galéria megtekintése

Leváltanák Orbánt, új pályára állítanák Magyarországot

55 komment


Hargitai Miklós

Hadházy Ákost választották meg az LMP szombati kongresszusán a Schiffer András lemondása miatt megüresedett társelnöki pozícióra. A civilben állatorvosként dolgozó politikus – aki ősztől a parlamentben is elfoglalja Schiffer helyét – ijesztő kórképet vázolt föl az országról: úgy véli, a szervezett pénzlenyúlás már a következő generációk jövőjét és az államberendezkedést veszélyezteti.

Arra a kérdésünkre, hogy a részleges személyi változás jelent-e egyúttal irányváltást is a pártjában, Hadházy úgy válaszolt: nem érzi magát Schiffer klónjának, de az LMP másképp dőlnek el a stratégiai kérdések, más az elnök szerepe, mint mondjuk a Fideszben, a döntés sokkal inkább a kongresszus és az elnökség kezében van. Végső soron a párt tagjai jelölik ki az irányt, márpedig – ahogyan az az új társelnök fogalmazott – „a tagság nem mondott le", vagyis kicsi a valószínűsége egy látványos fordulatnak.

Szél bernadett és Hadházy Ákos. Nem lesz irányváltás
Szél bernadett és Hadházy Ákos. Nem lesz irányváltás
Veres Viktor / Népszabadság

Ráadásul a frakció esetében elnyúlik az átadás-átvétel, hiszen a képviselőcsoportot augusztus végéig Schiffer András irányítja. A képviselők maguk választanak frakcióvezetőt – Hadházi Ákos szerint az egyetlen biztos pont, hogy nem ő lesz majd az új irányító, hiszen még a képviselői munka is újdonság lesz számára.

 

Az új társelnök a megválasztása után azt hangoztatta: pártja az Orbán-kormány leváltásán túl az országot is új pályára szeretné állítani. Amikor rákérdeztünk, hogy ez mit jelent, elsőként a korrupciót említette: a „politikusi bűnözést" meg kell fékezni, mert már a gyerekeink jövőjét és a demokratikus működést veszélyezteti. - Azért szeretnék dolgozni, hogy Magyarország független, öntudatos polgárok hazája lehessen, ahol az emberek tisztességes, alkotó munkával tisztességes bért keresnek, tisztességben és egzisztenciális biztonságban élhetnek – mondta, külön kiemelve, hogy tudatosan használja a polgár kifejezést. Hadházy szerint prioritássá kell tenni a kis és közepes vállalatok életlehetőségeinek megteremtését – amit a Fidesz is megígért, de kormányzás közben elfelejtett –, hogy egyenlő esélyekkel létezhessenek a nagyvállalatok mellett. A tanítást és a tanulást pedig minden mozgósítható erőforrással segíteni kell, hogy motivált és felkészült tanárok jókedvű, megfelelő önbecsüléssel és önbizalommal rendelkező diákokat nevelhessenek. -Ha 2010-ben elkezdik, már az is késő lett volna, de holnap is jobb elkezdeni, mint ha továbbra sem csinálunk semmit – szögezte le.

Megkérdeztük Hadházy Ákos véleményét a közelítő kvóta-népszavazásról is. Szerinte az LMP-nek nem az a dolga, hogy az ország egyes dilemmáit tabuként kezelje, hanem az, hogy az alapkérdésekre értelmes megoldásokat kínáljon. Úgy véli: a pártja – azzal, hogy a választókra bízza a döntést – nem megkerülni igyekszik a problémát, hanem az egyéni felelősség hangsúlyozásával megpróbál értelmet vinni egy alapvetően értelmetlen politikai akcióba. Arra a kérdésre, hogy ő maga hogyan fog szavazni, az LMP társelnöke azt felelte: valószínűleg nem megy el, a saját lelkiismeretével ez a magatartás lenne leginkább összhangban. -A válság súlyosan érinti Európát, a menekülteket, és azokat az országokat is, ahonnan ez a humán erőforrás hiányozni fog. A krízist meg kell oldani, de a népszavazás nem a megoldás, hanem a démonizálás eszköze, ebben pedig nem szeretnék közreműködni – tette egyértelművé.

