hozzá is eljutnak névtelen bejelentések számos fideszes politikusról. Ő azt a gyakorlatot követi, hogy a névtelen irományokat lefűzi egy dossziéba, és érdemben nem foglalkozik velük.

Jól teljesít

Kerényi elmondta, ő azért támogatta Kapust, mert jól teljesít a politikában. 2006-ban a kiskunfélegyházi volt az egyetlen körzet Bács-Kiskun megyében, ahol az MSZP jelöltje győzött, 2010-ben viszont Kapus már az első fordulóban hozta a győzelmet. A helyi Fideszben nem volt más alkalmas személy, Csányit pedig azért nem támogatta, mert kívülről jön, és nem tudta megítélni, hogyan viselkedne, ha elnyerné a tisztséget. Lezsákkal nem ellentétük volt, hanem eltér a véleményük.

Szemet hunynak

A regionális pártigazgató megerősítette, az interneten található hangfelvétel, illetve a névtelen feljelentés sem változtat a meggyőződésén, hogy nem kell foglalkoznia az üggyel. Ha szükséges, majd foglalkoznak vele a hatóságok. Mint mondta, az orgoványi takarékszövetkezet ügyében adótitok és banktitok megsértésének gyanúja is felmerül, és az interneten keringő névtelen feljelentésben sem Kapus Krisztiánról, hanem az édesanyjáról van szó.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.