Együtt az MSZP-vel? Egy lépéssel megint közelebb

Megállapodás született az MSZP és az Együtt-PM szövetség között a közpolitikai javaslatok közös dokumentumba foglalásáról, illetve a közös egyénijelölt-állítás kritériumairól. A két szervezet delegációja legutóbb három hete találkozott hivatalosan egymással, és bár személyes beszélgetések azóta is voltak, a közeledés nem ment döccenőmentesen.

A pártok egyéni képviselőjelöltjeit tartalmazó listák körül volt némi bizonytalanság: az MSZP idejekorán átküldte a jelölt-jelöltjeit tartalmazó névsort, az Együtt-PM viszont először csak a kerületi vezetők listáját osztotta meg a szocialistákkal. Végül, a múlt hét végén megérkezett a Jókai utcai pártközpontba a Bajnai-féle szövetség névsora is; igaz, ezen több körzethez még nem írtak nevet, mondván van, ahol még nem döntöttek az induló személyét illetően, máshol pedig megvan már ugyan a jelölt, de a civil életében még nem rendezte a politikai szerepvállalását, így az ő neveiket csak a két párt közötti konzultáción közölték szóban.

A mostani tanácskozáson a szocialistákat Mesterházy Attila pártelnök, Harangozó Tamás és Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettesek, Gúr Nándor alelnök, illetve Tóbiás József frakcióigazgató, az MSZP Pest megyei vezetője képviselte. Az Együtt-PM oldaláról a tárgyalódelegációt ezúttal is Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Juhász Péter (Milla), Kónya Péter (Szolidaritás), Szigetvári Viktor (Haza és Haladás), illetve Szabó Tímea és Jávor Benedek (utóbbiak PM) alkotta; a tanácskozásra ezúttal az MSZP székházában került sor. 

A mintegy öt órán át tartó egyeztetésen elfogadtak egy többoldalas dokumentumot, amely – mint azt Mesterházy Attila később fogalmazott – ha győznek, a kormányprogram alapja lesz. Ebben többek között olyan tételek szerepelnek, mint hogy a 2014-es választás kiemelkedően fontos Magyarország szempontjából, a kormányváltás pedig elkerülhetetlen.

Olvasható a közös alapvetésben az is, hogy a kormányváltás mellett a választóknak garanciákat kell kapniuk arra, hogy „az új kormányzat szilárd erkölcsi alapokon, világos értékek szerint, kiszámíthatóan és szakszerűen kormányozza majd Magyarországot”. Ehhez változtatni kell a politikán, „visszafelé nem vezet út”. A két szervezet leszögezi, hogy igazságos, szabad, európai, demokratikus és modern Magyarország megteremtésére törekszenek. Ehhez többek között az alaptörvény átfogó korrekciója után egy új, széles konszenzuson nyugvó új alkotmányra van szükség, túlhajtott központosítás helyett visszaadják a helyi közösségek önkormányzási jogát, a részvételi demokrácia új eszközeit vezetik be, a rendvédelem erőforrásait a helyi közbiztonság megteremtésére koncentrálják, megszüntetik a Terrorelhárító Központot és az Országgyűlési Őrséget, rehabilitálják a jogfosztott aktív és nyugállományú rendvédelmi dolgozókat. Szintén szerepel a közös dokumentumban, hogy átfogó stratégiát alkotnak a korrupció ellen, minden közbeszerzési szerződés nyilvános lesz, új törvényt alkotnak a párt- és kampányfinanszírozás rendezésére, megismerhetővé teszik az állambiztonsággal együttműködő személyek neveit, de tételként szerepel az is, hogy visszaszerzik a „fideszes klientúrának jogsértően bérbe adott földeket” és felülvizsgálják a „fideszes dohánymaffia által állami eszközökkel végrehajtott piacújraosztást” is.

Átalakítanák többek között a közmunkarendszert, háromszorosára emelnék az álláskeresési járadék folyósítási idejét, megszüntetnék az egykulcsos adót és növelnék a nettó minimálbért. Adóalkotmányt ígérnek az év közbeni adóváltoztatások ellen, fellépést az offshore-adózás ellen, a pénzügyi spekulációt bevonnák a közteherviselés rendszerébe.

Új munka törvénykönyvét szorgalmaz a két szervezet, presztízsberuházások helyett pedig oktatásra és egészségügyre fordítaná a forrásokat; a tankötelezettség korhatárát tizennyolc évre emelnék vissza. Kiemelt célkitűzésként szerepel a környezeti fenntarthatóság érvényesítése, ennek keretében átfogó ingatlanfelújítási programot hirdetnének a valódi rezsicsökkentés érdekében.

„Egyetlen gyermek sem éhezhet Magyarországon! Már a kormányzás első évének végére elérjük, hogy – a civil szférával együttműködve – az országban mindenhol, minden gyermek mindennap tisztességesen, egészséges élelmiszert ehessen” – olvasható a közös alapvetésben, amely kiemelten kezeli a nyugdíjasok ügyét is, benne például a vállalással, hogy megszüntetik a korhatár feletti nyugdíjasoknál a munkavállalás tilalmát.

„Tudatában vagyunk a határon túli magyarok sorsáért viselt felelősségünknek. Nem szakítunk fel behegedt sebeket, így a lakóhely nélküli honosítás kérdését és a határon túliak választójogának tényét lezárt ügynek tekintjük. Határozottan elutasítjuk azonban, hogy a kisebbségben élő magyarokat bárki a belpolitikai küzdelmek eszközeivé tegye: a saját életükre nézve nekik kell a döntéseiket meghozni, ezeket pedig a magyar államnak kötelessége támogatni. Tiszteletben tartjuk szervezeteik szuverenitását, támogatjuk autonómia-törekvéseiket és elősegítjük a szülőföldjükön magyarként való boldogulásukat. Ehhez korrekt, tisztességes, európai viszonyra van szükség a határon túli magyarokkal, politikai képviseleteikkel és a környező országok kormányaival is” – olvasható többek között a Bajnai Gordon és Mesterházy Attila által jegyzett közös dokumentumban.

A felek ezt követően rögzítették a jelöltállítás szempontjait is, de a jelöltek lehetséges személyéről még nem esett szó. Várhatóan augusztusra készül el a két szervezet kijelölt tárgyalóinak közreműködésével (az MSZP-től Tóbiás József és Molnár Zsolt, az Együtt oldaláról Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely) az az előterjesztés, amelyet majd a szocialisták augusztusi kongresszusa is megtárgyal és vélhetően jóváhagy majd. A közös lista, illetve a miniszterelnök-jelölt kérdése csak a jelölti névsor után kerülhet érdemben napirendre.

Budapest, 2013. július 16.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke (b) és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője sajtótájékoztatót tart az MSZP Jókai utcai székházában 2013. július 16-án. Megállapodtak az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői a k
Budapest, 2013. július 16. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke (b) és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője sajtótájékoztatót tart az MSZP Jókai utcai székházában 2013. július 16-án. Megállapodtak az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői a közpolitikai javaslataik összehangolásáról és a közös egyénijelölt-állítás szempontjairól. MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.