galéria megtekintése

Lesz Orbán-beszéd, meg hatalmas pedagógustüntetés is

18 komment


Lencsés Károly

Rendhagyónak ígérkezik az idei március 15-e: az utóbbi idők talán legnagyobb tüntetését időzítették a pedagógusok a nemzeti ünnepre, hogy tiltakozzanak a kormány oktatáspolitikája ellen. Az is szokatlan, hogy Orbán Viktornak osztoznia kell a Nemzeti Múzeum előtti területen, ahol ezúttal civilek is demonstrálhatnak.

A hagyományoknak megfelelően a nemzeti lobogó felvonásával veszi kezdetét március 15-én kilenc órakor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából rendezett, Tisztelet a bátraknak címen meghirdetett állami ünnepségsorozat.

falseMáthé Zoltán / MTI

A zászlófelvonáson részt vesz Áder János köztársasági elnök, s a ceremónián közreműködik a Nemzeti Honvéd Díszegység, a MH Központi Zenekar, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység. Utána ünnepi menet indul a Magyar Nemzeti Múzeumhoz a lovas díszegység, a központi zenekar és a Hagyományőrző Huszárok Egyesületének vezetésével, amelyhez bárki csatlakozhat.

 
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A múzeumnál a megemlékezés fél 11-kor kezdődik, ahol köszöntőt mond Tarlós István főpolgármester, majd Orbán Viktor miniszterelnök tart beszédet. Az ünnepi műsor fellépői között lesz Paár Julianna, Gubik Petra, Varga Miklós, a MH Honvéd Férfikar, a MH Budapest Helyőrség Zenekar, valamint a Magyar Állami Népi Együttes. Az ünnepséget követően díszmenet indul a Várba.

Huszártáborral, kiállításokkal és koncertekkel, gasztronómiai különlegességekkel várják az érdeklődőket délelőtt tíztől délután hatig a Budai Várban. Az ingyenes családi programok között szerepel tánctanítás, kalandos időutazás, történelmi séta, kreatív ügyességi játok a Táncsics-börtönben, s aki megéhezik, ellátogathat a magyar ízek utcájába.

Mindeközben 11 és délután öt óra között ingyenes nyílt nap lesz az Országházban: a látogatók megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát. Ugyanott Áder János és Orbán Viktor délután háromkor átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

Velünk élő '48 címen nyílt fotókiállítás nyílt múlt pénteken a fővárosi Nyugati téren, ahol egy hódmezővásárhelyi fényképész, Plohn József 1902-ben készített archív felvételeit mutatják be, amelyeken a szabadságharc akkor még élő résztvevői láthatók. A portrésorozaton egymás mellett vannak az egykori veteránok és kortársaink, tehát – amint a hivatalos programban olvasható – „bátraink egykor és ma".

A pártok közül az MSZP szimpatizánsai fél kettőkor a Nemzeti Választási Irodánál emlékeznek – nemcsak március 15-ére, hanem a pár hete botrányos körülmények között megakadályozott népszavazási kezdeményezésükre is. „Lemossuk a gyalázatot!" – hirdetik a szocialisták.

A Március 15. térre várja híveit fél kettőkor a Jobbik, ahol többek között Vona Gábor pártelnök szólal majd fel. Az LMP pedig a Pilvax előtt ünnepel már délelőtt tízkor, ahol Schiffer András, a párt társelnöke is beszédet mond. A meghívójukban Petőfit idézik: „Dicsőséges nagyurak, hát/Hogy vagytok?/Viszket-e ugy egy kicsit a/Nyakatok?".

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke délelőtt koszorút helyez el a Pilvax kávéháznál, miközben a párt mindenkit a pedagógusok tüntetésén való részvételre buzdít, kérve, ezt pártzászlók és pártjelvények nélkül tegyék. A PM a Városligetben, a Szabadság fájánál tart megemlékezést, ahol Karácsony Gergely társelnök, Zugló polgármestere mond beszédet „Semmit a népről a nép feje felett!" címmel. Utána onnan is közösen vonulnak át az oktatásügy helyzete miatt meghirdetett demonstrációra.

A legnagyobb tömeg így vélhetően a Tanítanék Mozgalom tüntetésén lesz. A demonstráción a Civil Közoktatási Platform követeléseinek megvalósítását követelik, és a kezdeményezéshez több mint hetven szerveződés – köztük három szakszervezeti konföderáció – csatlakozott. A résztvevők délután három órakor a Hősök terén találkoznak, majd a Kossuth térre vonulnak. „Vedd fel te is a kockás inged, és gyere velünk!" – szólítanak fel mindenkit.

Ezúttal a Nemzeti Múzeum közelében is lesz másik rendezvény: a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság a Kálvin téren tíztől egyig ünnepel. A rendezvényüket előbb a rendőrség igyekezett megakadályozni, de a bíróság a kezdeményezőnek adott igazat. Azt ígérik, nem zavarják meg Orbán beszédét – szónokaik csak utána lépnek színre –, de látványos performansszal azért kifejezik ellenérzéseiket.

Érdemes tudni, hogy az állami ünnepek idején sok múzeum ingyenesen látogatható. A sorban számos intézmény szerepel, többek között a Természettudományi Múzeum, a Néprajzi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Terror Háza és a Szentendrei Skanzen is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.