Levélben mondott le a gyilkossággal gyanúsított képviselő

Immár hivatalosan is bejelentették, hogy lemondott mandátumáról Dunaújváros gyilkossággal gyanúsított fideszes önkormányzati képviselője, Gál Roland. A távozás híre már szerdán kiszivárgott a városházáról, s azt lapunk közölte is, a polgármesteri hivatal pedig csütörtök reggel adott ki közleményt Gál döntéséről. Eszerint a képviselő levélben február 29-én nyújtotta be lemondását, amit a városháza másnap kapott meg. A helyi választási bizottság pénteken ül össze, hogy döntsön arról, mikorra tűzik ki az időközi voksolást a megüresedett képviselői helyre.

Mint arról írtunk, a rendőrség szerint Gál Roland és két társa 2013. május 1-jén megölte a 41 esztendős Molnár Antal dunaföldvári vállalkozót. Az áldozatot otthonában gyilkolták meg, majd elszállították Dunaújvárosba, ahol Gál egyik rokonának pincéjében eltemették. Az ügyre csak ez év elején derült fény, s februárban letartóztatták a három gyanúsítottat, így a 40 éves Gál Rolandot is.

Gál 2006 óta képviselő a Fejér megyei városban. A fideszes városatya korábban a közbiztonsági bizottság elnöke volt, majd pedig kinevezték közbiztonsági tanácsnoknak. Miután kitudódott, hogy a férfit letartóztatták, a városházi ellenzék kezdeményezte, hogy a közgyűlés fossza meg őt a képviselőségtől. A testület kormánypárti többsége – arra hivatkozva, hogy Gálnak is jár az ártatlanság vélelme – nem tette ezt meg, igaz, utóbb egy rendkívüli közgyűlésen bizottsági tagságaiból és tanácsnokságából visszahívták.

Gál Roland ügyvédje egy tévényilatkozatban azt mondta, ügyfele nem ismeri el a gyilkosságot, az újvárosi ellenzéki képviselők közül viszont többen úgy vélik, hogy a lemondás felér egy beismeréssel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.