Az LMP szövetségi politikájáról, annak esetleges változásáról is faggattuk az új társelnököt, emlékeztetve rá, hogy az Együtt politikusával, Juhász Péterrel, illetve Jávor Benedekkel, a Párbeszéd Magyarországért EP-kéviselőjével van közös antikorrupciós projektje (az Igazmondó Alapítvány, amelyben mindhárman önkéntesként dolgoznak). Hadházy szerint a kongresszusi határozat megerősítette, hogy az LMP önállóan indul a 2018-as választáson.

Az ekllenzékről szólva azt mondta: „Akik a következő két évet a várható mandátumok elosztásával kívánják tölteni, azokat kicsinyhitűnek gondolom, hiszen nyíltan bevallják: nem hisznek abban, hogy szavazókat lehet elcsábítani a Fidesztől, csak az ellenzéki szavazótábor újraosztása érdekli őket. Utóbbi viszont nem olyan fontos cél, ami miatt megéri politizálni." Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy valamiféle együttgondolkodásra biztosan szükség lesz a választás előtt az ellenzéki pártokkal és a civilekkel, de itt a gondolkodásra kell helyezni a hangsúlyt, nem a helyosztásra. Beszélni kell például a választási törvényről, amely szerinte annyira igazságtalan, hogy már 2014-ben is meg kellett volna fontolni a szavazáson való részvételt, hiszen a külföldön dolgozó magyarok százezreit gyakorlatilag kizárja a választásból, és rengeteg lehetőséget biztosít a csalásra.

A beszélgetés zárásaként azt kérdeztük tőle, mennyire látja működőképesnek az uniós pénzfelhasználás gyakorlatát, amit a Korrupcióinfó tényfeltáró sorozatnak köszönhetően – amelynek keretében hetente újabb és újabb visszásságokat mutat be – alaposan megismerhetett. Szerinte az EU-pénzek olyan kitörési lehetőséget jelentenek, amelyekre a következő évtizedekben már nem számíthatunk, de valójában most sem az ország fölemelkedését segítik, mert a források nagy részét a politika szervezetten ellopja.

Hadházy Ákos

1974-ben született, állatorvos, 1998 óta Szekszárdon dolgozik. 2006 és 2014 között fideszes önkormányzati képviselő volt, 2013-ban a trafiktörvény és más korrupciós ügyek elleni tiltakozásul kilépett a kormánypártból. A 2014. őszi önkormányzati választáson az ellenzéki pártok által közösen támogatott polgármesterjelölt Szekszárdon. 2014 óta az LMP tagja, 2015 óta antikorrupciós szakszóvivője.

- A 2018-ban kezdődő ciklus lesz az utolsó esély arra, hogy legalább a maradékát célszerűen használjuk föl. A következő választás éppen ezért nem csupán négy évről, hanem a fejlődés vagy a leszakadás alternatívájáról fog szólni – vázolta az LMP társelnöke. Úgy fogalmazott: az említett pénzek elköltését jelenleg senki nem ellenőrzi – az elvben az oktatás modernizálására szolgáló Öveges-program visszaélései miatt Hadházy feljelentése nyomán már vádemelésig jutott a vizsgálat, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy értékű csalás a vád, ám az érintettek maguk is érdekeltek olyan cégekben, amelyeknek a feladata elvben a a pénzfelhasználás jogszerűségének biztosítása lett volna. Az LMP társelnöke úgy látja, az sem jó irány, ha a jövőben egy 3000 fős, kizárólag a kormányhoz lojális garnitúra végzi majd az ellenőrzést, hiszen a cél nem a kormányzati elvárások kiszolgálása, hanem a közérdek érvényesítése lenne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.